Üdv Mindenkinek!

Azt hiszem a mai poszt mindent elmesél arról, hogy működik ebben az országban a munkanélküliek útjának egyengetése, miközben az állástalan embereket ostorozzák országszerte... Végül megtörtént amire lassan egy hónapos munkanélküliségem során a legjobban vágytam: bejutottam a Munkaügyi Központ azon részébe, ahol végre azzal foglalkoznak hogyan képezzem magam tovább. Hát mit ne mondjak csalódás volt, és azt hiszem ez egy finomabb kifejezése annak amit éreztem. Inkább úgy fogalmaznám meg a történteket, hogy ha máshoz nem is, de az emberek felidegesítéséhez mindenképp értenek...

Miután aktuális jelenésem megtörtént a központban, megérdeklődtem, hol tudnék tájékozódni a központ által támogatott képzésekről. Az érintett szobára épp senki sem vágyott rajtam kívül, így bekopogtam, és be is léptem. Ott ült egy unott fiatalember, és egy olyan abszurd szituációba csöppentem, amely már-már szürreális elemeket tartalmazott, és bár nagy reménnyel fordultam a munkaügyi központ felé (életemben először), ez mostanra elszállt.

Szép sorjában elmeséltem a végzettségeimet, a helyzetemet, és, hogy segítséget szeretnék kérni ahhoz, hogy tovább léphessek, azaz igénybe venném a Munkaügyi Központ honlapján oly nagy lelkesedéssel felvázolt oktatási lehetőségek egyikét.

Bizonyára én voltam naiv, amikor azt hittem, hogy egy lelkes, minden információt megosztani akaró dolgozó ül velem szemben, de legalábbis egy olyan aki, mivel ez a munkája, felvázolja a lehetőségeket. Arra viszont álmomban sem gondoltam, hogy szándékomról lebeszélni óhajt, és ha ez nem sikerül, akkor mindenféle akadályokat próbál görgetni elém. Mert bizony ez történt.

Egészségügyi végzettségem hallatán szinte azonnal közölte, hogy erre épülő oktatást nem tud ajánlani. Mondtam, hogy ez nem probléma, én nyitott vagyok bármire, elvégre amit megtanulok az az enyém. Ekkor felvázolta, hogy ha egy másik területen szerzek végzettséget, akkor abban én majd pályakezdőnek számítok, és hát ugye az szerinte rossz dolog...   

Megnyugtattam, hogy a jelenlegi helyzetemben ez sem akadály, engem nem zavar. 

Amikor ráébredt, hogy lebeszélni nem tud arról , hogy a segély várása helyett inkább a haladás felé vegyem az utam, akkor elővette a hivatalos kártyát, azaz a listácskáját amin le van írva, hogy ki jogosult ezekre a képzésekre. Közölte, hogy ezekre az EU-tól kapja az Állam a pénzt, ezért meg kell felelnem a felsoroltaknak. Álltam elébe. 

A korom megfelelt. 

Kérdezte, hogy kaptam-e az elmúlt 12 hónapban szociális ellátást, segélyt, bármit. Mondtam, hogy nem, ez az első alkalom hogy ilyesmihez folyamodom. És akkor mint aki  úgy érzi lecsaphat rám,  némi diadallal közölte, hogy de hát van egy gyermekem, aki után biztos kaptam GYES-t. 

Na igen! Elfelejtettem, hogy ez is segélynek számít,de azért felvilágosítottam, hogy az érintett gyermek már iskolába jár, úgyhogy az elmúlt 12 hónapban nem valószínű, hogy kaptam ilyet...

Őszintén bevallom ekkor már a lebeszélés és kifogáskeresés eléggé zavarba ejtett. Ám a helyzet továbbra sem változott, és újabb indokokat keresett arra, hogy miért is ne vegyem igénybe az oktatást. Többek közt felhozta, hogy azért nekem van ám egy szakmám...  

Ekkor úgy éreztem, határozottabb hangnem kell ide, mert egyszerűen ez már a nem akarásnak a netovábbja, hisz egyébként az NFSZ honlapján nem ezek a kritériumok szerepelnek. Ám az "úriember" pechjére nem csak az NFSZ által meghatározott tulajdonságoknak felelek meg, hanem azoknak is amelyekkel Ő velem szemben ülve arról akart meggyőzni, hogy nem vagyok jogosult. Tehát közöltem, hogy ez a szakmai végzettség amortizálódott, nem érek vele semmit. Ez esetben a problémája az volt, hogy bár igen, én 1996-ban végeztem az iskolában, de bizony amortizálódott végzettségnek az számít amiben már legalább öt éve nem is dolgoztam, és ugye én az elején elmeséltem neki, hogy tíz évet töltöttem a szakmámban.

Sajnos ez sem jött be neki, hisz bár tíz évet dolgoztam az egészségügyben, de már legalább hat éve egészen más területeken mozgok, úgyhogy ezt neki is felvázoltam. Miután a létező összes pontba belekötött, én meg mindet megcáfoltam, ha a háborút nem is de egy kisebb csatát megnyertem.  Végre valahára kaptam egy listát, melyeken a félig-meddig aktuális, Munkaügyi Központ által támogatott képzések szerepeltek. 

Rákérdeztem az érettségire. Azon nyomban válaszolt, hogy az nincs, bár van 9-10 osztály felzárkóztató, de az nem ad érettségit, úgyhogy az nem is olyan jó...  (Azt a véleményt már megtartottam magamnak, hogy a háztáji állattartás helyett, mondjuk az érettségi támogatása értelmesebb és valóban hatékonyabb lenne, mivel Magyarországon a munkanélküliek legalább kétharmada érettségizetlen, és az OKJ-s képzések nagy része az érettségire épül... )

A listán x-ek és körök szerepeltek egy-egy tanfolyam megnevezése előtt. Az x-ekre választ kaptam: azok az érettségire épülők, a körök jelentése még a rejtélyekbe burkolózik... Mielőtt a listát megkaptam, még egy-két helyre odabiggyesztette az x-eket az úr, sőt volt amit eleve áthúzott... Nem tudom megállni, hogy ne nézzek ezeknek utána :-), de ez egy másik történet lesz.... 

Közben kiderült, hogy 6 hónap regisztrált munkanélküliség után vagyok csak jogosult oktatásra, és ez volt az egyetlen olyan pont aminek valóban nem felelek meg, de ugye ez is csak átmeneti. Ennek ellenére kaptam egy jelentkezési lapot, amit persze nem fogok kitölteni addig amíg a hat hónap regisztrált munkanélküliségnek nem felelek meg, hisz egy pillanat alatt elutasíthatnak e miatt, és bár "tanácsadómnak" a jelek szerint ez a célja, az enyém nem. 

Akkor most itt felvázolnám az államilag támogatott képzésekre való jogosultság feltételeit, melyeket az interneten lehet nyilvánosan elérni: 

• álláskereső,
• 25. életévét – felsőfokú végzettségű személy esetén 30. életévét – nem töltötte be, és a tanulói, hallgatói jogviszonya megszűnését követően álláskeresési támogatásra nem szerzett jogosultságot,
• gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, illetőleg terhességi–gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesül (abban az esetben támogatható, ha a képzés időtartama hetente nem haladja meg a 20 órát, és a gyermekgondozási segélyben részesülő személy képzése a gyermek egy éves – gyermekgondozási díj folyósítása esetén másfél éves – korának betöltését követően kezdődik meg, valamint a gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülő személy keresőtevékenységet nem folytat),
• rehabilitációs járadékban részesül,
• közhasznú munkavégzésben vesz részt és a képzésben való részvételt vállalja,
• munkanélküliséggel fenyegetett munkaviszonyban álló,
• rokkantsági nyugdíjas, baleseti rokkantsági nyugdíjban, rokkantsági járadékban részesülő személy - beleértve a teljesen munkaképtelen minősítéssel rendelkezőt is -, ha szakmai alkalmassági vizsgálat igazolja, hogy a képzést követően a foglalkozás gyakorlására munkaviszony vagy egyéni vállalkozás keretében alkalmas..."  ( Forrás: www.afsz.hu )

 Számomra valahogy nem passzol azzal amit a munkaügyi központban a fiatalember felvázolt. Ám azt sem állítom, hogy félrevezetés történt volna, mindössze azt szeretném ha az Olvasó is látná, hogy miért vagyok zavarban.

A fenti idézet alapján nem kizáró ok, ha GYES-ben vagy más hasonló juttatásban részesülök, miközben a fiatalember szerint az.

Szintén a fenti idézet szerint még az is támogatható akinek van munkaviszonya, de esélyes a munkanélküliségre, mert mondjuk nem elég magas a végzettsége, míg a fiatalember szerint 6 hónapig regisztrált munkanélkülinek kell lennem ahhoz, hogy részt vehessek bármilyen oktatásban.

Próbálom elfogadni, hogy a honlapon felvázolt kritériumok esetleg nem EU-s pénzből finanszírozódnak, így mások a feltételek, míg a fiatalember által ajánlott oktatások EU-s pénzekből adódó lehetőségek és ezért a különbség. Ám felvetődik azért jó pár kérdés.

Ha így van, és két különböző forrás, más- más feltételekkel létezik, miért csak az egyiket vázolják fel, miközben lehet, hogy a másikba beleférne egy-egy állástalan? Ez eléggé furcsa nekem, épp ezért második lehetséges magyarázatként még az jöhet szóba, hogy a honlap nincs frissítve, és az ott fellelhető adatok esetleg már elavultak.

Bármelyik történik, arra a következtetésre ad okot, hogy a munkanélkülit a munkába visszavezetni nem túl fontos feladata az Államnak, és az erről szóló mesék csak a sajtónak és a közvéleménynek szólnak, majd elszállnak az éterbe, és ott köddé válnak.

Utolsó reményként nagyon bíztam a Munkaügyi Központban, az Államban. Tettem ezt olyan emberként, aki 19 éves kora óta dolgozik, soha nem kért még segítséget az Államtól, és aki elég értelmes ahhoz, hogy felfogja kevés már a munkaerőpiacnak, így tanulnia kell ahhoz, hogy a jövőben se az Állam eltartottjai közé tartozzon, hogy a jövőben is megálljon a saját lábán.  

Úgy érzem, hogy az akarat csak bennem van arra hogy visszakerüljek a munkaerőpiacra, mert a másik fél csak beszél róla. És ez nekem fájó pont. Azért, mert suttyó, segélyből az Államon élősködő, haszontalan embernek kiált ki a közvélemény. És nem a közvélemény a hibás! Az illetékesek nagy hangú szónoklatokkal táplálják a médiát azzal, hogy mennyi pénzt, és segítséget nyújtanak az állástalanoknak, az interneten fantasztikus oktatási és egyéb felzárkóztatási lehetőségek tömkelegéről lehet olvasni, de ha csak a Munkaügyi Központba belépek, már ott is hatalmas táblán hirdetik szolgáltatásaikat, többek közt a munka ajánlást és az oktatást. Egy olyan ember aki nincs benne a munkanélküliség útvesztőjébe, nem csoda ha ezek után az állástalanban találja a hibát. 

De mi történik eközben?  A Központ munkát nem tud ajánlani, oktatást meg anyagi okokból nem tud finanszírozni, avagy egy ezzel foglalkozó emberke egyenesen le akar beszélni róla... Kiemelt projektekről pedig még csak szó sem esett, pedig a honlapon vannak. 

Remélem sokaknak megadatik a segítség, de én egyenlőre azt látom, hogy a valóság az: adnak három havi segélyt a többi pedig csak szép, projektekbe csomagolt humbug. A munka világába való visszavezetés egy szemfényvesztés, mert csak én akarom azt, az Állam nem. 

Utolsó próbaként, kinyomtatom a projektek, a kritériumok, és egyéb olyan megoldások leírását amelyek a támogatott oktatással kapcsolatosak, és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján fellelhetőek. Ezekkel felpakolva állok az oktatásért felelős munkaügyi dolgozó elé. Lehet, hogy így sikerrel járok. Ha nem akkor pedig  maradok az amit ez az ország nyújtani tud nekem: egy munkanélküli aki egyedül harcol a munkaerőpiacon való megmaradásért.

A mai napon újra a Munkaügyi Központról szerettem volna írni, hisz ma lett volna az első érdemi, információkkal teli találkozásom az Állam eme nemes intézményével. Ám a sors nem akarja ezt a találkozót, pedig annyi mindent vártam tőle. Legfőképp tisztánlátást, ami azért sokkal esélyesebb személyesen, mint egy honlap böngészésével. 

Kaptam ma délutánra egy időpontot, és a megfelelő időben meg is érkeztem, ám tárt karok helyett rendőrségi szalagokkal, és sok-sok rendőrrel vártak...  Mármint nem engem :-), de ott voltak, és szépen felvilágosítottak, hogy mai pontos megjelenésem a Munkaügyi Központnak nem a legégetőbb problémája, így nyugodtan fáradjak haza. A hírekben még nem láttam mi történt, de egy ideje az ehhez hasonló történések, nem túl jó események zárójelenetei. Átfutott az agyamon, hogy valaki megint  kiborulhatott a rendszertől, és ennek tettlegesen is hangot adott... De mivel még nem tudom mi történt, így tényleg nem szeretnék találgatni. Bizonyára rövidesen megtudjuk.

Hazaérve, és kötelességtudó, regisztrált álláskeresőként megpróbáltam utána nézni, hogy nem adtak-e ki valamilyen információt az illetékesek arról, hogy mikor jelentkezzek újra. Ahogy így böngészgettem a honlapot, rátaláltam egy felhívásra, amely nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hisz ez most egy nagyon kiemelt projekt, melynek célja, az alacsony végzettségű, esetleg szakképzetlen, avagy elavult szakmával rendelkező egyének, valós munkaerő-piaci igényekre épülő oktatása, ezzel segítve az elhelyezkedést. (Csak azért nem rakom ide be pontosan idézve, mert nem szeretném ha némi problémám adódna a dologból...)

És Igen! Ez kell nekem! Minden dokumentumot letöltöttem ami ezzel kapcsolatos, mert arra gondoltam, hogy amikor végre bejutok a Munkaügyi Központba , már felkészült leszek, és mivel a program új, akár esélyem is lehet bejutni, még mielőtt elfogy az erre szánt pénz. Tehát gyorsnak kell lennem, és hallelúja! Nagy örömömben a letöltött dokumentumok közül elsőként arra voltam kíváncsi, amely azt tartalmazza, hogy milyen képzéseket ajánl ez a fantasztikus program, mely hangsúlyozom: a valós munkaerő-piaci igényeknek megfelelő végzettséggel ajándékoz meg engem, és sok más embert. Azt hiszem amikor ezt megláttam, hirtelen valóban nem tudtam hogy sírjak-e vagy nevessek... Amiket tanulhatok ennek a programnak a keretében az a háztáji állattartás, háztáji növénytermesztés... És ez komoly! 

Azóta a döbbenettől már eljutottam a következő stádiumba, és lelkesen elkezdtem kutatni, hogy vajon ennyire lemaradtam-e, vagy csak nem figyelem jól az álláshirdetéseket. De nem! Nem keresnek dögivel ilyen munkaerőt, tehát marad a másik lehetőség: ha nem akarok éhen halni, akkor magamnak kell háztájit nevelnem, termesztenem... Itt a panelben maximum az előszobát vagy az étkezőt tudnám lakájossá tenni egy tehénke számára, de az étkező is "necces", mert ott már két tengerimalackám terráriuma is foglalja a helyet ( persze távol az asztaltól) és egy papagájom is itt tartózkodik. 

Így hát nagy sajnálatomra erről a képzésről le kell mondjak...

De azért, kissé dühít ez az egész! Dühít mert olyan emberek akarnak segíteni visszatérni a munkaerőpiacra, akik szerint a háztáji állattartás és növénytermesztés elsajátítása megfelel a mai munkaerő-piaci követelményeknek, és szerintük ezzel én munkát fogok találni magamnak. Dühít, mert akinek van földje (hisz nem csak Pest létezik ez tény) az valószínűleg tudja mit, hogy kell ott termeszteni, és nem hiszem, hogy erre az oktatásra szüksége van. Dühít mert azt a pénzt amit ebbe beletesznek, akár arra is költhetnék, hogy valóban keresett szakmák képzéseit tudják belőle finanszírozni. És a legjobban pedig az dühít, hogy konkrétan hülyének néznek! 

Na megyek is, és megkapálom a zöldséget a gardróbban...

Tisztelt internetet elborító, másokat zaklató és hülyének néző, félrevezető hirdetéseket feladó, unintelligens, (továbbiakban Névtelenként megnevezett) emberkék, és a még nem említett ám hasonló kategóriába sorolható társaik!

Oly nagyon nem szívesen pazarlok időt önökre, hogy azt leírni nem lehet, de pechükre munkanélküli vagyok, így időmilliomos, és szeretném Önöket végre nyíltan, kendőzetlenül, ha szükséges, szájbarágósan felvilágosítani arról, hogy egy komoly munkát kereső ember nem kíváncsi magukra. Még véletlenül sem szeretném Önöket megbántani, de a tény az tény! Tudom, hogy mindenkinek meg kell élnie valamiből, de állításom valódiságát, miszerint az állást keresők nagyon nagy része a pokolba kívánja Önöket, már több jelből megtapasztalhatták. Ám  ha ezeket a jeleket nem fogták fel, akkor itt most ömlesztve és részletesen felhívnám rá a figyelmüket, hátha célt érünk vele, és eljut a megfelelő agytekervényekbe, ezzel is biztosítva mások lelki nyugalmát.

Az egyik nagy nagy jel, hogy Önök borzalmas hatékonysággal toboroznak, mert ha nem így lenne, akkor nem árasztanák el az internetet nap mint nap, hogy új embereket keressenek. Mi ennek az oka? Az, hogy hosszú távon senkit nem érdekelnek a Maguk nagy lehetőségei. Az interneten belül, az ingyenes hirdetőportálokat bombázzák ajánlataikkal, amely tény azt is tükrözi, hogy Önök szegények mint a templom egere, mert valóban komoly munkát ajánló fizetős portálokra nincs pénzük, így pedig sajnos nehezen hihető, hogy meggazdagodtak, mint azt nekünk munkavállalóknak oly fantasztikus módon és lelkesen kinyilatkoztatják.

Amikor pedig az állást keresők által feladott hirdetésekre e-mailben válaszolnak, és munkát ajánlanak annak ellenére, hogy sokszor kifejezetten tartalmazza a hirdetés, hogy ilyen lehetőségekkel ne zaklassák az embert, akkor Önök olyan mélyre süllyednek, hogy az ember csak sajnálkozni tud azon a kétségbeesésen mely ráveheti Magukat az ehhez hasonló lépésekre, és higgyék el, abban a pillanatban már semmi esélyük nincs...

Így azt közölném, hogy köszönjük, de nem kérünk belőle. Nem azért mert nem akarunk meggazdagodni, hanem azért, mert ha Önök még mindig nem fogták fel, maguk sem fognak ezzel meggazdagodni! Ha meg már ezt tudják, akkor minek ez az egész?

Ha irodai munkát keresünk, vagy ápolóit, esetleg eladóit, akkor a leírt pozíciót értelmezni kérnénk ha lehet, ha pedig intellektuálisan borzalmasan magas Önöknek elvégezni ezt az alapvető feladatot és esetleg nem értik az álláskereső hirdetésekben foglaltakat, akkor inkább ne válaszoljanak, ne írjanak, ne ajánljanak semmit! Ugyanis ha eladni szeretnék egy közért pultja mögül, akkor nem akarok reklámokat nézegetni, kamu hirdetéseket feladni, vagy egyéb kattintásokkal x dollárt vagy forintot keresni, főképp, hogy tudom, hogy nem is fogok...Ha kérhetném, a hirdetéseiket a megfelelő rovatba adják fel, ami nem az egészségügy, kereskedelem, hanem mondjuk az egyéb kategória. Örülök, ha ezzel az információval segíthettem Önöknek a hirdetőportálok helyes használatának témájában.

Kedves "Névtelen"! Amennyiben szexpartnert keres, házasságának válsága, magányának csillapítása, vagy egyszerűen perverzitása okán, úgy megköszönnénk ha nem: nagyon nyitott, belevaló, diszkrét kvalitásokkal rendelkező titkárnőt keresne egész alakos fényképpel, hanem a megfelelő szexuális szolgáltatást nyújtó, esetleg társkereső rovatokban, nevén nevezett "alkalmazottat", ezzel is teret adva a valóban titkárnőre igényt tartó munkáltatóknak.

Hasonló szociális normák vonatkoznak, a stricikre, lányfuttatókra, masszázsszalonnak nevezett, ám de bordélyházként üzemelő vállalkozások vezetőire is. Aki k@rva akar lenni, az a megfelelően megfogalmazott hirdetésre azon nyomban fog válaszolni, aki viszont nem, az akkor sem adja el a testét, ha közvetlenül telefonon keresik meg az ajánlattal.

 Tisztelt szintén Névtelen barátom! ( nem az, de én udvarias próbálok maradni)

Amennyiben MLM-es, illetve ügynöki munkát szeretne ajánlani, kérjük használja az "Ügynök" szót, mert borzalmasan dühítő, ha egy irodai asszisztenst kereső hirdetésben megadott telefonszámot felhív az állást kereső ember, és végül rájön, hogy az amúgy is kevés pénzéből x összeget elpazarolt egy felesleges telefonhívásra, melyben kiderül, hogy Ügynökként alkalmaznák. Amikor pedig telefonon állásinterjúra invitálják, és végül egy termékismertetőn találja magát, a düh oly magas fokokat érhet el, hogy az már leírhatatlan, hisz ezt az  időt, komoly munkák keresésére fordíthatta volna. Megsúgom, hogy csalással toborzó cég, a saját idejét is pazarolja, mert ha a csalódás nem is, de a módszer bizalmatlanságot szül, és ezen a ponton már az sem akar ott dolgozni, aki esetleg a hasonló típusú munkát kipróbálná.Tehát, aki ügynököt keres, az keressen ügynököt, ügynöki munkára, akár "ügynök" jeligével. Érthető ez?

Összefoglalva, kedves "Névtelenek" ! Kérném Önöket, hogy adjanak fel érthető hirdetést,megfelelő rovatokban, és csak akkor zaklassák az embereket, ha azok kimondottan az Önök által nyújtott "munkalehetőséget" keresik. Higgyék el, akkor tutira jó helyen fognak kopogtatni, biztosan megfelelő munkaerőt fognak találni, akiket nem kell véres verítékkel győzködni azért, hogy beadják a derekukat.

Amennyiben levelem tartalma meghaladja mentális képességeiket, kérem nyugodtan jelezzék azt felém itt a blogon, ígérem elmagyarázom még egyszer nagyon szívesen, hisz időm van: munkanélküli vagyok.

Megtörtént a megtörténhetetlen: végül elmentem a munkaügyi központba, és regisztrált állástalan lettem. Szégyen ide vagy oda, egyenlőre más választásom nem adódott, ráadásul ha amortizálódott végzettségem újra aktuálissá szeretném tenni, szükségem van az állam segítségére, mert sok mindenem van, de pénzem az nincs... Főleg annyi, amennyibe az OKJ-s oktatások kerülnek. Ehhez pedig első lépésben regisztráltatnom kellett magam a munkaügyi központba. Egy olyan "szép" napon mentem sorba állni, amikor a honlapjuk szerint csak az új munkanélkülieket fogadják. Jóval ajtónyitás előtt érkeztem, sok más társammal együtt, mert kemény három és fél órát szántak a honlap szerint erre a "projekt"-re, és szerettem volna sorra kerülni. A jelentkezők száma is megér egy két mondatot. Amíg ott voltam körülbelül harminc ember volt az aki ez ügyben érkezett. Ha nem vesszük figyelembe, hogy a hét többi napján is vannak jelentkezők,- csak ezen a napon egyszerűbb, hisz mi vagyunk a fő attrakciók,- akkor is nagyon elgondolkodtató a munkanélküliség aránya. A kirendeltség két kerület munkanélküliségére hivatott, és ha hetente "csak" harmincan érkeznek új regisztrálók, a helyzet igen csak elkeserítő.

El kell mondjam ( így írásban...), hogy bár csak a legelső terembe jutottam be ( státuszom ennyit tett lehetővé), ott nagyon megértő, és kedves fogadtatásban lehetett részem, ha azt nem vesszük, hogy a sorban állás másfél órája alatt fájdalmam a tetőfokára hágott , de ez az én egészségi állapotom, és nem a központ rovására írható momentum. Rémálmaimnak abszolút ellentmondott az ott dolgozó hölgy nem lenéző, nyugodt, kedves modora, melytől a helyet máris kevésbé éreztem kellemetlennek helyzetem ellenére. Muszáj ezt kiemelnem, mert amikorra az ember oda belép, addigra már a régi idézet szerint felhagy minden reménnyel, és nagyon jól esik, ha nem úgy néznek rá, mint egy haszontalan, munkakerülő, segélyből élősködő, selejt emberre. Bár oktatásról, és bármiféle konkrétumról esélyem sem volt kérdezősködni, az "állományba" vétel megtörtént, és kaptam egy kissé távolinak tűnő időpontot amikor már leülhetek a kikészített székekre, és behívnak majd név szerint, minden jelentkezés és sorban állás nélkül. Abszolút tapasztalatlan emberkeként ebben az időpontban reménykedem, hogy kérdéseimre a válaszokat megkaphassam, anélkül, hogy kellemetlenül érezném magam a mögöttem álló hosszú sor feltartása miatt. Így a továbbiakról még nem szolgálhatok információval.

Ellenben a hosszú ácsorgás alatt sok mást szemügyre vehettem. .

A falon, mindenki számára elérhetően van egy parafatábla, melyre álláshirdetéseket lehet kitenni. Végül is, hol lenne a legjobb helyen ha nem egy állástalanokkal teli épületben. Ugyanakkor lehangoló, hogy ezen a hatalmas táblán pontosan 7 azaz hét darab álláslehetőséget ajánlanak, és dátum nélkül csak abban bízhatunk, hogy frissítik ezeket, azaz nem található ott ebből az elenyésző mennyiségből egy sem, amely már fél éve ott van, azaz valószínűleg elvesztette már aktualitását... A munkák a következőek voltak nagy vonalakban:  kerti munka, személy és vagyonőr, kamion sofőr, teherautó sofőr, gyártósorra varrónő, és ha hiszik ha nem még egy ügynöki munka is helyet talált magának ezen a "szent" falon, melyen sok mindenre számítottam, de ügynöki munkára azért még sem... (arra ott vannak az ingyenes hirdetőportálok, melyeket már elöntött az ilyen és ehhez hasonló munkák özöne, és nem nagyon kérnek belőle az emberek...)

Ha valóban ennyi a felhozatal, akkor egy ijedősebb ember igen rosszul érezheti magát...

Hazajővén felmentem a munkaügyi központ honlapjára, és átböngésztem az ott található álláshirdetéseket. Fantasztikus dolgok vannak ott. A 48 000ft-os fizetést ajánlótól, a megváltozott munkaképességű munkavállalót autómosóként alkalmazni akaróig, mindenféle munkaadó jelzi munkaerőre való igényét. Ehhez már valóban nem szeretnék kommentet fűzni...

Összefoglalva, a munkaügyi központot túl lehet élni, az embert (egyenlőre) nem alázzák porig, ám de munkát mégis csak magadnak kell szerezned, mert azt ott nem kapsz, még ha az fontosabb is lenne neked, mint a segély. Ha mégis segítséget kapok ebben az intézménytől, első dolgom az lesz, hogy ezt megosztom az Olvasókkal.

Végül azért kifejteném, hogy a munka világába visszavezetést az állam helyében nem a három hónapra lecsökkentett munkanélküli segéllyel kéne megoldani, mert azzal az éhenhalást, és nem a munkába állást segítik. Ellenben alkalmazni kéne még néhány embert, akik valóban állást közvetítenek a munkaügyi központban, és így segíteni az embereknek a megfelelő munkahely megtalálásában.

Amúgy sem értem, hogy bár amikor van munkánk, az adónk egy kicsi része valamiféle munkanélküli alapba folyik (tudomásom szerint), most pedig lecsökkentették a segély idejét 90 napra, akkor mért nincs erre keret? Hogy lehet, hogy rengetegen panaszkodnak arra, pénzhiányra hivatkozva nem kapják meg a képzési támogatásokat, amikor valóban most ment végbe egy hatalmas spórolás a segélyek terén?

Akárhogy nézem, a "visszavezetjük az embereket a munkába", valójában az "elvesszük tőlük a támogatást, és magukra hagyjuk őket, hogy mi spórolhassunk" valóságot jelenti. Mert az emberek elmondása szerint mi történik? Bemegyünk, beregisztrálunk, három hónapig kapjuk a segélyt, aztán az állam le is tudta a "visszavezetést"...

Nagyon szeretném mindezt megcáfolni, így a téma egy darabig terítéken lesz. Reménykedjünk...

Üdv. Mindenkinek!

A következő bejegyzést csak felnőtteknek ajánlanám, és közülük is csak azoknak akik nem túl prűdek.

Az esetem nem lenne szokatlan, hisz sokakkal megesik hasonló,ám a történet egészét nézve, az Olvasó sem tudja majd hová tegye az eseményeket, legalábbis nekem nem ment...

Mint előző posztomban kifejtettem, több lábon szeretnék támaszkodni munkanélküliségem idején, hogy ha már nem jár a segély, vagy ha mégsem iskoláz be a munkaügyi központ, akkor ne álljak kereset nélkül egy olyan világban ahol lassan már esélyem sincs a munkaerőpiacon megmaradni. Ígértem is, hogy ezt majd bővebben kifejtem, így hát most megteszem. 

Jelen pillanatban a papír a mindent tudók Istene, így a szakmámon kívül nem kér belőlem senki, még a tiszteletre méltó Tesco sem... Ugyanakkor az is kiderült, hogy a végzettségem az egészségügy terén úgymond amortizálódott, így egyetlen munkakörre vagyok "papírilag" alkalmas, az ápolóira, amit viszont nem tudok ellátni, mert mozgásszervi betegségem ezt még a legnagyobb akaratom ellenére sem teszi lehetővé. Ám ez mind nem elég hátrány nekem, még továbbképezni sem tudom magam, az említett elavult végzettség okán, csak ha a már megtanult szakmát, újra megtanulom, és mellé biggyesztik az OKJ-s jelzőt. Mindezt alapjáraton 180 000 ft plusz vizsgadíjért, amire már "dolgozó koromban" sem futotta volna, így munkanélküliként ez a pénztelenség mondhatni fokozódott. Jelenleg várom, hogy a munkaügyi központ költ-e rám, illetve az oktatásomra, avagy nem. Dióhéjban ennyit a helyzetemről. 

Minden eshetőségre felkészülve ( és higgyék el már nem bízom abban, hogy ennél rosszabb nem lehet...), úgy gondoltam, hogy házi ápolást vállalok, és olyan szolgáltatásokat ajánlok e körön belül, amik mellett az egészségi állapotom nem romlik, vagy legalábbis megúszom hogy a jobb lábam lebénuljon.

Egy ideje már vonzott a házi ápolás munkakör, de a környező Önkormányzatoknál nem volt üresedés, végül pedig megpróbálkoztam magán cégeknél, akik ugyanezzel foglalkoznak. A magam szakállára végzett házi betegápolás ötlete pont egy ilyen cégnél tett látogatásom alkalmával fogant meg bennem, mivel a cég a következőket ajánlotta: 

Kapok 80 000 ft-ot havonta, ám de ezért a 80 000 ft-ért nekem kell megszereznem az ápolandó betegeket, akiket majd én látok el. Sőt! Ha nem szerzek x beteget úgy a fizetésem kb.: a felére csökken.

Az én kérdésem már csak az volt, hogy akkor mért is kell nekem ehhez egy cég? Ha magam keresem, magam ápolom a rászorulót, akkor nem tudom mit csinál a szolgáltató cég. Ha belegondolunk, azért nagyon ÁSZ üzlet ez... Mármint a szolgáltató cégnek... Valahogy én úgy képzeltem el, hogy ha kvalitásaim megfelelőek, akkor fel vesznek házi ápolónak, és beosztanak a betegek mellé. Ha van egy házi ápolással foglalkozó vállalkozás, akkor az én együgyű gondolkodásom szerint, ő hirdet, hozzá érkeznek az igények, kezeli a szerződéseket, a pénzt, engem pedig alkalmaz, hogy eleget tehessen a felkéréseknek. Ha mindezt magamnak kell megoldanom, akkor felesleges leszerződnöm ezért bárkivel is. 

Így neki álltam utána nézni a törvényi kritériumoknak. Ezek alapján én háztartási, és ház körüli szolgáltatást nyújtok, mely után nem kell adóznom, és az alkalmazómnak is csak bejelentési kötelezettsége van az állam felé, adózni nem kell. A TB-met magam fizetem, és ha akarok, fizetek az Önkéntes nyugdíjpénztárba. De ez már csak az én "gondoljunk a jövőre" mentalitásom felvezetése. 

És akkor itt jön a történet veleje. 

Komoly terveket csak komoly hozzáállással lehet kivitelezni, főképp akkor, ha azt akarjuk, hogy komolyan is vegyenek. Ezért úgy gondoltam, hogy az egyszerű hirdetések nem elegek ehhez, hisz a messziről jött hirdető azt ír amit akar, márpedig én komoly tevékenységet szeretnék folytatni ezen a területen, és azt akarom, hogy ezt az érdeklődők is lássák. Így egy ingyenes weblapon regisztráltam, és a férjemmel közösen készítettünk egy szakmai honlapot. Részletes leírások a szolgáltatásokról, a végzettségeimről, gyakorlati éveimről, elérhetőségekről, árról.. Egészségügyi témájú cikkeket, tanácsokat is tervezek elhelyezni rajta stb.

Amikor ez kész lett, akkor kezdtem el a hirdetési folyamatot. A hirdetésekben a honlapot is feltüntettem, hogy minden információt átnézhessenek az érdeklődők. A bizalom elnyerésére még  arcképet is feltettünk rólam, mind a honlapra, mind a hirdetések mellé.

Aztán jöttek az e-mailek, telefonok. 

Értetlenségem tárgya most következik... 

Már eleve azt nem értem, hogy egy " házi ápolást vállalok" című hirdetés kapcsán mért keresnek meg "keress otthonról sok pénzt" típusú emberkék, de a minap csörgött a telefonom, és a következő párbeszéd zajlott le:

a telefonáló úr közölte, hogy az interneten olvasta a házi ápolós hirdetésemet. Én mondtam, hogy állok rendelkezésére. Érdeklődött, hogy a fotó ( mely újra hangsúlyozom, egy egyszerű arckép, nyaktól felfelé, smink nélkül) valóban engem ábrázol-e, illetve hogy hány éves vagyok. Eme nagyon fontos információkra, amikor megkapta tőlem a - számára valószínűleg megfelelő - válaszokat, megkérdezte, hogy masszázst vállalok-e. Én marha, balga, naiv állat, a "mindent a vendégért" íratlan törvényt követve, mondtam, hogy ha ez a kívánság, nincs akadálya, bár nem vagyok szakképzett masszőr, sem fizioterepauta, így az nem a legszakszerűbb lesz. Az úr elmesélte, hogy "náluk" ( gondoltam, na ez is egy cég), 50-50 %-ban oszlik meg az ápolás, és a masszázs, és az lenne a kérdése, hogy a masszázs végén megoldható-e a kézi levezetés? Őszintén szégyenkezem, de elsőre valamiféle a masszázzsal kapcsolatos szakkifejezés után kutakodtam  gondolataim közt, majd egy pillanattal később már derengett a "szolgáltatás" kiléte, de abban bíztam rosszul hallok, és fokozva a feszültséget, és az úr zavarát, megkértem kedvesen, hogy ezt fejtse ki bővebben. Hát kifejtette újra, ezeket a szavakat használva, én pedig azt, hogy nem, ez nem az én szakterületem... El is búcsúzott kulturáltan ugyanakkor nagyon gyorsan. 

Tegnap pedig érkezett egy e-mail, melyben egy hölgy, angolul vall szerelmet nekem, és a mielőbbi kapcsolatfelvételt sürgeti. Ez nem csalás nem ámítás, nem valami facebook, vagy iwiw profil miatt érkezett, ugyanis a szakmai e-mail címemre jött a levél, mely csak és kizárólag a honlapon, és a hirdetésben található meg.

Átnéztem újra, meg újra az általam feladott hirdetéseket, a honlapot, és még a rólam közölt fotót is. Nem! Nem találom még a legkisebb, invitálást, ráutalást, vagy bármely kétértelmű szót, mondatot, semmit, amiből arra lehetne következtetni, hogy  szolgáltatásaim a valós, szakmai ápoláson kívül bármi másra is kiterjednének. A honlapon a következő idézet található( gondolom sok másik honlapon is, így nem egyedi, de sokat mondó) :

"Az ápolás olyan küldetés, mely megtanít minket arra, hogy ne mindig csak önmagunk
legyünk fontosak, hanem vegyük észre a másik embert. Hivatásként érdemes csak megélni,
mert különben elveszti valódi értékét"
Florence Nightingale 1820-1910

Akinek erről az jut eszébe, hogy kézi levezetést vállalok, arról inkább nem fejteném ki a véleményemet... Ezt az olvasókra hagyom.

Az egy dolog, hogy a munkaerőpiac nehéz terep, de a minap kiderült, hogy tanulással töltött fiatal éveimet, akár bulizással is helyettesíthettem volna. Sőt, a maga nemében többet érnék most vele, mert akkor lenne egy pár vagány történetem féktelen éjszakákról, lazán eltöltött évekről, és kitombolhattam volna magam. Leírnám röviden pályafutásom, ha nem haragszik az Olvasó, mert úgy kerek ez a történet, mely bemutatja, hogy lesz egy amúgy évekig tanult emberből a munkaerőpiacon, egy értéktelennek kikiáltott valaki.

Haverok, buli, f@nta helyett musculus sternocleidomastoideus-t, superficiális-t, magzati vérkeringést, és egyéb finomságokat bifláztam. Gyógyszereket csoportosítottam hatóanyag szerint, gyermek és felnőtt betegségeket magoltam, és szondázást, injekciózást gyakoroltam. Majd amikor mindezt elég mélyen elsajátítottam több év kemény tanulásával, akkor levizsgáztattak, én pedig lehúztam közel tíz évet az egészségügyben. Gasztroenterológián, endokrinológián, hematológián, immunológián, és elláttam a diabéteszest, a pajzsmirigy túl-vagy alul működésest, a hepatitis-est, az anorexiást, a leukámiást, a fiatal daganatost, vagy csak az egyszerűen legyengült öregembert. Eközben is tanultam, hogy még jobb legyek a szakmámban, és mert tanulni jó. Abból is levizsgáztam, bár sokszor éjszakai műszakból estem be a terembe, vagy késtem mert épp újraélesztettünk... De immár felnőtt szakápoló lettem, úgymond szakosodtam. Ez is elmúlt, és rám bízták egy egész szociális otthon gyógyszerállományának kezelését, kiosztását, leltárral, felelősséggel, és adtak érte egy ablaktalan szobát. Én balga, még itt is tanulni vágytam, és megint levizsgáztam, hogy némi Hospice tudománnyal erősítsem tudásom.

Aztán terhes lettem, életet adtam egy jól sikerült gyermeknek, nem tudtam három műszakot vállalni, elkóboroltam más munkakörökbe. Lebetegedtem, élek, de nem tudok emelni, beteget forgatni, szaladgálni, nem tudok hagyományos ápolónő lenni. Nagy trauma ez nekem. Aki olvasta a könyvet az tudja, hogy ez hivatás számomra, nem pedig valami félresikerült döntés. Épp ezért keresem a lehetőséget, hogy valami olyan munkakört találjak a betegek mellet, amit el is tudok végezni, anélkül, hogy lerokkannék...

Egyrészt keresem a megfelelő munkát, másrészt tanulni szeretnék, hogy még jobban szakosodjak.

Ennyi volt a rövid "élettörténet", most pedig következik, a pofára esésé..

Gondoltam, a kicsike végkielégítésemből, keresek egy számomra még megfizethető OKJ-s képzést, amelyet ráépíthetek a végzettségeimre. A fizioterápiát választottam, mert ebben a munkakörben nem kell emelnem, és amúgy is vannak benne elemek, amelyek kompetensek a saját betegségemmel, és tudják! a kellemest a hasznossal... Szép álom volt, de közölték, hogy az 1997-es egészségügyi politika úgy döntött, hogy fityisz annak aki előtte végezte el az általános ápolói és általános asszisztensi végzettséget adó iskolát. Így, ha én fizioterápiát, vagy tulajdonképpen bármiféle szakosodást elősegítő tanulmányt szeretnék folytatni, előtte el kell végezzem azt a tanfolyamot, amin elsajátíthatom azt amiből 1996-ban már sikeresen levizsgáztam, és amely alapjáraton is 180 000ft + vizsgadíjba kerül. Na majd, amikor ezt kifizettem és le is vizsgáztam, akkor befizethetek bármi másra még x ezer forint + vizsgadíjat, és potom százezrekért el is értem a célom...

De a Kedves Olvasó ismer engem! Tudja hogy én nem adom fel még a legvalószínűtlenebb helyzetekben sem. Nem én! Hisz lassan "életem értelmévé" vált a munkaerőpiac kihívásainak megfelelni, kiismerni őt, magamhoz édesgetni, és végre valahára megtalálni benne a nekem szánt helyet.

És Ő megint elhúzta előttem a mézesmadzagot, elém rakva egy hirdetést, melyben gyógyszerfelelősi pozícióra keresnek egészségügyi végzettségű, és esetleg ebben a munkakörben már tapasztalatokkal is rendelkező egyént. Amikor pedig jelentkeztem az állásra, hisz mindezekkel a kvalitásokkal rendelkezem, fel is hívtak, hogy találkozzunk személyesen. Oly csodás volt a dolgok ilyetén alakulása, mint amilyen messze a munkavégzés helye a lakásomtól. De mit sem számít ha naponta most már három óránál is többet kell utaznom, amikor minden más tökéletes. El is mentem, és út közben már a következő posztomon gondolkodtam...  Milyen szép lesz leírni az Olvasóknak, hogy még el sem jutottam a valódi munkanélküliség stádiumába, amikor is már új munkám adódott, valamilyen hihetetlen csoda folytán... bla bla bla

Ám jelenleg az 1997-es év üldöz engem, az árnyékomba szegődött, nem hagy békén az egészségügyi törvényeivel, és le akar radírozni a munkaerőpiacról. Az állásinterjún a hölgy erre a dátumra hivatkozva D kategóriás egészségügyi dolgozónak sorolt be, mely nem tette lehetővé, hogy az állást betöltsem, ám jó hír, hogy ápoló még mindig lehetek a papírjaim szerint, a rossz hír az, hogy az egészségi állapotom szerint meg nem....

Mivel a fentebb felsorolt pénzösszegek nem állnak rendelkezésemre, és ez már csak rosszabb lehet mivel munkanélküli lettem, ezért egy lehetőségem maradt: a munkaügyi központ támogatása. Ha beiskoláz minden rendben. De mi van ha nem? Ebből kiindulva, és az abszolút létfenntarthatatlanságot elkerülendő, egy másik tartóoszlopot is el kezdtem építeni munkaerő-piaci helyzetem ledőlni látszó építménye alá. Ám az egy másik poszt témája, mely arról szól majd, hogyan leszünk kényszervállalkozók...

Azt hinnénk unalmas az álláskeresés. Hát láthatja Kedves Olvasó, hogy nem, mert nap mint nap friss poszttal szolgálhatok. Esküszöm, hogy nem direkt csinálom :-))

A mai történet új számomra, pedig azt hittem már nem érhet meglepetés. Ismét jelentkeztem több állásra is, köztük, egy könnyű fizikai munkaként megnevezett pozícióra is. Ma jött a válasz. A munka számomra maga az álom, a 8-tól fél 5-ig tartó munkaidejével, és a szabad hétvégékkel. A bér nem túl alacsony, plusz magas összegű étkezési utalvány, BKV bérlet térítés. Hát kit érdekel, hogy miket csomagolgatok, amikor ez maga a mennyország. Hozni, vinni tudnám a gyerekemet az iskolából, utazási idővel együtt, és ilyen munkabeosztású állást csak egyszer találtam azóta hogy a gyermekem megszületett. Sőt, még éhen sem halnék. Teljesen korrekt minden.

Na mielőtt elkezdik kérdezgetni, az Olvasók, hogy hol kell erre a munkára jelentkezni, gyorsan leírom, hogy a továbbiakban mit tartalmazott még a válaszlevél.

A Hirdető, akinek kb.:  olyan neve van, hogy akár Pityi Palkó is lehetne, ( elnézést a Pityi Palkók-tól) felvilágosított arról, hogy az álláshoz tesztek kitöltése szükséges. Gondolom egy csomagolási munka, olyan kvalitásokat igényel, hogy azért fel kell mérni a delikvensek tudását rendesen.... De lépjünk túl ezen. A teszteket postai úton fogják kiküldeni, ezért kérne az állítólag  majd hamarosan elinduló cég ( ha lenne neve a végén még valaki utána nézne...) 300 ft postaköltséget egy számlaszámra.

Valóban bevállalós vagyok, és ha hiszik ha nem ezen a ponton még mindíg úgy gondolom, hogy 300 ft-nyi próbát megér. Ám de, a következő mondat láttán muszáj volt (elnézést a kifejezésért) elröhögni magam:

"Ha megfelelő számú munkavállaló jelentkezett, teszteket nem küldünk, és a postaköltséget sem áll módunkban visszafizetni!"    Tehát: ha nem kapsz tesztet, ne lepődj meg!...

De azért odabiggyesztették, hogy mégis motiválva legyen az a szerencsétlen  munkavállaló, hogy a későbbiekben a jelentkezők közül válogatnak...

És akkor most hogy kinevetgéltük magunkat, írnék néhány komolyabb mondatot is.

Mi az, hogy ha megfelelő számú munkavállaló jelentkezett? Mért eddig akiknek kiküldte ezt a levelet azok nem jelentkezők voltak?

Ha valóban szükségesnek tartja ehhez a "magas" tudást igénylő munkához, az egyébként meg nem nevezett , nem tudni mire irányuló tesztet, akkor mért nem cselekszik úgy mint más cégek, azaz, hogy az arra érdemeseket behívja, eléjük tol egy tesztet, és aztán hazaküldi őket azzal, hogy majd jelentkezik amennyiben megfelelően teljesítettek. Ugyanis akkor nincs gond, a munkavállaló meg majd megoldja az utazást.

300 ft? A Magyar Posta Zrt-nél belföldön, 30 grammig 105 forint a postaköltség, 50 grammig pedig 140 ft.  250 gramm  esetén is csak 225 ft, de akkor már el sem tudom képzelni, hogy hány oldalas lehet az a teszt! Mégis mi lesz ez ? Érettségi?

 Ha valóban, valós munkát ajánl, ( amit ezek után én  kétlek, de hát ez egyéni vélemény...), akkor sem dolgoznék itt. Hogy miért? Nagyon csúnyán próbál munkaerőt szerezni, és akkor még finoman fejeztem ki magam. Az ilyen munkáltató már előre "leveszi" a dolgozóját, és abból az következik számomra, hogy a további együttműködés sem lesz ettől mentes. És hozzáteszem még, hogy bár ostorozom eléggé a munkaadókat, de  el sem tudom képzelni, hogy egy valóban létező cég, vállalat, munkaadó, ilyesmit tegyen. (Persze, nem vagyok mindent tudó, de egy egész könyvet írtam róluk, úgyhogy valamennyire megismerhettem őket, és bár csúnya dolgokat is megtudtam, de ehhez még csak hasonlóakat sem.)

Ha pedig csak a 300ft-okért megy ez a gusztustalan "játék", akkor  ugyanazt azt az amatőr  módszert választotta, amit már sokan mások, még ha újított is valamicskét a dolgon. Ebben az esetben nem érzi, hogy mennyire szánalmas ez? Munka helyett ilyen módon pénzhez jutni? 300 ft-onként? Megvezetni a kétségbeesetten a munkanélküliségből kiutat kereső, ugyanakkor tisztességes embereket?

A lényeg, hogy nem lehet elég óvatos az ember, mert még az én szakavatott szememnek is teljesen hétköznapinak látszó a hirdetés. Azért üzenném a csalóknak, hogy a legjobb az lenne, ha elmennének dolgozni! Tudják, úgy mint mi.

Érdekes dolog történt velem a minap, mely megér egy külön posztot. Az előzőekben említettem, egy potenciálisnak tűnő munkalehetőséget amire hirdetés alapján jelentkeztem, és meglepően gyorsan reagált is rá a hirdető. Egy nap haladékot adott arra, hogy kilépjek a jelenlegi munkahelyemről, és látatlanban máris jelentkezzek nála munkára, miközben még azt sem tudom, hogy alkalmaz-e. Ebben az ügyben alakult ki némileg bizarr helyzet, így részletesebben is beszámolnék róla. Cégnevet nem említenék, mert jobb nekem a békesség. Egy mezei, konkrétan egészségüggyel kapcsolatos munkalehetőségről van itt szó, melynél az egyik érdekesség, hogy egy teljesen mással foglalkozó cég adta fel a hirdetést. Amint a könyvben már említettem, minden cégről tudakozódom, amellyel úgy néz ki hogy személyes kapcsolatba kerülök, akár csak egy állásinterjú erejéig is. Ezt pusztán tiszteletből teszem, hogy ha kérdezik mit tudok a cégről, ne álljak ott mint egy kuka. Miután a hirdető előre jelezte, hogy fel fog hívni ekkor és ekkor, igyekeztem felkészülni alapszinten. Na már most jelen esetben ez igen nehéznek bizonyult, mivel a cég profilja még csak meg sem közelítette azt a területet, amire egyébként munkaerőt keresett az ismert állásportálokon. A honlapjukon sem szerepelt ilyen tevékenység, vagy álláslehetőség, amit furcsállottam, és amilyen kotnyeles vagyok, ebbe nem nyugodhattam bele. Egyszer ez lesz a vesztem .... Google a barátom, így felkutatva a fellelhető cégadatokat, kissé belemerültem az információ szerzésbe. Cégadatként továbbra sem találtam egészségügyi tevékenységgel kapcsolatos adatokat a céggel kapcsolatban, de még csak olyasmit sem, hogy esetleg munkaerő toborzást, munkaerő kölcsönzést vagy bármi olyat végezne, amely megmagyarázná ezt a furcsa helyzetet. Egyébiránt is silány volt amit találhattam. A szinte teljesen ugyanazzal a szöveggel feladott hirdetéseken  és a honlapon kívül, nem igazán találtam több infót, bár hozzáteszem feketelistákon sem láttam őket ( csak hogy mentségükre ezt is jelezzem). Talán még annyit, hogy valamilyen "bugyorban" még egy székhely címet is találtam, ami  a honlapjukon nem szerepel, mert ott csak egy postafiók, egy telefonszám, meg egy e-mailcím található.

Közben megérkezett a cégvezető telefonhívása, melyben továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy másnap álljak munkába. Én fel is ajánlottam, hogy rendben ott leszek, de csak abban az esetben lépek ki a jelenlegi helyemről ha kezemben az aláírt munkaszerződés. Ezt először látszólag meg is értette, de aztán szó szót követett, és még sem jutottunk dűlőre, bár közben kiderült, hogy egyébként még március végéig folyamatosan toborozzák a munkaerőt. Végül belefáradtam, és közöltem, hogy akkor majd jelentkezem még van idő, hisz úgy látom jelenleg ez nem megoldható köztünk. Miután ami a szívemen az a számon, felvetettem azt a kérdést is, hogy milyen módon kapcsolódik egy olyan cég mint az övék, az  egészségügyi feladatellátáshoz. Ha néha befognám a számat... :-) Erre reagálva KB.: 10 percig mondta, és mondta, és hadarta, hogy kivel és mivel áll kapcsolatban, miért, hogy, és jó lesz az nekem ha ott dolgozom. Hadarása következtében a konkrét neveket abszolút nem tudtam értelmezni, de még csak belekérdezni sem volt esélyem, mert mint egy gép mondta és mondta. Háromszor próbáltam belekérdezni. Figyelmen kívül hagyta. De a valóban furcsaság csak ezek után következett, és ez el is döntötte nálam, hogy "kösz de nem! " Utolsó alternatívaként felvetettem a személyes találkozó lehetőségét másnapra, hisz a történet napján épp dolgoztam. A telefonvonal másik végén azt közölték, hogy másnap nem, de aznap délután 5 órakor tegyük meg ezt, mert mint mondta, épp a közelben találkozik valakivel, és megnevezett egy valóban a munkahelyem szomszédságában lévő plázát. 

Akkor én itt elbúcsúztam és leraktam a telefont, ugyanis a probléma a következő: soha nem mondtam, hol dolgozom, sem facebook-on sem iwiw-en sem az önéletrajzomban nem szerepel a munkahelyem címe, de a google sem talál a nevem és az adott munkahely között összefüggést. A lakcímem ( ami az önéletrajzomban természetesen szerepel), pedig igencsak messze van az említett plázától. Túl egészséges a gondolkodásom ahhoz, hogy összeesküvés elméleteket gyártsak, így nem is teszem. Elvégre a munkáltatóm cégnevére ha rákeres, megtalálhatja a budapesti telephelyet és puff, máris képben van. Nyugodtabb is vagyok, ha ezt így megmagyarázom magamnak.... De elnézését kérem így utólag is "Őnéki", nem kérek ebből! Ijesztő, és az embereket elriasztja, ha ilyen szinten néznek utána. Nem gondolom, hogy a jelenlegi munkahelyem pontos helye, fontos információ ahhoz, hogy megállom-e a helyem egy másik állásban. Ez kissé meredek, és még csak azt sem tudni még mire volt kíváncsi...

De a téma túl van tárgyalva, ugyanakkor nem hagy nyugodni a sok-sok furcsaság ezzel a történettel kapcsolatban, így még jobban utána néztem a cégnek, és szemügyre vettem a honlapjukat. A honlap egy már-már puritánnak nevezhető, gyér információkkal megspékelt valami. Semmi információ dömping semmi fakszni. Tevékenységleírás, a már említett postafiók, telefon, és e-mailcím, illetve négy link valamilyen szervezetekről. Bemutatkozásként annyi szerepel, hogy a cégvezető egy bizonyos szervezetnek is a tagja. Megnéztem azt is: sem a tagok közt nem találtam, sem az adott szervezet honlapjának keresője nem talált semmit ami az én kis  cégem vagy a cégvezető nevével kapcsolatos. Persze lehet, hogy csak én nem találtam. Tényleg! Nem vagyok én hacker :-) 

Minden esetre, lehet, hogy most nagyot buktam, de inkább szeretek valóban leinformálható munkáltatóknak dolgozni, meg olyanoknak akik nem furák, nem kapkodnak ennyire, és nem adnak okot arra, hogy az ember ne bízzon meg bennük. 

Azért az eset poén, higgyék el! :-)) Feldobta a napomat.

Mint előző posztomban kifejtettem, újra potenciális versenyző lettem az állástalanok között. Miután az "A" tervem az, hogy a munkahelyem megszűnése utáni napon már egy másik munkahelyen kelljen kezdenem, máris elkezdtem állást keresni, önéletrajzokkal, motivációs levelekkel bombázni a munkáltatókat. Olyan gyakorlatom van már benne, hogy szinte meg se kottyan... :-) "Szűrőberendezésem" már jól működik, ránézésre tudom mi az MLM, Zepter, ügynöki, telefonmarketingesi, esetenként szexuális szolgáltatásokra épülő állás, és mi az ami valóban az ami. Sajnos az utóbbiból van kevesebb...  Ma például olvastam egy hirdetést, amiben masszázsszalonba kerestek dekoratív kolleginát, akár betanítással is, 300 000 Ft-os fizetésért... Elég bevállalós vagyok ha munkáról van szó, de biztos vagyok benne, hogy az ottani munka elvégzése, nem az én kvalitásaimnak való...

Az évek során jelentkeztem már a TESCO-ba is. Én komolyan nem szeretném leszólni eme bolthálózatot, de valóban akkora a kihívás az ottani faladatok ellátásában, hogy egyetlen pozícióra sem felelnék meg? De bizony így van. Folyamatosan elutasítanak, pedig nem igazgatói állásra szoktam jelentkezni. Na most vagy leírom önmagam, és azt mondom ennyi, még a TESCO-ba se kellek annyira gagyi munkavállaló vagyok, vagy őket írom le... Erről inkább nem is nyilatkoznék.

Azért megint jelentkeztem, egy olyan pozícióra, amihez elég a "nyóc' " általános. Hátha ennyit még érek, ennek a fantasztikusan profi, méltán híres, a munkavállalók számára bizonyára mennyországnak tűnő cégnek. Mert azért a munkanélküliségnél még a TESCO is jobb, higgyék el!

A továbbiakban leginkább az egészségüggyel kapcsolatos hirdetéseket böngésztem át, mert papírjaimmal és gyakorlatommal, mégis csak ez az a terep ahol, labdába rúghatok. Próbáltam olyan munkaköröket találni, amiket a már említett egészségi állapotom mellett el tudnék végezni, és a már meglévő bizonyítványaim is elegendőek. Jó napom volt! Akadt ilyen. Sőt! Az egyik hirdető, már fel is hívott.

Feltételei a következőek: hétfőn máris tudjak kezdeni! Végül is még csak szombat van, én nem tudok semmit a pontos feladatokról, Ő pedig arról, hogy megfelelek-e a számára... Amikor ezt megemlítettem, és felvázoltam, hogy egyébiránt még alkalmazásban állok, közölte, hogy a hirdetésben mindent leírt, és holnap beszéljem meg a dolgot a jelenlegi munkáltatómmal.

Nem vagyok én kekec ember, és hát ha haladunk a gyors tempó sem akadály. Bizonyára megérti a jelenlegi főnököm, hogy nekem fontos a munka, és kapnom kell azon az ajánlaton amit adnak, miután nála már nincs jövőm. Simán elintézhető. Az új céggel aláírok, a régi meg előző napra bedátumozza, hogy azonnali hatállyal felmond, és eltekint a felmondási időtől. Az ügy tiszta, rendezett, mindenki megnyugodhat. Hétfőn dolgozom.

Mégis vannak fenntartásaim. Először is a Hirdető  elvárja, hogy kilépjek, majd hétfőn munkába álljak, miközben még azt sem döntötte el, hogy alkalmaz-e.Még csak nem is találkoztunk személyesen. Hip-hopp úgy járhatok, hogy az e-havi még biztos fizetésem elbukom, meg még a harminc napos felmondási időre kapott pénzemet is, és még munkám sem lesz. Jó üzlet...

A bajom csak az, hogy rossz a rendszer. Már pár éve is, és úgy látom jelenleg sem változott a helyzet : ha arra törekszik az ember, hogy ne essen ki az aktív dolgozók közül, folyamatosan szembesül azzal, hogy az nem működik. A munkaadók valahogy abban gondolkodnak, hogy úgy is sok a munkanélküli,  pár nap alatt lesz alkalmazott. Mért nem lehet ezeket a dolgokat normális időintervallumban kivitelezni? És itt azonnal elnézést is kérek azoktól, akik valóban nem kapkodva próbálnak munkaerőt szerezni, mert vannak ilyenek is.

Most nagy a dilemmám. Kapva kapnék a lehetőségen, mert ki tudja hogy lesz-e még belátható időn belül, ugyanakkor látatlanban ennyit kockáztatni, kissé még nekem is meredek. Majd meglátjuk. Holnapig kaptam határidőt...

Üdv. Kedves Olvasó!

Megtörtént számomra az apokalipszis: március 1.-től újra élhetem a munkanélküliek életét. Nem szeretném! Már könyvet írtam róla, annyi a tapasztalatom benne, így nem kívánom újra megélni. Megszűnik a munkáltatóm azon telephelye, ahol dolgozom. A háttér személyes jellegű, így ezt nem publikálnám, de a lényeg, hogy megtapasztalhattam testközelből azt is, milyen amikor a kicsi ember feje fölött a nagyok döntenek, és azt a kicsi ember nagyon megszívja. Egy munkahely "bútorának" érzem magam, melyet a felesleges cuccokkal együtt kidobnak az utcára.  19 napom van. Úgy érzem "jó hamar" szóltak, ha figyelembe vesszük azt a 16-17 hónapot amelyet a statisztikák átlagolnak arra nézve, hogy egy állástalan ember mikor talál magának újabb állást. Természetesen ragaszkodni fogok a szerződésben feltüntetett 30 napos felmondási időhöz, mert az az egy havi fizetés, egy hónappal eltolja családunk totális csődjének időpontját. Ez pedig életmentő lehet. Első reakcióként "sokkot" kaptam, majd lehajtottam két pohár finom édes vörösbort, hátha megnyugszom. Aki még nem próbálta, annak megsúgom: semmivel nem lett jobb. A vörösbort nyugodt körülmények között elszopogatva szabad csak fogyasztani, mert akkor az még élményt is nyújthat, így csak szédelgést és hányingert...

Mostanra erőm és reményem újraéledt, hátha el sem jutok a munkanélküliség állapotába, és időben találok munkát.

Eddig csak leírtam az új munkatörvénykönyv alapjait, és hüledeztem, mérgelődtem a drasztikus változásokon, ellenben most már gyomorgörcsöket okoz nálam. A végzettségeket illetően nyártól szigorodnak a szabályok, így egészségügyi végzettségemmel immár esélyem sincs eladóként tevékenykedni. Tartós betegségem, melyet tavaly beszereztem magamnak, a betegágy mellől kitúrt, márpedig a papírjaim erre az egészségügyi területre szólnak. Jelenleg ezek arra valóak, hogy szépen fogják a port... Ez nem kifogás, mindössze, képtelen vagyok felemelni, mozgatni egy beteget, mert jelenleg egy vödör víz felemelése is fájdalmakat okoz. Persze ezt még simán letagadhatom egy állásinterjún, és még össze is szoríthatom a fogaimat, amiben jelenleg  már nagy gyakorlatom van, hisz a "munkahelyért mindent" alapon dolgozom jelenleg is, nem kicsit növelve a gyógyszertárak bevételét. ( ...így legalább pörgetem egy kicsit a gazdaságot :-) ) Ellenben amikor egy hét múlva lerokkanok és betegállományba kényszerülök, már meg sem érem új munkahelyemen a próbaidő végét. Ezeket végig gondolva arra jutottam, hogy ha valami csoda folytán nem jutok mielőbb munkához,  "B" tervként életemben először az állam támogatását fogom igényelni, azaz elmegyek "regisztrált álláskeresőnek" . A már fent említett 16-17 hónapos átlag munkakeresési időtartam mellett 90 napig vagyok jogosult a munkanélküli segélyre. Ezt a segítséget ajánlja jelenleg számomra az állam... Én nagyot nyelek, de majd megköszönöm neki, hátha közben csoda történik és mégis lesz állásom. Az ehhez kapcsolódó állami honlap szerint a munkaügyi központok majd állást ajánlanak nekem... Hehe.. :-)) Nem szoktak, pontosabban amikor az ember érdeklődik a következő választ kapja :" hát.. arra ne is számítson..." De azért én mégis. Hátha... Amennyiben még sem, akkor lehetőségem van továbbképzést igényelni. Húúú! Rengeteg a lehetőség a honlapok szerint Új munka , meg pálya program, meg ilyen-olyan terv, és még akármi hablaty, recefice bum bum bum...

Rossz, élősködő állampolgárként amennyiben úgy hozza a sors, élnék ezzel a lehetőséggel is. Egy OKJ-s képzés amivel például, és esetleg az egészségügyi végzettségemet tudnám fejleszteni valami olyan felé, amely a betegek segítését szolgálná, de nem az emelgetés szintjén,  a 80 000 Ft plusz vizsgadíj szintjén kezdődik, és aztán onnan már csak felfelé halad, megállás a csillagos ég... Így ha az állam komolyan gondolja, hogy engem vissza akar vezetni a munka világába, állok rendelkezésére! Nyitott vagyok mindenre. Reméljük tényleg komolyan is gondolja, ugyanis riportalanyaim elmondása szerint a lehetőség valóban fenn áll, csak időnként több száz jelentkezőt utasítanak el azzal, hogy nincs pénz...De azért ne menjünk ennyire előre.

Kedves olvasók! A blog ezennel újra felpörög, hisz a téma adott! Ha már így jártam, legalább friss információkat juttathatok Önökhöz. naprakészeket, úgymond a könyv folytatásaként.

Munkakeresés újratöltve!

Azt állítják megyünk előre. Nem vagyok szakember, nem tudom mit látnak akik azok, de én semmi ilyesmit. Ellenben nyomort, elkeseredést, félelmet azt igen. A legelképesztőbb reakciók nyernek teret manapság, és én körbenéztem miért. Látni szerettem volna a választ arra, hogy a 21. században miért vannak emberek akik otthonra gyűjtik a lisztet, rizst,  konzerveket, mélyhűtőbe élesztőt? Miért mondják: az ékszereik majd jók lehetnek, ha nem lesz pénz kenyérre...?  Hogy  mi visz rá valakit arra, hogy szíven szúrja magát egy intézmény közepén...? Abszurdumnak tűnik, de valóban ez van.

A kormány szerint harcolunk. Csatát ugyan még nem nyertünk, de az áldozatok már meg vannak.

Lajos (56) (ahogy fentebb már szóba került) szíven szúrta magát a nyugdíjbiztosító kellős közepén, mert a kormány intézkedései alapján immár 28 500 ft-ból kellett volna eltartania magát, pedig bizonyára az addig kapott összegből sem élhetett királyként.

Sándor (57) kiugrott a harmadik emeletről, amikor a végrehajtók megérkeztek, hogy elvegyék amije még van.

Marika néni 82 éves volt. Nyolcvankettő. Ő is a zuhanást választotta, de előtte még felgyújtotta otthonát, azt az otthont ahonnan az önkormányzat akarta kilakoltatni, mert fél milliós tartozása alakult ki apránként feléjük, amit gondolom, ha eddig részletekben sem tudott fizetni, így egyben meg még úgy sem.

Éva 51 éves, becsülettel dolgozó családanya volt, de ez mit sem ért. Kemény munkával sem tudott kilábalni a devizahiteléből, és ő is az öngyilkosságot választotta megoldásnak.

Hasonlóan tett egy ügyvédnő, két vállalkozó és bizonyára még nem teljes a létszám, de tovább nem bírtam keresni, mert ennyi szörnyűség is elég volt nekem.

A hitel felvétel nem kötelező, én is tudom. Sőt, magam is vettem fel hitelt. Csak személyi kölcsönt, nem mást, de azt én ugyanúgy nyögöm mint mások. Kikalkuláltam  mennyit , hogyan, miből, és bizony azt is belekalkuláltam amit felvilágosításként közöltek, vagyis az árfolyamkockázatot, amit max. 2-3 ezer forintra saccoltak. Lehetne hibáztatni a bankárt, az ügynököt, vagy akár az összes alkalmazottat aki bankban merészel dolgozni, de igazságtalan lenne. Lássuk be, pár éve amikor a hitelfelvételi dömping ment, semmilyen jel nem mutatott arra, hogy olyan hatalmas mértékben változhat az árfolyam mint amit most tapasztalunk. Mert ne feledjük, hogy ezek a bedőlt hitelek, nem egy-két évesek.

Persze nem csak az árfolyamváltozás az egyedüli bűnös, hisz a világválság borzalmasan megnövelte a munkanélküliséget is, és ahol egy vagy akár annyi keresetből sem éltek, azoknak az ételre és a közüzemi számlákra is nehéz volt összerakniuk a megfelelő összeget, ezért újabb adósságokat is termeltek a megélhetésért, amik a későbbi terheket csak növelték.  De én arra is emlékszem, hogy egy nap bementünk a bankba és 21 000 ft volt amit be kellett volna fizetnünk, majd a harcias kormányunk nyilatkozott valamit a nyilvánosság előtt, és amikor pár nap múlva visszatértünk a bankba, már 28 000ft lett a 21 000-ből. Talán nem is önmagam miatt szörnyülködöm, csak az jár az eszemben, hogy  ha az én kisebb hitelemre ekkora terhet rótt a "gazdasági szabadságharc", akkor milyen hihetetlen összegek alakulhattak ki azoknál, akik mondjuk egy egész házat hitelből vásároltak? Innentől a fenti események már nem is annyira bizarrak, bár kétségtelenül borzalmasak, és nagyon szomorúak.

A rokkantak történetei is magukban hordozzák a tragédiát. A kormány álláspontja szerint sok ma Magyarországon a munkaképes, ám de rokkantsági nyugdíjból élő ember. Hazudnék, ha azt mondanám nem hallottam még ilyenről, bár nem tudom mit higgyek. Tudomásom szerint a rokkantakat időről időre visszarendelik felülvizsgálatra, mely alkalmakkor újra döntenek arról, hogy az egészségi állapota megfelelő e a munkavégzésre. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ha valaki valóban "csaló", az rendszeresen ki tudja játszani a bizottságot. Ha ilyesmi valóban megtörténne, az valójában a bizottságokban dolgozó embereket minősítené, véleményem szerint...

Az amúgy is megtörténő rendszeres ellenőrzések miatt, és a kotnyelességem eredményeként megtudott információkból veszem a bátorságot ahhoz, hogy azt mondjam, ez csak hülye duma!

Ha folyamatosan ellenőrizték eddig is a rokkantak állapotát, mi szükség van arra, hogy  most tömegével rendeljék be őket felülvizsgálatra? Ha valóban "csalókat" keresnek, hogy történhet meg az, hogy agydaganattal küszködő embert küldenek vissza a munkaerőpiacra? A közelmúltban egy embert, akit ötször műtöttek a gerincével, és jelenleg könyökmankóval tud csak járni, visszaminősítettek, és ezzel havonta körülbelül 29 000 ft-ból való megélhetésre ítélték.

Olyan információkat is találtam, miszerint 2 perc vizsgálat, és egy vérnyomásmérés alapján döntöttek a mélyen tisztelt bizottságban arról, ki munkaképes és ki nem az. Rám még a háziorvosom is több időt szán, pedig nem akarom leszázalékoltatni magam.

A helyzet az, hogy embertelen spórolást végez jelenleg a kormány. Embertelen és megalázó ami jelenleg történik. Már alapvetően az  megalázó, hogy a rokkantsági nyugdíjat segéllyé silányította le, de maga a dolog kommunikációja is ezt a célt szolgálta. Azzal az érvvel, hogy itt sok a csaló rokkant, nagy csinnadrattát rendeztek a médiában, majd  tömegesen visszarendelték őket a bizottságok elé, ezzel azt jelezve, hogy "Most aztán reszkess beteg ember! Ha pedig úgy döntünk eléggé döglődsz, légy hálás, hogy kapsz tőlünk ételre valót!..."

Én csak azt tudom, hogy aki még bírja, és van lehetősége, az dolgozik, és nem kíváncsi az állam nyújtotta rokkant nyugdíjra. Jelenleg betegen, fájdalomcsillapítót szedve dolgozom, hogy fenntartsuk magunkat. Az OEP hónapokig nem fizette ki a táppénzemet. Pedig nagyon kellett. Kórházra, gyógyszerre, kezelésekre. Ez volt az oka annak, hogy orvosi javaslat ellenére vissza mentem dolgozni, és hogy jelenleg nem akarom megműttetni magam. Ha ugyanis megműtenek és az OEP ilyen fantasztikusan "megbízhatóan" fizet, akkor nem tudom mi lesz, mert akkor nem lesz lehetőségem legyűrni a fájdalmamat, és dolgozni menni. Van ugyanis ami nem az akaraton múlik. Tényleg van.

 Azt mondják, Magyarországon nagyon sok a beteg ember. Ebben bizony nagy mértékben közrejátszik, hogy egy magyar embernek nem mindig adatik meg, hogy rendesen meggyógyuljon. Ha csak az én picike egyszerű példámat vesszük, benne van a pakliban, hogy esetleg az állapotom még rosszabbra fordul, hisz mozgásszervi betegségem csak súlyosbítom azzal, hogy erőszakosan terhelem, mert muszáj. Eközben eszem a gyógyszereket, hogy mindezt kibírjam. Egy-két év múlva a májam a gyomrom ennek bizonyára kárát fogja látni, de tény, hogy akkorra örülni fogok ha megúszom a műtétet és még talpon leszek. 34 éves vagyok.

A katasztrófa még sem ez, hanem a következő: az én havi táppénzem, melyet az OEP oly nehezen juttatott el számomra, havi 36 000 ft-os "hatalmas" összeg  volt. Lajos rokkantsági járadéka még ezt sem érte volna el, ha nem szúrja szíven magát...

Én csak beteg vagyok, aktív dolgozó. Lajos rokkant volt, esélye sem volt a munkára...

Amikor az ember beteg (és itt nem a náthára gondolok), természetszerűen keresi azoknak a társaságát akik hasonló betegséggel küzdenek, hisz legjobban az tudja megérteni, átérezni az adott bajt, aki szintén átesett már rajta, vagy jelenleg is abban szenved. Én is megtaláltam a magam ezzel kapcsolatos közösségét, egy nagyon régóta működő gerincfórumon. Igazán jó közösség. Tanácsokkal látják el egymást, ami ennél a betegségnél azért fontos, és hasznos, mert a fájdalom az élet részévé válik, és a fájdalomnál sajnos mindegy hogy az kisebb vagy nagyobb, meghatározza az életminőséget. Ez a közösség segítséget nyújt egymásnak abban, hogy pl.: milyen fájdalomnál, milyen testhelyzet enyhítheti azt. A segédeszközök hatékonyságát is kielemzik, hisz aki már vásárolt például egy típusú ágymatracot, vagy egy MBT cipőt, cosmo-disc-et, bármi hasonlót, az már tud róla véleményt mondani, használ-e , hogy lehet hatékonyabbá tenni a hatását, stb. A lelki támaszról nem is beszélve, amit egymásnak nyújtanak, hisz konkrétan átérzik amit a másik. Ezt a fórumot én végig olvastam az első bejegyzéstől a legutolsókig. Két hétig tartott amíg a végére értem, és végül én is tag lettem.

Így szembesültem azzal, hogy az előző posztomban leírt velem történt huza-vonák, időhúzások, bürokratikus szőrszálhasogatások, és nem túl etikus hozzáállások, nem az én személyemnek szóltak, és hogy én még olcsón megúsztam a 3 hónapos kálváriámmal. Megdöbbentett, hogy volt akit 5-6-vagy akár 8 hónapig is tologattak így az egészségügy sakktábláján, a ma már szinte népbetegségként kezelt, ám de annál fájdalmasabb gerincsérvével. A rendszerben olyan is előfordul, hogy a hónapokig fájdalmakkal küszködő beteget pszichiátriára küldik inkább, mint hogy adjanak egy beutalót MR vizsgálatra, vagy egy CT-re, amely kimutathatná fájdalmai okát. Ez a hozzáállás akkor válik kínossá, amikor a beteg megunván a fájdalmakat és a tesze-toszaságot, elmegy privát, és önköltségen csináltat egy MR-t, amely végül egyértelműen kimutatja, hogy nem egy, hanem több gerincsérve is van, és bizony nem csoda ha megőrül a fájdalmaktól.

De ennek is meg van az oka, és ahogy egyik posztomban már felvázoltam, nem feltétlenül az orvos hibája. Az okot, van olyan doktor, aki nyíltan elmeséli mindenki okulására: az MR vizsgálat drága!

A gerincsérv egy olyan betegség melyet lehet, hogy észre sem vesz a beteg évekig. Előfordulhat az is, hogy két- három hét alatt a konzervatív kezelés ( torna, fizikoterápia), tünetmentessé teszi. És itt a lényeg! Amennyiben nem bénult le a láb teljesen, nem alakult ki vizelettartási probléma, bármennyire tipikusak a tünetek, bármennyire tudható hogy mi a baj, első lépésben egy semmit mondó RTG ( ez  alkalmatlan a sérv kimutatására, mert csak a csontokat látja a lágy részeket nem), illetve némi konzervatív terápia végezendő el. Hiszen, hátha ettől rendbe jön a delikvens, és megspóroltunk egy MR költséget. Ezt mondjuk el is fogadhatnánk, de sok esetben nem ez történik, hisz ezen alapelv mellett, mégis nagyrészt még hetekig extrém esetekben hónapokig "látják el" a beteget ilyen olyan gyógyszerekkel, pihenés előírásával egyéb időhúzó terápiákkal, anélkül, hogy az MR vizsgálat megtörténne. Már az is borzalmas, hogy sokszor heteket kell várni pusztán arra is, hogy bekerüljön az ember az adott orvoshoz, majd újabbakat hogy ilyen olyan vizsgálatokra időpontot kapjon. Közben pedig a beteg irdatlan fájdalmak közt vergődik. Hogy definiálni tudjam mit szenvednek ezek a betegek ismét önnön példámhoz nyúlok:

Miközben a betegségem első két hetét megéltem, begyulladt a fogam. Bizonyára mindenkinek volt már fogfájása, amit gyökér kezelni kellett. Azzal az emberiség általában egyetért hogy ez a típusú fogfájdalom nem "piskóta", nagyon nagyon tud fájni. Na már most a derekam és a lábam oly annyira fájt, hogy mire észre vettem, hogy  be van gyulladva a fogam, már egy plusz cipó telepedett az arcomra, azaz nagy mértékben feldagadt, és végül szájsebész próbálta orvosolni, szikével, antibiotikummal, jegeléssel. Nem mondhatom, hogy nem éreztem több napja, hogy baj van az egyik fogammal, de a gerincsérvem nagyobb fájdalmakat okozott, minthogy erről tudomást vegyek. És bizton állíthatom, hogy én nem vagyok annyira súlyos eset, mint némelyik másik gerincsérvvel küszködő társam.

Gondolom így már lehet elképzelés arról, hogy azok az emberek akiket ilyen fájdalmakkal hónapokig hagynak főni a levükben, min mennek keresztül...

Tudom, hogy egy diagnosztikai vizsgálat nem gyógyít meg senkit, de talán támpontot ad ahhoz, hogy hogyan tovább, kell-e műtét, mik a teendők.

Az előrehaladás helyett az egészségügy inkább költ RTG-re, ami ebben az esetben felesleges, gyógyszertámogatásra, táppénzre, melyek ha hónapokra összeszámolnánk, lehet, hogy kitennének egy MR vizsgálatot, a beteg pedig hamarabb visszamehetne dolgozni. Az államnak is jobb lenne, meg még a betegnek is...

Ha már táppénz, akkor rátérhetek a beteg ember nehézségeinek újabb állomására, melyért az OEP minden tőle telhetőt megtesz...

Amennyiben a munkavállaló munkaadója, nem TB kifizető hely, úgy a táppénz első 15 napját ( remélem jól emlékszem), a munkaadó, a továbbiakban pedig már az OEP fizeti. Az ember azt gondolná, hogy az Állam által nyújtott szolgáltatás minden bizonnyal tökéletes, de legalábbis megbízható. Szeptember elején az én munkáltatóm ki is fizetett egy szó nélkül, és jobbulást kívánt. Én szorgalmasan vittem a betegállományos papírokat a munkahelyemre, ők pedig eljuttatták azt az OEP-nek . Mindezt gyorsan, hamar mert pár nap határidő van csak, mely rövidke időt az OEP szigorúan megszabott, immár legalább egy éve. ( Gondolom a hatékonyságot növelendő...) Elmúlt a szeptember, és a végéhez közeledett az október is, amikor felvettem a telefonkagylót és udvariasan megérdeklődtem, mégis mi a probléma, mert ha kell, én bizony rápirítok a munkáltatómra, vagy beszerzek még öt-hat nyomtatványt amennyiben az az ügyemet meggyorsítja. Közölték, hogy minden rendben, minden papírom megjött, és bár ez csütörtökön délelőtt történt, elhangzott : " a héten már nem, de majd a jövő héten juttatjuk el az ügyintézőnek, aki utalja a pénzt, vagy a postára, vagy számlaszámra...". Nem akartam azon vitatkozni, hogy ha minden rendben, akkor amennyiben péntekig szól a munkahét, mi zárhatja ki az e-heti intézkedést, hisz mégis csak az OEP-el beszélek, tiszteletem pedig az övék. Én végig vártam a következő hetet, majd az azutáni hét csütörtöki napján újra tárcsáztam az ismert számot, és mélységes udvariassággal újra érdeklődtem. Az aktuális hölgy szintén megnyugtatott, hogy minden rendben van, a szeptember 10-től október 22.-éig tartó időszakot a jövőhéten eljuttatják az ügyintézőhöz, és akkor az majd utalja nekem. Hozzátette: " a héten már biztos, hogy nem".

Ma újra telefonáltam, és újra érdeklődtem, felvázolván, hogy bár beteg vagyok, azért én is szoktam enni ételt, sőt mivel beteg vagyok, még gyógyszert is, ami nagyon nehezen megy ha az embernek nincs pénze. A mai hölgy már úgy látta, hogy csak a szeptember 10 - október 2 időszakra fognak utalni, de hogy mikor azt esetleg pénteken érdeklődjem meg, "a héten már nem utaljuk".

Summázva, ez azt jelenti, hogy ha az OEP-nél minden rendben találtatik a beteg ember papírjaival kapcsolatban,  akkor még egy hónap kell ahhoz, hogy majd megmondják, mikor fognak utalni....

Pénteken, négy héttel az első telefonom, és majd három hónapnyi betegállomány után, még mindig csak ezt az infót kaphatom meg, a pénzt azt nem.

És én kérek elnézést

Azaz: egészségügy, OEP, na és a beteg ember ( hosszú leszek)

 Kissé elmaradtam a blogról, de eddig sajnos egészségi állapotom nem igazán tett alkalmassá arra, hogy pár percnél többet álljak, üljek, vagy bármiféle normális életet éljek.

Most nem közvetlenül a munkaerőpiac "ihletett" meg, annál inkább az, hogy testközelből megéltem Magyarország egy újabb rendszerének buktatóit: ha nagyon lebetegedsz, egy rémálomba illő kálvária veszi kezdetét. Mondhatni: "szegény embert még az ág is húzza...". És tényleg!

K.b.: három  hónapja, egy szép napos délelőttön olyan fájdalom vette kezdetét a derekam, és a jobb lábam táján, mely pironkodva vallom be, kicsalta a könnyeket a szememből. Szégyen szemre, bár hétköznap volt, utána néztem, mégis milyen módon tudnék orvosi segítséget találni, Úgy, hogy ahhoz ne kelljen elmennem egy rendelőbe, ugyanis a 10 percre lévő iskolától ( épp szeptemberre fizettem be a kisfiam ebédjét) hazáig is, kilátástalannak éreztem, hogy valamiképp, valamikor haza fogok érni. Végül valami csoda folytán véghez vittem ezt az "embert próbáló" küldetést, és miután úgy gondoltam, a mentő inkább életeket ne pedig verejtékező fájdalmakban szenvedőket mentsen, nappal is kijáró ügyeletet kerestem a neten, és azok a hívásomra minden további nélkül ki is jöttek. Némi injekcióval, és határozott utasítással, hogy azonnal jussak el a háziorvosomhoz, mert gáz van, szépen el is láttak. Egészen eddig úgy éreztem, az egészségügyet lehet kritizálni, de azért flottul mennek itt a dolgok. Persze eszem ágában nem volt a háziorvoshoz elmenni, hisz másnap dolgoznom kellett volna, de estére a józan ész,( vagy csak a mozgásképtelenségem, és az irtózatos fájdalom... ) mégis csak meggyőzött róla, hogy a kijáró ügyelet nem beszél balgaságokat. Háziorvost felhívtam, azonnal behívott, injekció, receptek, reumatológiai beutaló, és azonnali táppénz.

Ezek az előzmények. A kálvária ekkor kezdődött el.

Háziorvosom a lelkemre kötötte, ha a lábam el kezd zsibbadni, esetleg már nem is érzem, az S.O.S. állapot, úgyhogy azt jelezzem, vagy akár mentőt is hívhatok, mert ez tipikusan gerincsérv.

Másnap elmentem ( húúú, ez nagyképűen hangzott...) elvonszoltam magam a reumatológiára, amire hetekkel későbbi időpontot akartak rám sózni, de ugye a beutalón ott volt a "sürgös" státusz, hisz egy dolgozó, jelenleg táppénzen levő ember lennék én. Az más, azonnal fogadnak.

Az már akkor is érdekes volt számomra, hogy ha épp nem vagyok dolgozó ember, akkor milyen alapon kéne szenvednem kezelés nélkül, még mondjuk két hetet...? De elsiklottam e-fölött, hisz mégis csak önző módon a saját fájdalmaimat szerettem volna elfelejteni. Ott kiírtak 10db gyógytornát, és 10 darab elektromos terápiát, meg egy rtg.-t ami persze nem volt negatív, de én még mindig nem tudtam mi a bajom.

Persze, nem is én lennék, ha a dolgaim egyszerűen haladnának: harmadik héten "hangyák" kezdtek mászkálni a jobb lábamba, melyet szokás szerint elbagatellizálva, nem éreztem akkora problémának, hogy most fűhöz fához rohangáljak vele. Azonban a lábam ezen megsértődött, és el kezdett legyengülni, ijesztgetve engem, aki ilyenkor felálltam, és a tőlem elvárható legnagyobb vehemenciával járkálni kezdtem, megmutatva neki, hogy azért mégis csak én parancsolok neki, nem pedig ő nekem. Nem rezelt be, én viszont egyre jobban igen. Ő győzött, én pedig ezt felvázoltam a háziorvosomnak, aki azonnal neurológushoz küldött, mondván ez már nem tréfa dolog, MR vizsgálat szükséges. Keze megkötve, ő nem írhat ki ilyen vizsgálatot, a neurológus vagy a reumatológus feladata ezt orvosolni. El is sétáltam én és a saját utakat járó jobb lábam, mely most már kicsit csapkodta a lábfejemet, nem engedett normálisan járnom, és az amúgy is sántító, baloldalra illetve előre görnyedő járásomat csak még szánalmasabbá tette. A neurológushoz 3 hét múlva kaptam volna időpontot, mert az "s" betű lemaradt. Ajánlották, hogy menjek vissza a háziorvosomhoz ( egy óra az út hozzá, és még egy vissza...), és írassam rá. Én meg átgondoltam ezt. Nem vagyok ugyan tolókocsiban, de akinek volt már gerincsérve,  az bizonyára átérzi, hogy az  ideggyulladás tombolásának közepette, még a sarki boltig is meggondolja az ember, hogy lemenjen-e. Megköszöntem a felvilágosítást, majd másnap bementem a neurológiára, papíromon az "s" betűvel. Segíts magadon... Megtettem.

A neurológus fogadott, majd a papírjaim alapján, széttárta a kezét, és feltett egy költői kérdést: minek küldte ide a háziorvos?...? Kicsit megvizsgált ( reflexek rendben, nagy kő a szívemről leesett, boldog voltam), majd leírta a papírra, kb. azt, hogy a reumatológus úgy is kezel, ha a gyógytorna lejár menjek vissza oda. 6 perc múlva már kinn is találtam magam a folyosón. MR beutalót nem kaptam. Vártam türelmesen, közben pedig elmentem a "nem vagy-e TB-csaló" ellenőrzésre is, ahol az ellenőrző professzor asszony és a háziorvos együttesen közölte, hogy szó sem lehet munkába állásról, hisz szörnyű ahogy kinézek, kényszertartásaim vannak, és dühöngtek, hogy tulajdonképpen mért is nem történik velem semmi. Én pontosan a hatodik hétig voltam türelmes. Addigra az idegeim kezdték felmondani a szolgálatot . Egyrészt nem tudtam elfogadni, hogy hatodik hete vagyok itthon, nem hogy kezelést nem kapok, de még csak azt sem tudja teljes bizonyossággal senki megmondani, hogy mi a bajom, miközben olyan fájdalmakkal küszködöm, hogy annál már a villámcsapás is kellemesebbnek tűnő gondolat. Hat hét alatt jártam reumatológusnál, neurológusnál, és még csak annyira sem tiszteltek meg kezelésükkel, hogy felírjanak némi hatásos fájdalomcsillapítót, mert a patikában vény nélkül kapható nurofen és társai egyáltalán nem használtak, én pedig a falat kapartam, és kezdtem lefogyni az amúgy sem sok  52 kilómból a fájdalomtól. Így elővettem a reumán kapott lapot, és úgy gondoltam, az abban leírt " ha az állapota nem javul, kontroll", éppen rám illik, és új időpontot kértem. Újabb három hét várakozás után fogadott is volna az orvos, én viszont közöltem, hogy tovább nem tudok várni, szenvedek, és ráadásul a munkahelyem is veszélybe kerül, ha az egészségügy  időintervallumaihoz alkalmazkodom. Kedves hölgy közölte, sajnálja, de az az orvos aki legelőször megvizsgált, csak hetente egyszer rendel. Én "Mindegy hogy ki! Bárki! Csak orvos legyen... " felkiáltással kiutat kerestem ebből az egészből. Kedves hölgy megértően tanácsolta, menjek újra vissza a háziorvosomhoz, kérjek egy teljesen új beutalót, és akkor be rak bármelyik másik orvoshoz, aki hamarabb tud fogadni.Én újra elvonszoltam magam a háziorvoshoz, adott beutalót, és kiemelt betűkkel ráírta, hogy most már több mint hat hete változatlan panaszokkal, semmilyen javulást nem mutatva szeretnénk valamilyen megoldást. Közben a privát, (potom 28 000 Ft-os...) saját költségen elvégeztetett MR vizsgálat lehetősége is befészkelt a fejembe, mint mentőöv, gondolván, ha már tutira tudják mi a bajom, akkor esetleg tovább léphetnénk ezen a tarthatatlan, és valljuk be kezeletlen állapotomon. Mégis adtam egy esélyt még az új reumaorvosnak. A háziorvosom egyenesen azt tanácsolta, hogy mértéktelenül panaszkodjak, mert talán akkor valaki végre felfogja, hogy mi a teendő, hisz egy-egy alkalommal már attól féltem, hogy orra bukok, miután a jobb lábam időnként olyan mértékben elgyengült. Felkészítettek ismerősök, hogy az MR vizsgálat ( ha egyáltalán kapok rá végre beutalót...) két-három hónapos várólistával rendelkezik, és ha nem akarok annyit várni rá, ajánljam fel, hogy akár éjjel kettőkor is vállalom, mert így közelebbi időpontra is esélyem lehet. Ezen tanácsokkal felvértezve, és a falkaparós fájdalmaimtól felajzva, végül bejutottam a reumaorvoshoz., aki kegyessége tudatában a következőket mondta az asszisztensének: "kérjünk egy MR vizsgálatot, hogy legyen valami változatosság", és röpke két héttel későbbi időpontra adta. Hat hét konkrét kezeletlenség és szenvedés után a megjegyzésén akár meg is sértődhettem volna, de "jótettét" még megtetézte, egy valóban erre a fájdalomra ható ópiumszármazék recepttel is, mely abban a pillanatban minden reakciómat felülírt, és ha a tiszteletlenség határát nem súroltam volna, akkor még egy puszit is adtam volna neki érte. Persze nem ez nem történt meg. Ellenben megkérdeztem, hogy így hat hét után mégis mi a véleménye, mi a bajom, mert hogy még csak azt sem mondja meg senki konkrétan. Válasz  : ja! Hát azt majd csak az MR vizsgálat után tudja megmondani nekem. Szinte"meghatódtam", így nem akartam ott megkérdezni, hogy akkor hat hete én tulajdonképpen mit is csinálok,  Ők mit csinálnak, vagy egyáltalán hogy lehet így, itt bárkinek bármit is csinálnia...

Immáron egészségügyi ellátást tapasztalt , és a fájdalomcsillapítónak hála, a fájdalom enyhülésétől már ép ésszel gondolkodni tudó Magyar betegként, az MR leletemmel egy utolsónak, de az "igazinak" ígérkező neurológushoz szerettem volna eljutni. Egészségügyi végzettségem, és a 10 ebben a szakmában eltöltött évem által nyújtott némi protekciómat ez eddig nem használtam fel, de akkor úgy éreztem eljött ennek is az ideje. Egyik volt kolléganőm leszervezett egy időpontot egy szép keddi napra, egy általa nagyra becsült neurológushoz. Azonnal rábólintottam, hisz más betegek információi szerint egy csütörtöki MR vizsgálat eredménye kézhez kapható már pénteken, így a másik hét kedd teljesen tökéletes, hogy felkészült betegként tényekkel álljak oda az orvos elé. De ha azt hittem ez velem így is lesz, nagyot kellett csalatkoznom: közölték a csütörtökön elvégzett MR vizsgálat után, hogy majd következő hét csütörtökén mehetek e leletemért. Dúltam fúltam, mert a közhiedelemmel ellentétben, a második hónapot is meghaladó betegállományommal már minden nap számított. NEM ÉRTEM RÁ!! És bevallom nagy reményeket fűztem ahhoz is, hogy a háziorvosom gerincsérv elmélete esetleg megdől. Ezen felbuzdulva,a következő hétfői napon odatelefonáltam a kórházba ahol a vizsgálatot készítették, mert "próba szerencse"... És láss csodát, még aznap elmehettem a leletért, mert kész volt. A diagnózis: gerincsérv ( discus hernia), kiegyenesedett csigolyaív, ideggyök érintettség.

Az ajánlott neurológus megvizsgált tetőtől talpig, az eddig tapasztalt 4-5-6 perces  vizsgálati időket messze túlhaladva, a leleteimet nyugodtan kielemezve, és ami még jobb, konkrét kezelést felvázolva. Kórházba kerültem ahol komplex, mindenre figyelmet fordító terápiákat kaptam, infúziókat, és miegymást, majd hazajöttem. A lábam nem fáj, a tartásom gyönyörű, a sántaságom elmúlt, a fájdalmaim pedig lecsökkentek annyira, hogy az ópiumszármazékot el is felejtettem. Jövő héten ha a neurológus is egyet ért, munkába szeretnék állni. Ami fájdalom maradt azt már elfogadom, a gerincsérv sajna sok mindenben módosítja az ember életét.A dolgok nem lesznek olyanok mint azelőtt, de ahogy egy cukorbetegséggel is együtt lehet élni, úgy ezzel is.

Már csak egy kérdésem van: mi lett volna, ha a harmadik héten amikor a panaszaimmal elmentem egy neurológushoz, kérnek egy MR vizsgálatot nekem, majd az alapján kezelést kapok, és mondjuk nem három, hanem csak másfél hónap kell a jelenlegi állapotom eléréséhez?

A válasz:   egyszerűbb, hatékonyabb, olcsóbb...

Folytatása következik!

Ez a téma is szót érdemel. Részemről pedig mindenképp, hisz magam is egészségügyi végzettségű vagyok, sok-sok évet el is töltöttem benne, és mai napig vágyom vissza, mert ez a hivatásom. Akik a könyvet olvasták, tudják, hogy miért kellett egyenlőre lemondanom a szakmámról. Később pedig hogyan hiúsult meg, hogy újra visszakerüljek az egészségügybe. Ma pedig egészségi állapotom miatt kétséges, hogy valaha is visszatérhetek oda, hacsak nem valamilyen asszisztensi munkakörbe.

De térjünk a tárgyra. Gyűlnek a rezidensek felmondólevelei. Január elsejével tömegesen akarnak felmondani, mert az egészségügyi helyzet tarthatatlan. Az orvosok elégedetlenek, és bizony kötelességemnek érzem, hogy felvázoljam, miért is azok. Én sok évet töltöttem velük, tudom hogy mit tesznek, mennyit dolgoznak, és hogy elégedetlenségük miért törvényszerű. Mert vajon egy kívülálló tudja-e?

Kórházi orvosaink kijelenthetem, hogy nem emberhez méltó tempóban dolgoznak.  Tudja-e valaki, hogy amikor bemegy egy kórházi ambuláns rendelésre miért is vár oly sokat, mire sorra kerül? Csak két tényezőt említenék:

az első, kórházi orvosunk amikor  heti kétszer lent rendel az ambulancián, közben nem szűnik meg orvosnak lenni fent a kórtermek világában sem. És ha fekvő betegeivel gond van, miközben lent rendel, felszaladgál az osztályra is, hogy ott is gyógyítson. Aztán visszaszalad, és újra fogadja a váróteremben mérgesen ücsörgő vizsgálatra várókat. Csak gondoljuk át...

Másodsorban iszonyatos a betegmennyiség. Nem túlzok, hanem tényeket állítok. Szerencsés lehetek, mert kórházban ledolgozott éveimet Magyarország egyik kiemelkedően jó, és szakmailag híres kórházában tölthettem el. Sajnos mára már bezárták, amiről inkább most nem mondok véleményt... Hozzánk jártak egész messzi vidékekről, olyan betegeket gyógyított meg ez a kórház, akiket máshol már nem tudtak. Még a hírességek egy része is itt gyógyult, mert orvosaink szaktudása fantasztikus volt. És nem felejtem el, hogy amikor éjszakás műszakot is elláttam, időnként bizony éjjel fél tizenkettő körül egy-egy holt fáradt, nyúzott orvos sétált be a szobájába. Nem! Nem volt Ő éjszakai ügyeletes. AMBULÁNS rendelést folytatott aznap...

Ha már szóba került az éjszakai ügyeletes orvos téma, ezt is felvázolnám. Az ügyelet orvoshiány miatt a következő formában történt. Ügyeletes orvosunk reggel bejött a körházba, és délutánig ellátta az aktuálisan bent fekvő betegeit. Orvos, titkár, asszisztens volt Ő egymagában. Gyógyított, vizsgálatokat szervezett le, adminisztrált, vizitelt, és még ezer dolgot tett. Ezt csak azért nyilatkoztatom így ki, mert amikor a betegek arról panaszkodnak, hogy a doki alig néz rájuk, talán így megértik, hogy bizony kint a nővérszobában, és a saját szobájában is egyengeti a gyógyulás útját, de annyi hárul rá, hogy a személyes találkozás ideje tényleg nagyon leredukálódik. Nem lusta, nem pikkel a betegre, egyszerűen csak egy Magyar orvos, a Magyar egészségügyben, ahol nincs ember, ahol csak nővér van, és orvos. Senki más.Közben felvette az új betegeket, ágyat kutatott nekik, mert sokszor abból sem volt elég, és másik részlegen kellett szívességet kérnie, hogy amíg lesz üres ágy addig biztosítsanak helyet az Ő betegének. Nem csalás nem ámítás: volt amikor délután egy óráig várt a folyosón egy-egy új beteg, ott is ebédelt, hogy végre elfoglalhassa helyét egy ágyon.

Amint délutánig letöltötte a saját munkaidejét, és feladatait ( munkaidő... mégis mettől meddig tart nekik ?... ez egy vicc), átvette az ügyeleti teendőket. Nálunk erre, 1 azaz egy orvos jutott, és átlagban 100-120 beteg feküdt az osztályon mely négy részlegből állt. Négy részleg, négy különböző betegség csoporttal. Az ügyeletes orvosnak ezzel kellett megbirkóznia. Gúnyosan azt mondják némelyek, hogy persze, az ügyeletes orvos alszik a szobácskájában. Felhívnám a figyelmet, hogy a mentő, jön - megy, a betegek betegek, éjjel is, és rosszul lesznek, problémák adódnak, éjszakai inzulinok, vércukor szint szerint melyet az orvos lát, hagy jóvá. Az orvos igen ritkán tud jókat szunyálni. De ezzel ha valaki azt hitte vége, hát tévedett. Reggel amikor már 24 órája dolgozott, szépen kijött a szobájából, és délutánig újra a saját betegeit látta el, hisz ez a dolga. Kiszámolta valaki? Nem csak az egyben lehúzott munkaidőt, hanem a felelősséget is. Félre értés ne essék, itt nem arról szeretnék prédikálni, hogy miért kapjanak több fizetést. A fizetés ezt a munkatempót, nem oldhatja meg. De gondoljuk végig: nem az lenne az optimális, ha az ügyeletes orvos tényleg csak ügyeletes lenne az nap amikor ezt rászabják? De ez nem megoldható. Mért nem? Mert kevesen vannak. Miért? Mert elmennek külföldre inkább, emberséges munkatempóban dolgozni, élhető fizetésért. És a kör itt bezárult.

A rezidensekre ugyanez vár. És ne higgye senki, hogy amíg rezidensek, addig kímélve vannak... Ó ugyan... A kórház amiben dolgoztam, oktatókórházként is üzemelt. Segítség volt, mert  az ügyeletet nem egy orvosnak kellett ellátnia, hisz gyakorlatként beosztottak egy-egy kezdőt is. Ilyen tempóban sokat is tanultak,de a rengeteg munkát Ők is elvégezték, és végzik ma is.

Most pedig el akarnak menni. El innen, és állítom nem csak a fizetés miatt... Az egészségügyünkben olyanok a körülmények, amikről a betegek, a kívülállók csak felületes információkkal rendelkeznek. Évek óta fontolgatom, hogy ezt meg kéne írni, részletesen, semmit nem kihagyva, de ehhez még nincs bátorságom. Moldova ( Istenem hogy tisztelem Őt), írt egy hasonlót, de az felsőbb szintekről szólt, és nem sok szó esett azokról a dolgokról, mikről egy ápoló, egy egyszerű orvos tudna mesélni. Mert az anyagi gondok nem csak a fizetéseket, és az elhanyagolt kórházépületeket érintik, hanem közvetlenül a betegápolást is. Senki nem beszél arról, hogy a nővérek ládikával dolgoznak, melyben kincsként tűket, fecskendőket és egyebeket őriznek, hogy amikor NINCS (mert van ilyen eset is), akkor ez a vésztartalék segítséget nyújtson. Hogy elmennek a patikába, és vesznek saját pénzen ragtapaszt, mert néha hiány van belőle, az infúziót meg be kéne kötni, és az nem ér rá holnapig. A beteg már napok óta vár, foglalja az ágyat, mert egy gyógyszerre vár, és mindhiába. Aztán egy egészségügyi dolgozó elmegy a patikába és saját pénzen megveszi, hogy legyen.  És még oly sok minden aminek a leírásához bátorság kell, nagyon nagy... A lépéstől, hogy a könyvet megírjam óva intenek.

Sajnos az egészségügyi dolgozó, a kicsike sok mindent lát és tud. A körülmények nem csak a fizetés mértéke miatt nehezek, és vagy elfogadod, vagy megszöksz. De ha az orvosok, a rezidensek elmennek, akkor ez a borzalmas egészségügyünk katasztrofális lesz. Meg kell akadályozni!

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK... mert az ápolókról sem feledkezhetünk meg...

Egy ideje nem írtam posztot, mert az egészségi állapotom hirtelen és nem kiszámíthatóan, negatív irányt váltott. Eddig szinte csak feküdni tudtam. Állapotom  maradandó, és mínusz egy, de inkább két pont a munkaerőpiacon... Ha kicsit elengedném magam, olyan könnyen tudnék pánikba esni... De majd máskor.  Így, ha bejegyzésem kissé rövid, és kevésbé tetsző megfogalmazású lesz, kérném mindenki megértését. Most csak ennyire futja az erőmből.

Fájdalmaimról való figyelemelterelésként, igyekeztem tájékozódni a munkaerőpiacról. Talán nem is meglepő, hogy demonstrációk sorozata következik, ellenben van köztük ami aggasztó.

2011. szeptember 12.-én 11. órától élőlánc a Parlament körül, az új munkatörvénykönyv bevezetése ellen. Szép, nyugalmas. Még arra is figyelmet fordítottak a szervezők, hogy az élőlánc ne akadályozza a képviselők, ki illetve be menetelését a Parlamentbe.

Ami viszont már komolyabbnak tűnik, és véleményem szerint nagyobb hatással is bír, az a 2011.szeptember 29.-ei rendvédelmes demonstráció, melyhez már 50 szakszervezet, és társadalmi szervezet jelezte csatlakozási hajlandóságát. Ők szintén az ellen tiltakoznak ami ellen előtte az élőlánc.  Sokan lesznek, nagyon sokan. Bár egyet értek a tiltakozás miértjével, több dolog is aggaszt, kár, hogy a kormányt nem annyira. Mert ha így lenne, már rég finomított volna mind a viselkedésén, mind a hozzáállásán. Maga a felhívásra készített videofelvétel igen erőteljes, és még barátságosnak sem mondanám. Kiderül belőle, hogy a "bohócügyi államtitkár"-t sem emésztették meg ( amit nem is csodálok). Az a lekezelő mondat úgy érzem nem volt túl szerencsés, főleg nem a rendvédelmi erőkkel szemben. Akkor konstatáltam, hogy jelenlegi kormányunk igen bátor! A videó eszembe juttatta 2006 őszét, és talán ez rémített meg igazán. Ha az én elveimért tesznek is valamit, akkor sem szeretném, ha olyan módon. Én akkor itthon reszkettem egyedül a kisfiammal, és konkrétan féltem. Ha bele gondolok, akkor kijelenthetjük, hogy nem a rendvédelem gyújtogatott, és vert szét rendőr fejeket téglával. Ellenben most a rendvédelem felhívása sugallja az agressziót. Ez nem jó jel. Remélem nem jól látom, és maximálisan bízni próbálok benne, hogy a rendvédelem okosabb, értelmesebb, mint a 2006-os részeg ( ki a piától, ki a tömegpszichózistól részegült meg) tömeg.

Nem tudom, mit gondol most magában a törvényhozók "csapata". Meddig akarnak elmenni a kisember -nyugodtan kijelenthetem- ellen hozott törvényekkel. Én emlékszem, hogy 2006-ban a tömeg azt kiabálta a rendőrségnek, hogy " Álljatok át! Álljatok át!". Nem álltak. Szeptember 29.-én viszont Ők lesznek eleve a demonstrálók, és a videó felhívás alapján igen mérgesek.

A kormánynak természetesen az  a dolga, hogy törvényeket hozzon, igazgassa az ország dolgait, de az ország azokból az emberekből áll, akik erre meghatalmazást adtak a képviselőknek. Épp ezért figyelembe kéne venni, hogy mi az amit ez a társadalom elfogad, és mi az amit már végképp nem. És most már nem egy, nem két szervezet, demonstráció, magánvélemény mutat utat. Azt mondják elég! Az egész ország érdekében jó lenne, ha a kormány meghallaná az üzenetet, és nem feszegetné tovább a húrt. Most befejezem eszmefuttatásomat, mert eddig bírtam ülő helyzetben lenni, várnak a gyógyszereim.

De  azért ne feledje senki: érdemes a munkavállalókkal egyeztetni, közös nevezőt létre hozni, mert Ők nagyon sokan voltak, vannak  és lesznek is mindig. Ez pedig nem vitatható, hogy nagy erőt jelent.

Sokan azt hiszik, hogy alapból munkáltató utáló vagyok, hisz a jogainkért tevékenykedem, amit sok munkaadó nem tart be, ezért a kritika jórészt őket éri. Persze akik a könyvet olvasták még anno, azok tudják, hogy ez nem igaz, sőt azt is, hogy bár a Főnökömmel nem felhőtlen a kapcsolatunk, azért becsületes tisztességes munkát végzek neki, és erényeit is számon tartom. Tény, hogy eddig a saját Főnökömről itt a blogon, nem ejtettem szót, és így az írásaim alapján feltételezhető, hogy nekem van a világon a legrosszabb munkáltatóm. Megnyugtatásul közlöm, hogy ez nem igaz! Negatív tapasztalataimat sok állásinterjú, és sok munkahely, "hozta" össze, továbbá az interjúk amiket készítettem,( és sajnos idő híján még nincs mindegyik a könyvben), meg az azóta kapott e-mailek, panaszok, és beszélgetések. Egy mondás amúgy is arra int, hogy " ne harapj a kézbe amely enni ad". Tisztességtelennek is tartanám. Abban is csak reménykedhetem, hogy anonim tevékenységemre még nem jött rá. Hisz gondoljunk bele: írásaim, vagy a könyvem alapján azt feltételezhetné, hogy veszélyes dolgozója vagyok, gyűlölöm Őt, vagy ilyesmi. Ha mégis tudja, akkor nagyon diszkrét, és Isteni jó fej, mert még soha nem említette. Vagy azért mert ismeri a tisztességemet, vagy mert érti mi a szándékom, és az soha nem irányult arra, hogy bárkit vagy bármilyen céget rossz hírbe keverjek. Soha, sem név, sem olyan információ nem került ki úgy a kezem alól, hogy az egyértelmű legyen. Bizonyára botrányosabb hatást értem volna el, de a cél a nehézségek, átverések, jogtalanságok feltárása volt, a munkaerőpiac összességére vonatkozóan, nem pedig mások lejáratása. Ha ezt így megérti valaki, az úgy gondolom, okos, értelmes ember. Ennyit erről. Térjünk rá hogy miért ugrottam neki jelenleg a billentyűzetnek.

Bejegyzésem minden munkaadó okulására szolgálhat.

Az én munkahelyemen a szabadságolás nem egy egyszerű történet, mert ketten dolgozunk egy kolléganővel, két napot Ő, kettőt én. Ha valaki kiesne, a másiknak kéne lehúzni helyette is a műszakot, ami ( figyelembe véve, hogy napi 10 óráról van szó), kissé sok lenne a "jó"-ból. Ezt főleg azért tapasztaljuk, mert a karácsonyi rohamban egyedül már kevesek vagyunk kiszolgálni, és így decemberben 24.-én zárásig mindketten minden nap dolgozunk ( igaz akkor 11 órában). Ezt próbáljuk enyhíteni azzal, hogy 24.- ig kb. két nap pihenőt próbálunk elosztani, és erre helyettesítést kérni. Ez Főnökünknek nem könnyű feladat, de megoldja, hisz így is két kifacsart nőt lát már úgy 20.-a körül a boltjában...

Szabadság dolgában viszont nem tudok lojális lenni. Nem akarom ismételni önmagam, de van aki nem olvasta a könyvet, és így nem tudja milyen körülmények uralják az életemet. Na nem vagyok egyedül... Én napi három órát utazom a munkahelyem elhelyezkedése miatt, és este fél tízre érek haza a munkából. A Férjem, - és itt megemlíteném azoknak akik a könyvet olvasták, hogy immár szerencsésen munkát talált, jó cégnél, érdekes munkakörben, ujjé! :-) - minden  nyáron egy második, vidéki munkát végez, vagyis nagyon sokat nincs itthon. Van egy édes Kisfiúnk aki immár hét éves. Elhelyezése a nyári szünetben igen problémás dolog.  A nagyszülők dolgoznak, segítségem ennyi időre nem akad. Idén találtam egy jónak ígérkező megoldást, ami bárcsak minden kerületben akadna... A mi kerületünkben az önkormányzat napközis tábort szervez, és csupán annyi pénzbe kerül mint az iskolai étkeztetés. Rengeteg szülő veszi igénybe, hisz két és fél hónap szabadsága senkinek nincsen, főleg nem egyben. Azt meg tudjuk, hogy van aki sajnos meg sem kapja... Mi is ezt a megoldást választottuk, és amikor a Férjem délelőtt itthon dolgozott teljesen meg is felelt nekünk, hisz délután fél ötre érte tudott menni. Azonban amikor elutazik, akkor az én este fél tízes hazaérésemmel ez nem összeegyeztethető. Na ezért muszáj a szabadságomat kivennem.

Az én Főnököm ez ügyben nagyon korrekt, és minden évben meg is oldódik a helyettesítés.

Tegnap viszont némi probléma akadt. Én dolgoztam, a Férjem is, a napközis tábor pedig egyéb okokból most nem tudott segíteni. Végső megoldásként felhívtam a Főnököm, hogy ecseteljem a problémát, és félve megkérdeztem, nagy baj lenne-e, ha a Fiam bejönne velem a munkahelyre, és délutánig ott lenne, amíg a Férjem érte nem tud jönni. 

Figyeljetek Munkaadók! Az én Munkaadóm minden fanyalgás nélkül engedélyezte a dolgot . 

Gyönyörű napot töltöttem a Fiammal, a munkámat is elvégeztem, és a világ sem dőlt össze. A gyerekek nem ördög űzte randalírozók, és értelmük is van. Felfogják, hogy anyu dolgozik, sőt izgalommal figyelik, és tapasztalják, mi az a munka.

Persze, hogy ez nem lehet rendszeres megoldás, és nem is minden szakmában, de vannak helyzetek, amikor extrém döntéseket kell hozni. Részemről bátorság kellett a kérést elrebegni, Főnököm meg nem szokványos szituációra adta áldását.

Merész feltételezés, de bizonyára jólesően fogadta hálás köszöneteim zuhatagát, és lehet, hogy még jó napja is lett, mert jót tett. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen lojalitás, a dolgozót is ugyanerre ösztönzi a Munkáltatóval szemben.

A lényeg, hogy van ami csak jóindulat kérdése.

 A poszt tanulsága a Munkaadóknak egy mondás, melyet ha jól emlékszem Francia IV. Henrik szokott mondani és alkalmazni is: 

"egy csepp mézzel több darazsat lehet fogni, mint egy hordó ecettel" 

Egy kis nüansz: Kisfiam büszkén támogatja édesanyja "botcsinálta" írói hajlamát ( melynek jellemzését kérném mellőzni, hisz itt most nem ez a lényeg). Miután az egyik főszereplője Ő ennek a posztnak, nyilvánossá tételéhez feltételt szabott, mely a következő: ország-világ tudja meg, hogy ezen a tegnapi szép napon a munkahelyemen, kedvenc játék dinoszaurusza is velünk volt. Ellenőrzése során pedig kiemelte, hogy kis barátja, nem pusztán csak egy dínó, hanem Tyrannosaurus Rex. 

Így tegnap hárman bonyolítottuk főnököm üzletét: én, a Kisfiam, és Tyrannosaurus Rex, aki genetikailag ugyan húsevő, de a Fiam hatására már csak növényeket fal.

(És viccen kívül, a vevők imádták őket :-) )

Az elmúlt időszakban, a bloggerek zömét megszállta a munkaerőpiachoz kapcsolódó adók és járulékok, törvények kritizálásának láza. Naponta újabb és újabb bejegyzések látnak napvilágot ezzel kapcsolatban, sőt mi több, már már egymást túllicitálva próbálják bizonyítani, hogy nekünk Munkavállalóknak tulajdonképpen nem a Munkaadók miatt rossz, hanem a törvények miatt. Van benne igazság, bár ha belegondolunk nekünk igazából azért rossz, hogy a Munkaadónak kevésbé legyen az.(Erről szól az álláshirdetésem ) Hisz ha ő kevesebbet fizet utánunk neki több marad, viszont nekünk ez kárunkra válik. Ugyanakkor fel merül a kérdés, hogy ha ezek a vállalkozások törvényesen működnének, vajon fenn tudnának-e maradni? Egy-egy cég fennmaradása pedig nekünk is érdekünk, hisz mégis csak onnan kapjuk a fizetésünket. Ha a cégek becsődölnek, még több lesz a munkanélküli, és az már katasztrofális helyzeteket állítana elő.  Természetesen fenntartom azt a véleményem, hogy vannak bizony teljesen legálisan működő cégek, (és még csak nem is a multikra gondolok) akik így is működnek. Ők hogy csinálják?

De visszatérve a  blogokra. Úgy érzem, a vállalkozók nem látják a hosszú évek alatt végbement öngerjesztő folyamat lényegét. Éppen ebből a tapasztalatomból fakad az az érzésem, hogy ha drasztikus adó és járulékcsökkentés menne végbe ebben az országban, akkor sem oldódna meg az adócsalás problémája, és az olyan terhet róna az államkasszára amit az ország már nem tudna kiheverni. Hogy miről írok itt?

Utána néztem a neten, a rendszerváltás utáni időszaktól napjainkig, hogyan alakultak az adók, járulékok, és hogy mikor, mennyi volt a feketén foglalkoztatottak aránya. Sajnos a szürkén foglalkoztatottakról nem nagyon vezetnek statisztikát, hisz az szinte kiszűrhetetlen. Itt egy táblázat mely az APEH oldaláról nyilvánosan elérhető: táblázat. Nem dolgom elemezgetni, mégis úgy érzem bármikor bármennyi volt az adók, járulékok mértéke, a tendencia nem változott nagy mértékben. Mindig az volt a lényeg hogy minél kevesebb adót kelljen fizetni. MINDIG!

És ez egy mókuskerék. Eleinte csak azért mert mért ne maradjon több pénz a zsebbe, ha a rendszer kijátszható. Ez bizony azt generálja, hogy kevesebb pénz megy az államkasszába a feketegazdaság növekszik (1993-ban például csúcsokat ért el a GDP arányos rejtett gazdaság). Ha a kasszába kevés pénz megy, nem finanszírozható az ország. Mit tesz a kormány, ha nincs pénze? Adót emel, illetve újakat ró ki. Mi történik ekkor? A vállalkozók némelyike, már tényleg a létfenntartásért küzd, és adót csal. És ezek egyre többen lesznek. A kassza még kevesebb pénzt kap, és hol tartunk most? Már mindenki ezt szívja...Mindenhonnan beszedik a pénzt, miközben a törvénytelenségeket nem tudják hatékonyan kezelni. És itt nem kizárólag a munkaerő-piaci csalásokról kell beszélni, hanem a kereskedelemről, a stiklikről, amik szép lassan hatalmas károkat okoznak.   És itt jön a vállalkozó, aki mit mond? Csökkentsenek adót, mert akkor ő majd becsületes lesz, mind a munkaerőt, mind a kereskedelmet illetően.

Ha én lennék itt valamilyen törvényhozó, bizony én sem merném megtenni, hogy adót csökkentsek. Miért?  Nem bíznék abban, hogy az adócsökkentésért cserébe, becsületet vásárolok, mert ez a kultúra ebben az országban még nem fejlődött ki olyan mértékben, hogy kockáztatni merjen bármely kormány. A jelenlegi nagyobb bukszáért ugyanúgy csalnának nagyon sokan, és az visszafordíthatatlan problémákat okozna.

Ez sajnos a valóság. Sok mindent elrontott már az efféle mentalitás. Amikor olyan emberek léteznek, akik cégük eladása után elmennek munkanélküli segélyre, addig pedig felépítik a házukat ( és ezzel még el is dicsekszenek), akkor mit várjon egy kormány? Azt mondhatjuk járt neki is a segély, hisz állampolgár, de vajon fel merült-e benne, hogy mennyivel nagyobb szüksége lehet erre egy másik embernek? Hogy ez erkölcsileg mennyire gáz? Lehet, hogy ha pár ilyen emberrel kevesebb igényelte volna azt a segélyt, akkor nem okozott volna akkora kiadást a kasszának, és akkor most az igazán nehézségekkel küszködő állástalanok nem csak 90 napig kapnák.

Mért is nincs már erkölcs? Pedig olyan egyszerű: a segítséget azoknak találták ki, akik rászorulnak.

Akkor lehet majd bízni ebben az országban, ha majd megérti, hogy ha ma röhögve kijátsszuk az államot, akkor azért később megfizetünk. Mindnyájan!

Állást ajánlok! Munkatársakat keresek! Mielőtt felveszed velem a kapcsolatot kedves Munkavállaló, előtte tisztáznunk kell valamit: a munkaerő-piaci rendszer rossz! Sok az adó, sok a jogod! Na már most, azért, hogy nekem mint Munkaadónak még se legyen annyira rossz, valakinek fizetnie kell. Ez Te leszel! Hogy mit értek ez alatt? 4 órába jelentelek be, ha szimpi vagy akkor esetleg minimálbérre is. Nekem több pénz marad a zsebemben, te meg kevesebb nyugdíjat kapsz. Ha gyereket szülsz és GYEDre mész, majd az általam bejelentett fizetésed után kapsz 70%-ot. Talán a villanyszámlára, meg a kukadíjra elég lesz... Jobb is ha gyűjtögetsz! De ne is törődj vele, mert amint terhes leszel kisebb gondod is nagyobb lesz ennél, ugyanis irgalmatlanul kirúglak. Hidd el védelem ide vagy oda, én nagyon kreatív vagyok. Ellenben dolgozhatsz nekem 8-10 de inkább 12 órás munkarendben, majd a jelenléti ívet megoldjuk... Szabadságra ne számíts, ellenben szépen aláírod nekem, hogy kivetted. Igazán nem várhatod el, hogy ha nem dolgozol, még fizessek is... Meg kell értened, tényleg nagyon-nagyon rossz ez a rendszer, kész ráfizetés nekem, te meg legyél lojális!  Ha a gyereked beteg add oda a szomszédnak, ez nem jótékonysági vállalkozás! Munkaköri leírás nem lesz, de ha  nagyon ragaszkodsz hozzá írok neked egyet. Sok értelme nincsen, mert az idők folyamán úgy is változni fog, több teendőd, és felelősséged lesz, a fizetésed meg úgy sem változik, nekem meg nincs időm új leírásokat gyártani... Elfoglalt ember vagyok. ( Te fogsz takarítani is...)

Természetesen lesz három próbanap, mind a három fizetetlen! Ha nem tetszik a "búrád", vagy túl sokat okoskodsz,  már fel sem veszlek, és dolgozhattál ingyen. Ha a sok stiklimet, amibe természetesen te is beleegyeztél, hisz még mindig olvasod az ajánlatomat, és még jelentkezel is hozzám munkára... szóval ha egy ellenőrzés során nem jól intézed a dolgokat és engem megbüntetnek, úgy lehordalak a sárga földig, hogy örülhetsz, ha nem kapsz tőlem egy fegyelmit. Hát még ezt sem tudod elintézni???!...

Csak akkor jelentkezz erre az álláslehetőségre, ha tudsz válaszolni a keresztkérdéseimre.

Mennyi idős vagy? Ha túl fiatal vagy, el se gyere, mert még majd szülni akarsz... Bár ha nagyon sexi vagy azért próbálkozz, ugyanis keresek nagyon nyitott, független, laza, diszkrét titkárnőt is, kizárólag egész alakos fényképpel...

Ha idős vagy, csak a negatív orvosi leleteiddel gyere, mert aki beteg az nem dolgozhat jól.

Van-e gyereked, és ha igen mennyi idős? Ha 14 év alatti, inkább hagyjuk egymást, nem kell nekem a reggeli telefonhívás, hogy jaj, lázas a kölök... Ha mégis felveszlek akkor a fentiekben már közöltem az álláspontomat ezzel kapcsolatban.

A kövér embereket alapból utálom, a roma szóba sem jöhet, és a homoszexuálisak is kíméljenek. Amennyiben okos, diplomás vagy, nagyon örülök, de sajnos nem áll módomban alkalmazni téged sem, mert a diplomás minimálbér kicsit többe kerül nekem mint a sima... Tudod a rendszer...

De mit nyújtok én? Ha minden eddig felsorolt kritériumomnak megfelelsz, és úgy gondolod, hogy az eddig felvázolt barátságos munkahelyi környezetben tudsz dolgozni, akkor kaphatsz tőlem 80 000 Ft-ot, vagy inkább 70 000-et. De ezt fixen úgy 10 évig! Akkor már lehet hogy emelek valamit rajta, persze csak ha ez már kevesebb lesz mint az akkori minimálbér, vagy csökkentik az adót, járulékot. Ugyan mobiltelefont nem kapsz tőlem, de legyen sajátod, mert ha azonnal kellesz, fel foglak hívni! Természetesen a mi szerződésünkben készenléti pótlék nem szerepel, de hát ez van. Én csak egy szegény vállalkozó vagyok. Lesz munkaruhád  is, mert én előírom, de az árát majd levonom a fizetésedből. Ha kilépsz vagy kirúglak, a ruhát "vissza" kell szolgáltatnod nekem.  Kapsz még egy tök jó fej főnököt, akinek a viccein röhöghetsz ( különben megsértődöm ám...). Még játszom is veled! :-) Azt a játékot, hogy "na be vagy-e jelentve, vagy csak átvertelek?"  Amikor először elmerészkedsz az orvoshoz, esetleg hitelt akarsz felvenni, ki fog derülni... :-) Tanulhatsz is tőlem. Nap mint nap felvilágosítalak arról, hogy milyen rosszul megy az üzlet, mennyire rossz nekem, és milyen sokba kerülsz még így is. De majd te bólogathatsz, és szidhatjuk együtt a rendszert. Az ebéd, és egyéb napi szüneteket majd szóban megbeszéljük, de figyelmeztetlek, hogy azért vannak elvárásaim... Ja ! És így lesz munkahelyed is! :-) Kell ennél nagyobb ajándék az élettől?A mai világban?

Jelentkezéseddel igyekezz, és gondold át jól amit itt ajánlok! Ha nem sietsz 50-en ugranak a helyedre!

Régi tervem, hogy egyszer kiszámolom, meg lehet-e élni a minimálbérből. Akik megszabják, elhiszik, hogy ez sikerülhet. Akik a munkahelyek papírjait ellenőrzik, szintén úgy gondolják, hogy egy cég 2-5-10-20 dolgozója megél ebből, miközben látják hogy az érintett alkalmazottaknak ápolt a ruhájuk, festett a hajuk, és esetleg még műkörömmel is rendelkeznek, a mobiltelefonról nem is beszélve. APEH és munkaügyi ellenőrzések, nem feltétlenül egy cég irodájában történnek, hanem tapasztalatból mondhatom, hogy a cég egyik-másik egységében, ahol az alkalmazottól kérik a megfelelő papírokat, szerződéseket, egyebeket, és ugyebár ami látható, az látható...

Most minden érintettnek szeretném levezetni, az általam elvégzett számolást. Mindenki tesz amit tesz... Én csak ezt tehetem.

A minimálbér körülbelül nettó 60 000 Ft, a jelen pillanatban. Igyekeztem a rezsi költségeket a minimális szint legminimálisabb értékével számolni, és persze ezt egy személyre szabni, hisz a minimálbér valószínűsíthető lényege az lenne, hogy az is megél belőle, akinek nincs egyéb bevétele, vagy segítő, és jobban kereső házastársa, hozzátartozója.

Alanyunk valljuk be szegény ember, így az én gondolatmenetemben maximum egy kicsike garzont, vagy szuterént tud fenntartani, azt is mondjuk a "nyócker"-ben, vagy némileg hasonló ingatlanpiacilag nem túl felkapott helyen. Még azt is megadtam neki, hogy ne albérletben lakjon, mert akkor már itt az elején éhen halna szegény, és én boldog, teljes életet kívánok neki, az ő igencsak bekorlátolt körülményei között. Minimálbéresünk az életben már mindenről lemondott, tehát csak dolgozni, és enni szeretne. Nem igényes fajta... Így tehát nem költ a következőkre:

kultúra : mozi, színház, az Opera maximum a tévében ( ha van neki, mert ne feledjük, az is növeli az áramszámlát), könyv, újság. (A legutóbbi "nem olvasása", még hasznára is válik, mert akkor a még megmaradt életereje is elszállna...)

öltözködés : ruha, cipő, kabát stb. Valami csak megmaradt még a régi időkből....

"luxuscikkek" : tea, kávé, kakaó

Elmondhatjuk, hogy alanyunk minta ember: mindent kitiltott az életéből, ami kényelemérzetre, avagy gondolkodásra késztetné.

A rezsit viszont muszáj kifizetni, mert az állampolgári kötelessége, és bár "élni" nem, de lakni azért még szeretne valahol. Fájó szívem megszánta őt, és olyan lakásba költöztettem, ahol nincs közös költség. Önzés is volt bennem amikor így döntöttem, mert ha egy ilyen fizetni valót belerakok eme eszmefuttatásba, akkor már itt vége lenne a játéknak, mert elfogyna a pénze akkora része, amiből lehetetlen kihoznom, a "kajapénz"-t.

Villany: kb.:5000 Ft ( gyorsan fürdik, kevés vízben ha villanybojlerrel rendelkezik)

vízdíj: 5000 Ft kötelező tétel, mert ha közös költség nincs, akkor a víz külön fizetendő

gáz: nyáron  2000 Ft ( abban az esetben, ha nem gázbojler szolgáltatja a meleg vizet, amennyiben igen akkor "gáz" van...). Télen 15 000, mert a gázkonvektor igencsak drága. Villannyal nem fűt mert az még drágább.

telefon :  legolcsóbb kb.: 3000 Ft kizárólag vonalas, mert minimálbéresünknek nincs fontosabb, mint hogy a munkáltatója el tudja érni, amennyiben valami fontosat akar megbeszélni, vagy kérni. 

Ez eddig ha télen vizsgáljuk: 28 000 Ft, maradt 32 000 Ft.

Nyáron 15 000 Ft maradt: 45 000 Ft.

Elképzelt barátunk, rendes, szorgalmas munkaerő, akinek, hogy ezt nap mint nap bizonyítsa,be kell járnia a munkahelyére. Bérlet 9800Ft

Amennyiben a legolcsóbb és legalapvetőbb higiéniai szereket vásárolja:, tehát szigorúan csak a következőket:

hypó = felmosásra, wc tisztításra, fehérítésre (persze csak módjával, nem ám pazarolva...)

mosópor = legolcsóbb, hipermarketek saját márkája ( az öblítő meg csak luxus, ő olyat véletlenül sem venne)

mosogatószer = lásd mosópor

szappan = egyszerű, párforintos, kemény szappan, kézmosáshoz, fürdéshez, hajmosáshoz egyaránt megteszi

( dezodor, sampon, balzsam, testápoló ismeretlen fogalom)

toalettpapír = egy rétegű, illatmentes, hipermarket saját márka

tehát ez esetben, és kizárólag így, 3000 Ft-ból megoldja. Hölgyeim és Uraim! Nem csalás, nem ámítás, amennyiben így élnénk, tényleg megúsznánk ennyiből a higiéniát.

Összesítve:

nyáron: körülbelül 32 200 Ft jutna ételre havonta. Napi szinten: 1073Ft ( ha a hónap 30 napos)

télen: körülbelül 19 200 Ft jutna ételre havonta. Napi szinten: 640 Ft ( ha a hónap 30 napos)

Természetesen alanyunk minden szükségletét képtelenség feltérképezni, és számításaim nem életszerű módon azt feltételezik, hogy nála soha semmi nem romlik el, nincs kukadíj, egyéb nem várt fizetni való. Éppen ezért tanulságos, és mondhatni hihetetlen hogy bárki is elhiszi miszerint  kb.:600 és 1000 Ft-közötti összegből lehet táplálkozni, miközben ha csak egy egyszerű zöldbabfőzeléket szeretne főzni magának a képzeletbeli minimálbéres, szigorúan a legalja, húst nem látott, szójás virslivel, az is kb.: 920 Ft. Igaz, ez két napra! És ekkor nem vett még magának reggelire és vacsorára beosztva némi kenyeret, 5-5 dkg szintén pocsék de legalább olcsó párizsit, felvágottnak nevezett valamit. A gyümölcsöt a zöldségesnél csak megnézte, és nem vett belőle egy szemet sem.

Sok kritikát lehet mondani az egymást váltó kormányokra, ellenőrző szervekre, de azért ennyire senki sem hiszékeny. Miért ez a hatalmas félrenézés? Az államkassza üres, sorozatban az egyszerű, átlagembertől igyekeznek beszedni a hiányt, így vagy úgy. Bezárnak iskolákat, óvodákat, kórházakat. A nyugdíjat befagyasztják, a termékekre még több adót rónak ki, a nyugdíj megtakarításainkat elveszik, és a végtelenségig sorolható a kassza feltöltésére irányuló intézkedések tömkelege. Pedig a pénz meg van. Rengeteg! Csak be kéne szedni!

Azelőtt legalább meg akarták győzni a munkavállalót: "több fizetést kapsz, ha nem kell bejelentselek teljes mértékben".

Ma már csak kicsi fizetés van, minimum bejelentéssel, és azzal az alternatívával, hogy elfogadod, vagy nem lesz munkád. Azokról nem is beszélve, akik csak 4 órában vannak bejelentve, és ez még csak a Tb-re sem jogosít.

A mese tanulsága:

Ma Magyarországon közel 2 000 000 munkavállaló van minimálbéren bejelentve. Kb.: 4 000 000-an dolgozunk.

Itt a vége fuss el véle...

Aki nem hiszi, az végre járjon utána!

Az utóbbi időben sorozatban az derül ki, hogy mindenki hülye, csak azok nem akik az új Munkatörvénykönyv Tervezetet legyártották. Én egy jóindulatú munkavállaló vagyok, így minden kérdésre megpróbáltam megkeresni a kormány által adott válaszokat. Gondoltam, így lehet hogy megértőbb leszek, és majd teljesen tisztán látok abban az ügyben, hogy mért rossz, és mért lesz még rosszabb nekem a munkaerőpiacon.

A töménytelen kérdés-válasz, nyilatkozat böngészése közben végül találtam egy igencsak találó jellemzést mindarra, amit jelenleg a munkaerőpiaccal kapcsolatban tesznek az illetékesek.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, aki igyekszik kiállni a munkavállalók érdekei mellett, így összegezte a kormány tevékenységét, és ezáltal a nekünk küldött üzenetet:

.  " a munkavállalóknak el kellene dönteniük, hogy munkát akarnak vagy jogokat..." 

Amennyiben végig követjük a történéseket, egy mondatban tényleg így fogalmazhatjuk meg.

Ha nem akarjuk, hogy a jogainkat eltiporják, otthon maradunk kereset nélkül, ha viszont enni is szeretnénk, és ezért elmegyünk dolgozni, akkor minden jogunkról mondjunk le írásban, melyet munkaszerződésnek hívnak. ( Már ahol ilyen van egyáltalán...)

Vajon csak én érzem úgy, meg a szakszervezetek, hogy ettől a tervezettől nem valószínű, hogy több munkahely keletkezik? Hogy  a 60 évest, a romát, vagy a gyermekes anyukát, a magasabb minimálbérre jogosult diplomást ugyanúgy diszkriminálni fogják? Ezeket az embereket az  ezer és egy állásinterjún, nem azért bírálják el negatívan, mert mondjuk délutános műszakpótlék járna nekik. A roma nem kell mert az ami, a 60 éves öreg, és nem jól mutat rajta a miniszoknya, amikor titkárnőként fogadja az ügyfeleket. Az anyukának bárányhimlős lehet a kisgyermeke, és akkor a végén még el megy betegállományba, a diplomás helyett meg mennyivel olcsóbb ha egy diploma nélkülinek fizetik a normál minimálbért ( a többit zsebbe)...   Most komoly, hogy ha a dolgozóknak kevesebb szabadságnapjuk lesz, vagy ha a terhes kismamát elküldhetik jogosan az állásából, akkor megszűnik a diszkrimináció a munkaerőpiacon? Ettől a tervezettől,az alulképzettnek lesz minimum 80 000 Ft-ja  (plusz vizsgadíj !) egy OKJ-s tanfolyamra? És akkor még az olcsóbb verziót említettem...

Megnyugtatásunkra pedig a következő nyilatkozatot olvastam:

"A munkavállalói biztonság, a munkaadói háttér biztonsága és a rugalmas munkaerőpiac egymást feltételező és szükséges elvek"- mondta Kara Ákos FIDESZ-es politikus...

Ezek után felmerül a kérdés:... (de ezt mindenki tegye fel saját maga)

A minap került fel a.kormány.hu -ra az új munkatörvénykönyvének tervezete. Ország világ olvashatja, és olvassa is. Rengetegen górcső alá veszik, és a papír illetve websajtó is folyamatosan elemzi. Nem csoda, hisz a társadalmat és a gazdaságot egyaránt nagyban befolyásoló dokumentumról van szó. Nem tudok hitelesebb "informátort" ezzel kapcsolatban, mint a kormány.hu weboldal.

Szíjjártó Péter két nappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a kormány tiszteletben tartja a védett kor intézményét. És közölte ( idézem) :

" Akármi is van leírva egy bárhonnan származó konzultációs munkaanyagban, az emberek döntése az irányadó, tehát védett kor intézménye lesz"  

Hurrá!

Emlékeztetőül: a védett kor a nyugdíjkorhatár előtti pár év, mely alatt a még jelenleg hatályban lévő törvény szerint, csak kiemelten indokolt esetben bocsájtható el a munkavállaló.

Szíjjártó Péter kifakadása, már csak azért is szerencsés, mert országunk vezetője saját maga ismertette a szociális konzultáció eredményeit, és azon állampolgárok, akik elhitték, hogy a konzultációban megadott és visszaküldött válaszaik tényleg befolyásolhatják a kormány döntéseit, igen csak csalódottak lennének, amennyiben kiderülne hogy még sem...  91%-uk nyilatkozta azt, hogy a védett kor  intézménye szükséges.

Így szólt a kérdés:

"Vannak, akik szerint be kellene vezetni Magyarországon a védett kor intézményét, mert aki 55 éves elmúlt, és elveszíti a munkáját, annak most alig van esélye elhelyezkedni. Mások azt mondják, nincs szükség a védett kor bevezetésére. Ön mit gondol? "

Már csak kérdéseim lennének!

Először is, mért kell egy kérdést úgy feltenni, hogy az azt sugallja, hogy bizony a jelenlegi kormány találta fel a "spanyol viaszt"? Jogi fórumokat nézegetve, a védett kor fogalma már ez előtt is létezett. Nem szép dolog, a "megszüntessük-e?" kérdést úgy beállítani, hogy úgy hangozzon "bevezessük-e?". ( Amennyiben tévedek kérem jelezze bárki)

Szíjjártó Péter úgy fogalmazott: " Akármi is van leírva, egy bárhonnan származó konzultációs anyagban..." Ha a kormány.hu-t így jellemzi a kormányszóvivő, akkor felmerül a kérdés: mi manapság a hiteles forrás, ha a kormány honlapja nem az? Akármi is van leírva? Mégis ki írta azt le? Ha nem kalóz dokumentum ami a kormány.hu-n található ( márpedig az ott virít jó pár napja), akkor Szíjártó Péter fent idézett mondatával az egész kormány munkáját jellemezte?:

akármiket írogatnak, ki tudja kicsodák, és még a szóvivő sem tudja, hogy mit...?

Hát így alakul a dolgozók sorsát eldöntő törvények alkotása... Sírjunk vagy nevessünk?...

UI.: A tények kedvéért: a tervezetben egyáltalán nem találtam "védett" vagy "felmondási védelem" kifejezést, mint ahogy az megtalálható a "régi" törvénykönyvben. Lehet, hogy csak kimaradt, vagy el van rejtve? Aki megtalálja, kérem idézze! Köszönjük.

 Elnézést kell kérnem amiért ez a bejegyzésem  szerkesztésre került, és aki 25.-én olvasta el, az ma este már mást lát. Amikor a munkavállalókkal a bérpótlékról illetve arról beszélgettem, hogy mikor jár, és mennyi, ( a jelen időben) némi képzavar alakult ki, mert több verzió merült fel. Így a tévedések elkerülése végett a témának szeretnék úgy utána járni, ahogy az bizonyos, hogy megfelel a valóságnak.  Mindenki megértését köszönöm.

Folytatás:

A nyugdíj előtt és a nyugdíj alatt dolgozókról sem feledkeztek meg:

Az eddigi törvények alapján a nyugdíjkorhatár előtti öt évben, csak kiemelkedően indokolt esetben válhattak meg a dolgozótól. Ezt ezentúl "enyhébb" okok miatt is megtehetik a nyugdíj előtt állóval, bár finomítottak azzal, hogy azért még így is meg kell indokolni, és az indoknak meg kell haladnia a "nem szimpatikus dolgozó" szintet. Azért az utóbbi időben szerzett információimból, amit szomorú sorsú munkavállalóktól kaptam, arra kell következtetnem, hogy az indokok megfogalmazásában, némely munkaadó igen kreatív tud lenni... Majd meglátjuk mit hoz a jövő...

Gondoltak a nyugdíjasokra is. Bizonyára szamaritánus meggondolásokból arra a megegyezésre jutottak, hogy a nyugdíjasként dolgozót minél bonyodalommentesebb módon lehessen elküldeni a megérdemelt otthoni pihenésre, és az időnként éhenhaláshoz is kevés nyugdíjból való tengődésre. Ha a törvénytervezetet megszavazzák, a nyugdíjkorhatárba lépett munkavállaló indoklás nélkül is elküldhető.

Rend a lelke mindennek! Aki korkedvezményesen nyugdíjba vonult, az még nem nyugdíjkorhatáros, úgyhogy sicc vissza a munkaerőpiacra, de aki elérte a kormány által kitűzött korhatárt annak bizony semmi keresnivalója a munkahelyeken!

Én már  bejártam a munkaerőpiac legmélyebb bugyrait is, és pontosan tudom, hogy megy a harc az állásokért, de akkor is annak a híve vagyok, hogy az esély mindenkinek jár arra, hogy a megélhetését megteremtse. Még a nyugdíjasnak is! A mai viszonyok között, sajnos olyan nehéz az élet, hogy a családok örülnek ha magukat fenntartják, hiteleket vesznek fel még ehhez is. Nem tudják segíteni szüleiket érdemben, bárhogy is szeretnék ezt megtenni, így fájdalommal nézik ahogy nyugdíjasan dolgoznak. Ez mégis elviselhetőbb, mint ha azt látnák, hogy szüleik éheznek, vagy télen fáznak.

A pénz:

Az egyik kedvenc témám. Örökkön örökké törvényben igyekeznek meghatározni, béreket, juttatásokat, pótlékokat, és mindig mindenki várja a csodát. Aztán jön az okos vállalkozó, a dörzsölt és természetesen jól fizetett könyvelő (megéri) ( TISZTELET A KIVÉTELNEK), és a nagyon munkát akaró, ezért tulajdonképpen megzsarolható dolgozó ("- ezt kapod, ezt a másikat írod alá, cserébe nem rúglak ki/felveszlek dolgozni..."), és a törvény pont eddig ért valamit.

De azért nézzük, most mi hivatott megoldani a megélhetés problémáját:

Némi mínusszal indítanak az illetékesek: műszakpótlék nincs. Kész passz! Válság van! Az éjszakai pótlék azért megmarad, aki ilyen munkarendben dolgozik az tizenöt százalék többletre számíthat.

Drága Édesanyám egy multinál dolgozik hat órában, mert rokkant nyugdíjas ( és nem azért mert így akart munka nélkül pénzt kapni...). Őszintén megmondom, hogy ő a multinál hat órában körülbelül annyit keres havonta mint én (teljes munkaidős vagyok). Na nem azért mert a multi annyira dobálózik a pénzekkel, pusztán csak Anyukám teljesen bejelentve, teljesen törvényesen van alkalmazva. Munkaideje, ha a délutánba esik, avagy hétvégére, akkor ott bizony a pótlék akár egy órára is ki van fizetve, és hónap elején a bérével együtt megkapja. Így alakul ki az az anomália, hogy Ő kevesebb óraszámért ugyanannyi fizetést kap mint én a többért. Ezzel a törvénytervezettel megszűnik ez az anomália, csak nem úgy, hogy ha jó az egyiknek akkor legyen jó a másiknak is, hanem fordítva.

Tehát műszakpótlék nem lesz, ellenben lesz bérpótlék. Ez ugyebár ma is létezik, de a neten utánajárva azt az információt szűrtem le, hogy eddig a vasárnapra és ünnepnapokra 100% pótlék járt, a tervezet szerint viszont  50%-ra csökkenne.

 A törvénytervezet akarata szerint a kormány rendeletben fogja meghatározni, a legkisebb munkabér összegét.

Nem tudom, hogy ez min változtat, nekem ugyanis ez nagyon hasonlít a minimálbér fogalmára.

 Azért ne feledjük, hogy új Munkatörvénykönyv ide vagy oda, egyenlőre a munkaerőpiac még mindig tele van saját pénztárcát kímélő munkaadókkal, és az ő igényit muszájból kielégítő munkavállalókkal. A kör pedig örökké itt zárul be...

Véleményem szerint kissé kidolgozatlan amit terveznek, de az alapokat már így is láthatjuk.

Szabadság:

 A jövőben 5 szabadságnap az amivel a munkavállaló rendelkezhet. Tizenöt nappal előbb kötelesek vagyunk szólni erre vonatkozó igényünkről a munkáltatónak, neki viszont ezt biztosítania is kell. Az olyan munkahelyeken, ahol létezik a szabadság fogalma a gyakorlatban is, ennél azért rugalmasabbak. Ha mégis be akarjuk biztosítani magunkat ilyen ügyben, az igényelt szabadságot kérjük írásban, e-mail, vagy papírforma szerint, így bármikor bizonyítható, hogy mi szóltunk időben. A többi szabadság amivel a munkáltató rendelkezik, már vitásabb kérdés lehet, és ez ügyben maximum érvekkel győzhetjük meg Főnökünket. Az " Én rendelkezem a többi szabadságod kiadásának időpontjával! " szövegre érveljünk okosan : "Akkor jövő hétre kérném írásban,  hogy mikorra rendeled el a fennmaradó szabadságnapokat!"

Ez vagy eredményt hoz vagy nem, de próba szerencse. A bármikor kiadott szabadság jobb mint a soha ki nem adott és ki sem fizetett.

 A következő módon változik a szabadságnapok számának aránya:

• 26 éves kortól 21 nap szabadság
• 31 éves kortól 22 nap szabadság
• 36 éves kortól 24 nap szabadság
• 41 éves kortól 26 nap szabadság
• 46 éves kortól 28 nap szabadság
• 51 éves kortól 30 nap szabadság

Na itt az első homályos dolog. Ez hogy érvényesül azokkal szemben akik idén már például 34 évesek, és az eddigi törvények alapján ki vettek 24 nap szabadságot? Nyár van, iskola-, óvoda szünet, biztos vagyok benne, hogy van aki már elhasználta ezt. Ne feledjük! Épp a visszamenőleges hatályú törvények idejét éljük. Én minden esetre, csak 22 napot veszek ki, biztos ami biztos...

További változás, hogy eddig a munkába lépés után három hónapig nem rendelkezhetett szabadságával a munkavállaló, ez most hat hónapra hízott . Bagatell, olyan dolgozók esetében, ahol a vállalkozó eleve közölni szokta az újonnan felvett dolgozóval, hogy " Most jöttél, idén szabadságra ne számíts! "

Elbocsájtás:

Ezentúl a nem számít, hogy

táppénzen lévő, a várandós, szülési szabadságon lévő, a gyermekgondozás, illetve hozzátartozó otthoni gondozása miatt  fizetés nélküli szabadságon lévő, a beteg gyermeket táppénzen ápoló és az önkéntes katonai szolgálaton lévőember valaki. Őket eddig a "védelmi idő" fogalma óvta amennyire tudta, az ilyen bánásmódtól. Az új törvénytervezet szerint az ilyen munkavállaló majd rendes, egyszerű felmondással elbocsájtható, és ezt már azonnal közölni lehet vele. "Köszönettel" tartoznak az érintettek a törvényhozóknak, mert azért ez csak akkor lép hatályba, amikor az előbb felsorolt munkaképtelenség utáni első napon visszatérnének dolgozni... Tényleg Köszönjük!

Felemelő érzés, hogy egy hosszú évekig becsülettel dolgozó ember, addig számít megfelelő munkaerőnek, amíg nem kezdi el ápolgatni kiszolgáltatott családtagját vagy beteg gyermekét otthonában, nem veszi a fejébe, hogy katonaként védi a békét, vagy nem akar gyermeket szülni.

Az üzenet:

-szüleidet, házastársadat, ha teljes ellátásra szorul dugd be egy szociális otthonba!

-gyermeket pedig inkább ne szülj, mert akkor két hibát is vétesz : várandós leszel, meg amikor megszületik a gyermek, még beteg is lehet...!

 Ehhez, már csak hab a tortán, hogy van egy másik tervezet is, melyben azt szeretnék törvénybe iktatni, hogy ha csak egy gyermeked van, akkor csak 5 éves koráig járjon a családi pótlék. A kérdésem az, hogy ilyen szabályozások mellett, mégis hogy merjen egy munkavállaló két vagy több gyermeket vállalni, mikor már lassan ahhoz is bátorság kell, hogy egyet szüljön?

Ki gondolt bele abba, hogy amikor valaki hosszabb távon otthon marad fizetetlen, vagy fizetett betegszabadságon, ilyen-olyan okok miatt, akkor anyagilag is veszteség éri, és amikor mindezen túl esik, akkor van a legnagyobb szüksége a normálisan fizetett állására?

Kolléganőm babát vár, és bár kijelenthetem, hogy a mi Munkáltatónk nem rúgja ki amikor  a kilencedik hónapban betegállományba megy, mégis felmerült a kérdés, mert azért nem akar felkészületlen lenni. Egy pórul járt kismama ügye kapcsán sajnos mélyen bele kellett "tanulnom" az ilyen ügyek folyamatába, amit most nem részleteznék, de itt az egész ügy elolvasható :

http://users.atw.hu/lukacskonyv/konyv.html  Anikó ügye az elejétől a végéig felvázolja, mi történhet, mit kell tenni, és ki nyújthat segítséget.

Most viszont fogalmam sincs mit tanácsoljak, mert ezután nincs rá segítség: a munkáltatónak törvényes joga van arra, hogy kirúgja azt aki lehet, hogy még nagy hassal is neki ugrabugrált, és igyekezett jó munkaerő lenni.

Folytatása következik!

"Könnyebben lehet kirúgni a dolgozót, kisebb lehet a végkielégítés mértéke és kevesebb szabadság járhat a jövőben – többek között ezt tartalmazza az új Munka törvénykönyvének tervezete, amelyet a kormány pénteken hozott nyilvánosságra. Nem lesz viszont hat hónapos próbaidő. A változások a munkaadóknak kedveznek, a már státuszban lévő dolgozóknak rosszabb lesz, de élénkülhet a munkaerőpiac..."

"Könnyebb lesz felmondani a dolgozónak, a javaslatban ugyanis nem szerepel, hogy a felmondás előtt lehetőséget kell adni a munkavállalónak, hogy védekezzen a vele szemben felhozott kifogásokra. Az indoklás szerint ez felesleges, mivel eddig sem jártak el így a foglalkoztatók. "

Írja a HVG! Zseniális megoldás! Ugyan ettől nem tudom, milyen módon élénkülhet a munkaerőpiac, viszont a kreatív megoldás egy élő példáját láthatjuk:

ha a munkaadó nem tartotta be a hatályos törvényeket, töröljük el azt! Tulajdonképpen tényleg lényegesen egyszerűbb, mint büntetést róni, és ha mégis büntetünk inkább a munkavállalót, egy új Munka Törvénykönyv-ének nevezett valamivel... ( A vállalkozó több pénzt hoz az államkasszába, mint egy mezei alkalmazott...)

Ami igaz az igaz: a terhes kismamát a jelenlegi törvények mellett is nyugodt szívvel kirúgták, ha a munkavállalónak ahhoz volt kedve. Mit számít ez már...

A végkielégítéseken kár is szomorkodni: a magánszektorban dolgozóknak ilyen nem is jár. Megtiszteltetésnek érzik, ha legalább minimálbérre be vannak jelentve, és nem csak négy órás munkavállalóként, vagy teljesen feketén dolgoznak ( persze 8-10 órában)...

Tanácsolnék én egy dolgot: mi lenne ha mindjárt a dolgozók utáni adózást is eltörölné a kormány, hisz azt sem tartják be nagy átlagban a magánvállalkozók! Ha már álmodunk, álmodjunk nagyot!

A szabadságot csökkenteni is egy virtuóz megoldás, bár sok helyen azt sem tartják be: aláíratják a munkavállalóval a ki sem adott szabadságnapokat. Vajon ne törölje el a kormány ezt is?

Miután az ember lehiggad, tulajdonképpen rájön, hogy lényegében sok minden nem változik, csak amit eddig bizonyos munkahelyeken törvénytelenül tettek, azt most már törvényesen tehetik. Azért én mégis azt gondolom, ha az amúgy is jobb helyzetben lévő munkáltató ki akar szúrni a dolgozóval, legalább izzadjon meg érte. De így?...

Akkor hol marad a kihívás?!

"A védelmi időszak alatt is közölhetik a munkáltatók a jövőben a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőkkel, hogy nem kívánják őket tovább foglalkoztatni - derül ki Munka törvénykönyvének a Pénzcentrum birtokába került tervezett módosításából. Ráadásul a felmentési idő már a védelmi idő lejártának napján kezdődik, nem pedig az azt követő 15., illetve 30. naptól. Megszűnik a nyugdíj előtt állók védettsége is; az öregségi nyugdíjkorhatár előtt 5 éven belül is bárkit el lehet majd küldeni rendes felmondással is. " - írja a HVG.

Mit tehet a munkavállaló az ilyen és hasonló intézkedések ellen? Eddig úgy gondoltam nagyobb már nem is lehetne a dolgozók kiszolgáltatottsága, hisz az eddigi munkaerőt védő törvényeket sem sok munkaadó tartotta be, de már látom, hogy lehet rosszabb... Akkor jön az igazán szomorú világ amikor a dolgozó jogait törvénybe iktatva szüntetik meg! Megszűnik a szakszervezetek védettsége, az új sztrájktörvény pedig megakadályozza, hogy bárki is éljen vele.  Utóbbit teljes figyelemmel kísérhettük a Június 29-i BKV sztrájk kapcsán. Sajnos számíthattunk rá, hogy ami elégséges szolgáltatás a bíróságnak, az nem érheti el a sztrájk demonstratív, figyelemfelkeltő célját. És miután így bármilyen megegyezés a szakszervezetekkel esélytelen volt, ezért nincs is min csodálkozni. Az alkotmánybíróság feladatai megkurtítva, ahogy a mi biztonságos munkahelyhez való jogunk is.

A rendvédelmieket a Bohócügyi államtitkárhoz tessékelik, a korkedvezményes nyugdíjasokat munkára kényszerítik. Én abszolút tisztelem az idősebb korosztályt, de nem tudom elképzelni, hogy egy lelkileg, fizikailag már maximálisan kihasznált rendőrnek mért muszáj őrködnie a rend felett, még ha az csak a "munkatábor" rendje is lenne. Ezek az emberek már megtették értünk amit kellett, sokkal többet kockáztattak mint a nagy átlag.

A minap felültem egy BKV buszra, ahol egy idős bácsi volt a vezető. Pulóverét hosszú percekig vette fel, és mindenkitől bocsánatot kérek ( főleg tőle), de egyből az jutott eszembe, hogy ha esetleg egy vonat vezetője lenne, nem igazán utaznék nyugodtan vele.

Nap mint nap hallani eseteket ahol a busz- a kamion sofőr rosszul lett, és baleset történt. Kell ez a MÁV-nál?

Vajon mennyire lesz hatékony a tűzoltóság, ha 60 éves emberek próbálják kimenteni a tűzből az embereket.

Amit leírtam nem a kor tiszteletlensége, hanem az adott szakmák túlfeszített munkájának az elismerése, mely igen is azt jelenti, hogy hamarabb megérdemlik a pihenést, mint egy bolti eladó, vagy egy irodai alkalmazott.