A Munkahelyi terror nevű blog, egyik kedvenc olvasmányom. Nagyon jó fórumnak tartom arra, hogy felkeltse a figyelmet a munkavállalók helyzetére. A minap "A munkavállalók végtelenül lusták és nem akarnak dolgozni" címmel küldött egy posztot a blogra egy munkaadó, de az…

Pár hete tört ki a botrány az Arany Alkony idős otthon körül, melyről már akkor is írtam egy posztot, "Arany Alkony és ami mögötte van" címmel. Pár napra felkavarta az intézmény életét, a rendőrség és a sajtó ki be járkálása a Bánkút utcába. Volt…

Van egy jól sikerült fiam, aki így a kilencedik évéhez közeledve, nagy komolysággal tárja fel nekem az élet dolgait. Persze pereket még nem nyerne okfejtéseivel, de felveti a problémát, majd pedig kielemzi korának megfelelôen , és aztán mindezt meg is beszéli velem. Mivel…

Tehát ott tartottam,hogy köszönöm   az NFSZ- nek azt a hatalmas segítséget, melyet irányomba tanusított. Általa rájöhettem, hogy az állam, meg az egész munkaügyi központ magasról tesz a munkanélküliekre. Munkát nem tud adni, de egyébként fel sem ajánlották,hogy…

süti beállítások módosítása