szomjkozm_1341646936.jpg_259x194

Mint az előző posztban ígértem, folytatom a közmunka bemutatását, hisz abban a szerencsében részesülhettem, hogy személyesen is megismerhettem egy ebben a "munkakörben" dolgozót. Köztük is a problémásabb "fajtát", mivel óvodás gyermeke van. Fiatal anyuka, gerincbeteg, ez jutott neki... Egy Pest-környéki településen lakik, melyet nem neveznék meg, alanyom szempontjából érthető okokból...

Èva (nevezzük így) reggel 6-tól déli 12-ig végzi a gereblyézést, kaszálást, söprést, egyéb szabadtéri munkákat, időnként pedig elviszik egy iskolába takarítani. Problémái ott kezdődnek ahol a magyarországi anyukáké, azaz hogy az óvoda nem aszerint tart nyitva, ahogy a munkáltatók igénylik a munkaerőt, még ha ez a munkaadó maga az önkormányzat is. Márpedig Éva nem egyedüli kereső a családban, és valljuk be, 35 000 ft mégsem annyi pénz amelyért a férj nyugodtan eldobhatná a saját munkáját, hogy a gyermeket valaki óvodába vigye. Épp ezért akadnak napok melyeken "méltán" bélyegzik meg Évát a "rendszeres munkához nem szokott" minősítéssel, mivel mégsem rakhatja le a még zárt ovi előtt a gyereket, hogy " maradj itt kislányom, majd előbb utóbb kinyitnak, de anyának mennie kell, hogy rendes közmunkás legyen..." ,  tehát jobb híján elkésik a munkából. Többedszer sem értik meg a helyzetet az illetékesek, így örökké magyarázkodásra kényszerül Éva, ám a válasz minduntalan ugyanaz: a férj nem tudja elvinni a gyereket az oviba?...

 Ha mást nem is de a nemzeti öntudatot valóban megismerhetjük ebben a felfogásban, mivel felsőbbrendű "hatalmatkaptamtemegkiscsiravagy jakab" valamelyik agytekervényében a közmunka oly prioritásokat élvez, mely minden más körülményt, vagy lehetőséget kizár, de legalábbis alacsonyabb alternatívaként jelenik meg a közmunkához képest.  Röviden: a rendes embernek a közmunka az első, és minden más csak másodlagos.

De lépjünk tovább Éva napi harcain ezzel kapcsolatban, és nézzük milyen közmunkásnak lenni.

A "47 000 ft-ból meg lehet élni"  szlogen, történelmi örökségünk lesz lassan, oly nagyon ismert, bár Évának sajnos ebben a "jó" megélhetésben nem lehet része, mivel adott önkormányzat úgy döntött, jobban megéri nekik ha csak 6 órában dolgoznak a közmunkások 35 000 ft-ért... /hó!

Ám ne legyünk hálátlanok, eme közmunkások igazi jó nevelést kapnak. Polgármesterük, mint kicsinyeit gondozó apuka, szorosan ügyel rájuk, és tanítja őket a rendes életre. A nevelést pedig nem adja ki ám csak úgy a kezéből, hogy dilettáns, feladatukat nem értő emberek elrontsák ezeket a dolgozókat. Minden nap kimegy "pártfogoltjaihoz", és nézi őket rendületlenül, és hangoztatja alaptanítását, miszerint: " Itt majd megtanultok dolgozni! "

És Éva is igyekszik. Ám a múlt hónapban lebetegedett a kislánya, mivel sajnos egy óvodás picikével, ez elő szokott fordulni. Nem tudom milyen okból kifolyólag, de 3 napot vehetett ki betegállományra, azaz próbálta meggyőzni a bacit, hogy biza' az alkalmazkodjon a közmunkához, mert a közmunka sajnos előírta, mi az időkeret, mely rendelkezésre áll még egy betegség számára is...

Sok minden elő van írva ám ezen kívül is. Éva nevetve meséli, a szerződés egyik passzusát melyet alá kellett írni, és amit véletlenül el is tudott olvasni belőle, mivel időt erre nem nagyon hagytak, a gyors aláírást sürgették. Az ominózus passzus szerint, ha táppénzre akar menni valaki, akkor két nappal előbb jeleznie kell azt... Hát viccesnek is mondható, de szerintem ekkora blődség a világon máshol nincs, és nem is hinném el, ha nem kicsi országunkról lenne szó, ahol manapság a hasonlatos dolgok már szinte mindennaposak. Ám ez annyira felkeltette érdeklődésemet, hogy kértem Évát, mutassa meg a szerződését, melyből ugye törvényesen minden munkavállalónak kapnia kell a munkaadójától. Hát Éva és társai nem kaptak, mivel az önkormányzat úgy döntött, hogy majd szeptemberben, amikor teljesítették a közmunkát, akkor nyomják a kezükbe! Ha valóban megkapja ( bár ezek után ebben sem vagyok biztos...) , ígérem az olvasóknak, hogy kivesézzük ezt is.

Éva jelenleg otthon fekszik betegen, mivel napszúrást kapott. Az időjósok az napra mikor rosszul lett, 34-38 Celsius fokos hőmérsékletet ígértek. Bizonyára ezt csak az nem tudta, aki kiállította a tűző napra délelőtt 10 és 11 óra között locsolgatni. Rosszul lett, az üzemorvos pedig elméletileg betegállományba vette.

 

Lehet, hogy a polgármester 38 fokban a kutyáját sem viszi ki a legerősebb napsütésben, nehogy baja legyen. De a közmunkás az más!   " ITT majd megtanultok dolgozni! "

 

A bejegyzés trackback címe:

https://igydolgozunk.blog.hu/api/trackback/id/tr514634308

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Magyar Gárda és a Jobbik 2012.07.07. 20:05:59

Aki abban reménykedik, hogy most ormótlan nagy liberális fikaháborút indítok, az menjen át, az csalódni fog, inkább lapozzon.Teljesen igaza van Vonának abban, hogy a Jobbik ma sehol sem volna a gárda nélkül. De menjünk csak sorban! A Jobboldali Ifjúság...

Trackback: Mennyiért kapálta Áder János a szőlőt Belecska határában a közmunkásokkal? 2012.07.07. 13:53:41

Áder belekóstolt a munka világába – kapálni zavarták őt a PR-tanácsadók. Óránként saccperkábé bruttó 46.000 forintért dolgozott, míg mellette a közmunkások ugyanezért a munkáért óránként bruttó 430 forintot, nettó 280 forintot kaptak. A Rákosi-ér...

Trackback: A Mazsihisz a “mengelézésen” rugózik, nem a magukat ellátni képtelen emberek megalázásán 2012.07.07. 13:49:59

A Mazsihisz ne csodálkozzon, hogy ha folyton belepofázik abba, hogy ki, mikor, miért, milyen összefüggésben veszi a szájára a “zsidó” szót, és folyton elégtételt, megkövetést meg bocsánatkérést akar, akkor villámgyorsan meg fog nőni azoknak...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dekás dezső 2012.07.08. 00:25:23

én legfőképpen az elkötelezett műszaki szakemberekben látom a kitörés esélyét. nekik kell a legnagyobb áldozatot hozni... egy megfelelően képzett szakembergárda kiránthatja az országot ebből az alattomosan generált mesterséges kátyúból.

van kiút, csak át kell alakítani a társadalmi értékrendet. és itt jönnek ak épbe a bölcsészek....

Sebajj Tóbiás 2012.07.08. 00:30:53

@dekás dezső: "van kiút, csak át kell alakítani a társadalmi értékrendet. és itt jönnek ak épbe a bölcsészek...."

Hogyan? Ők adogatják majd a szerszámot? Szerinted van köztük olyan aki látott már 250-es villáskulcsot? El se bírnák...

Takács Bálint 2012.07.08. 00:32:03

@]{udarauszkasz: Te szerencsétlen helóta! Senkit nem "kényszerítenek" munkára, mindösszesen feltételekhez kötik az államon, azaz az adófizetőkön való élősködést.

Ha nem ácsingózol mindenféle segélyre, le sem sz@rnsk, senki nem foglalkozik vele, hogy dolgozol-e, vagy sem.

dekás dezső 2012.07.08. 00:36:00

@Sebajj Tóbiás: dehogy.
legyen menő ha valaki gépészmérnök, elektromos, vagy kémikus... vagy jól képzett szakmunkás

ne a bróker/ügyvéd/kereskedő/linkeskedő pöcsömöccse legyen a májer...:P

Takács Bálint 2012.07.08. 00:36:55

Egyébként ezt a bejegyzést is tekintsük a bloggazda "irodalmi munkássága" részének, mert üvölt róla, hogy kitalált történetről van szó, hasonlóan több eddigi post-hoz, természetesen ügyelve arra, hogy minden konkrétum nélküli legyen a történet és a lehető leginkább hatásvadász elemeket tartalmazza.

Sebajj Tóbiás 2012.07.08. 00:44:28

@dekás dezső: "legyen menő ha valaki gépészmérnök, elektromos, vagy kémikus... vagy jól képzett szakmunkás"

Na, pont ez nem menő! A menő az, ha valaki 2 diplomával összeadja a 2+2=5-öt, mert csak egyet hibázott.

dekás dezső 2012.07.08. 00:45:40

bocs, lehet hogy sokat ittam(biztos), de nekem van egy egy vízióm, hogy ÍGY lehetne valami esetleg....
amúgy szar a egész:P

]{udarauszkasz 2012.07.08. 00:46:57

@Takács Bálint: Talan, ha nem a haverok cegenel valo munkahoz kotnek, hanem valamifele allamilag finanszirozott tovabbkepzeshez.... En ha munkanelkuli lennek, biztos nem mennek kozmunkara, foleg nem bagoert, nem is birnam. Minden tiszteletem a holgynek, aki a gyerekeert hajlando volt a 38 fokban gurcolni, csak hat a napsutes erosebb volt, ez van. Viszont, ha nem talalnek munkat par heten belul, akkor hajlando lennek kitanulni akar egy masik szakmat is, amivel el lehetne helyezkedni. Csak hat az penzebe kerulne az allamnak, es rabszolgaknak is hijan lennenek hirtelen. Ha egesz nap szemetet szed, meg viragokat locsolgat, hogy a banatba keressen igy munkat, hm? Allasinterju, tesztiras, orvosi, stb... Adott esetben mindez tobbszor a heten, a nap kulombozo reszein... Aki segelyt kap, annak eselyt sem adnak arra, hogy munkat talaljon, az osszes munkanelkulit egy kalap ala veszik a romulan vaskereskedovel, aki eleteben nem dolgozott. Akit meg nem rugtak ki egyszer sem mondvacsinalt indokkal, soha nem fogja megtudni, milyen "jo" is az onhibajan kivul meghurcoltatva lenni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.07.08. 00:50:00

@dekás dezső: Nincs nyugi.
Nyugi akkor van, ha a munkáért az ember minimum 1000 eurot hazavisz.
Akkor tud nyugi lenni.
Ha nem visz haza ennyit, akkor para van.

És kurvára nem az a gond, hogy nincs pénz!
Vasutat fejlesztünk tízszer annyiért, mint máshol szoktak, hidat újítunk fel annyiért, amennyiért máshol újat építenek, köztereket csinosítunk annyiért négyzetméterenként, mint amennyibe egy kararai márvány fürdőszoba négyzetmétere kerül csaptelestől, autópályát építünk világbajnok áron, csak a melósnak, annak nem jut ebből a gazdagságból.

dekás dezső 2012.07.08. 00:53:32

@kolbászoszsömle: ez bizony már államigazgatási probléma...
amibe kőkeményen begyűrűzik a politikai/financiális rencer...
polgárháború?
csak azt ne....
az lenne az igazi merülés a szarba.

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.07.08. 01:06:06

@Takács Bálint: Amennyiben ebből bárkinek haszna lenne... Ám nincs. Nem az a cél, hogy lejárassak munkáltatókat, cégeket, polgármestereket, mivel azzal semmi nem oldódik meg. A cél a figyelem felkeltése arra, hogy milyen társadalmi, munkaerő-piaci problémák vannak. Másrészt pedig nincs olyan cél, amely megbocsájthatóvá tenné, azt ha a panaszosokat megnevezném, és ezzel bajba kerülnének.
Megértem, hogy a mai világban minden az érvényesülésről szól, és ezért nem számít se isten se ember, de én régimódi, és empatikus ember vagyok.
Nincs ebből semmilyen előnyöm, csak elutasítom az igazságtalanságot. Gondolom tudható, hogy a valós nevem sem LBM. Lehet, hogy a könyvvel könnyebben eladhatnám magam a munkaerőpiac egyes részein, de az is lehet, hogy többé nem akarna alkalmazni senki, mivel adócsalásról, diszkriminációról, és a munkáltatók mentalitásáról szól. Ám mivel csak a hibákra való rávilágítás volt a célom, jogásszal beszéltem át, mivel nem árthatok a munkáltatóknak, és nevek nem kerültek a könyvbe.
Amennyiben pedig tudom mi a cél,( azaz csak a hibákra rávilágítás), akkor semmi szükség a felhajtásra és mások, vagy a magam életének megnehezítésére.
Tudom, hogy a világ jelenleg nem ilyen kíméletes, de mivel abszolút nem öncélú részemről a dolog, így nem látom értelmét másokat bántani.
Aztán ezt ki lehet forgatni úgy ahogy Ön, de igazából nem érdekel.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.07.08. 01:11:14

Azt nem tudom megmondani (bár igazából semmi jelentősége sincs), hogy a posztban vázolt sztori valós-e, avagy pusztán kitaláció, de abban biztos vagyok, hogy simán elkézelhető hasonló eset - és ehhez közmunkásnak sem kell lenni.

Két dolgot tennék még ehhez hozzá:
1.
Aki ma Magyarországon becsületes munkából szeretne (jól) megélni, annak általában nehéz dolga van és bizony nem 8 órát kell érte güriznie (és általában megbecsülést a kifizetetlen túlórák ellenére sem kap). Közmunkásnak lenni pedig nem szégyen, csak egy (rossz) élethelyzet.

Szomorú, hogy itt tart ez az ország (munka nincs, de közmunka van), miközben megműveletlen földek állnak parlagon tömegesen.
Persze érdeket mindebben ne keressen senki, mert nincs.

2.
A családokat szinte semmi sem segíti, hogy a gyerekek ellátása/felcseperedése a kívánt szintet elérje.
A nők (édesanyák) helyzete pedig kiábrándító: részmunkaidős melóhely kevés van, sok helyütt a bölcsik/ovik nem tudnak korán/későn gyereket fogadni/vigyázni rá, és mivel apunak is dolgoznia kell, nincs kire bízni a gyerkőcökkel kapcsolatos logisztikát. Pláne, ha még szakkör/sport/zenesuli/stb...is van (már, aki ezt megengedheti csemetéjének).

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.07.08. 01:13:56

@Zébácsi: Köszönöm minden munkavállaló nevében! :-)

dekás dezső 2012.07.08. 01:15:56

@lbm: az utolsó mondat kivételével én kitenném állandó nyitószövegként...

Egyasokkozul (törölt) 2012.07.08. 01:26:34

Ma is megy az aratás, mint több száz éve mindenkor.
A parasztokért mikor emelsz szót, akik az ételt juttatják az asztalodra és nekik mindegy hány fok van, ha dolgozni kell?

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.07.08. 01:27:29

@lbm:

Örülök válaszodnak, de nincs miért köszönetet mondanod: semmi olyat nem írtam, ami egy véletlenszerűen kiválasztott bérből/fizetésből/segélyből éjő család számára ne lenne ismert és egyben ezernyi gond forrása.

Ezt nem látni, nem érezni nagyfokú ürességet és érzéketlenséget mutat. Néhány kivételével nem olvastam el a kommenteket, de biztos vagyok benne, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül.

Üdv és minden jót!

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.07.08. 01:37:24

@Egyasokkozul:

Felesleges ezen rugózni. Ez a poszt csak egy példa, miszerint ilyenis van, nota bene, random behelyettesíthető ezer más ember helyzetével.

Másrészt: az egyik sógorom alkalamzottként az idén is arat, mostanság egy extrán klimatizált John Deere-ben ül, saccra 22 fokban, szabályozott páratartalomban.
Ez is csak egy példa, de gondolom, talán kevésbé általános.

christophe 2012.07.08. 01:46:46

A nyomor,nyomort szul,ez egy elkeserito folyamat ami semmi jora nem vezet.

lacipapa68 2012.07.08. 02:05:28

A Magyarok Világszövetsége /vagy hogy a t......n írják/ a napokban adományozott egy kitüntetést egy olyan polgármesternek, aki szerint "a közmunkás nem ember".No comment.

VT Man 2012.07.08. 06:39:50

@christophe:
"Azt hogy kozmunka nem tudom elfogadni;ha valaki napirendszeresèggel van foglalkoztatva,azzal kossenek munkaszerzodèst azzal jàro kotelezetsègekkel,jogokkal!!!"

De akkor amellé oda kellene tenni a teljesítményt is!

Lehet, hogy ha te fogadnál kertészt, csak napi 4 órára adnál neki pénzt, mert annyi idő alatt meg lehet csinálni a munkát.

Az állam meg 8 órára ad ugyanennyi pénzt, a 2-4 óra alatt elvégezhető munkára.

Én sajnálom azt, aki valóban dolgozik és rossz helyzetbe került.

VT Man 2012.07.08. 06:41:03

@Zébácsi:
"Szomorú, hogy itt tart ez az ország (munka nincs, de közmunka van),"

Ez érdekes. 3,5 millió ember van állásban, és csak 200 ezer közmunkás.

A 3,5 millió embert lenézed? Az nem munka?

SzaGyu 2012.07.08. 07:02:26

Ez a Fidesz rabszolgatartó társadalma.
Minden eddig meghozott fideszes törvény tükrözi a népellenességet, a megaláztatást és a kiszolgáltatottságot.

Ideje lenne már összeszedni a husángot, bunkósbotot no meg a vasvillát és elzavarni ezt a mocskos népellenes rezsimet.

Ha még egyszer választást nyerne a rothadó Fidesz és oligarcha csürhéje, akkor az azt követő 4 évben teljesen kipusztítaná Magyarország dolgozó népét.

Blogger Géza 2012.07.08. 07:40:03

Én azt nem értem, hogyha "ÉVA" pl kapna egy gyárban napi 8 órás szalag melletti munkát reggel 6 órás kezdéssel, akkor mi lenne? Akkor sem tudná megoldani, hogy a gyerek valahogy eljusson az óvodába? Ha akkor meg tudná, most miért nem tudja ugyanúgy?

A strandon ennél sokkal több időt töltenek egyesek a napon, és nem reggel 10-kor, még sem kapnak "hőgutát", ez az "ÉVA" nekem egy nagyon rosszul összerakott konstrukciónak tűnik.

Blogger Géza 2012.07.08. 07:42:40

@Egyasokkozul: Jah, ha Éván múlna, éhen halnánk, mert biztos csak légkondival lenne képes bármiféle mezőgazdasági munkát végezni.

Hertelendi 2012.07.08. 07:44:17

@VT Man: "Az állam meg 8 órára ad ugyanennyi pénzt, a 2-4 óra alatt elvégezhető munkára."
Azt gondolom, hogy ez csak látszatintézkedés, javítja a statisztikát. Nagyon sok olyan embert kényszerítenek közmunkára, akik igazi értéket is képesek lennének előállítani és ezzel hasznot hozhatnának az országnak. De orbánék képtelenek beindítani a gazdaságot, ezért ilyen látszatfaszsággal kenik el az egészet.

Szűcslaci 2012.07.08. 07:58:20

Az én édesanyám reggel hatra járt dolgozni - jó messze. Másodállást is vállalt, hogy meg tudjunk élni. Ennek okán én mindig is osztályelső - sőt iskolaelső voltam - már ami a bejutást illeti - és utolsó az elhagyáskor. Ez rendszerint reggel 5 ! órát jelentett és este 6-7 órai távozást. Már az óvodában is így volt. Nyaralni SOHA nem voltunk, karácsonyra zokni / banán kombónál nagyobb ajándékot ritkán láttam, kerékpárom akkor lett, mikor már tudtam magamnak venni. Ezért aztán mihamarabb dolgozni kezdtem és nem vetettem meg az alacsony jövedelmezőségű foglalkozásokat sem - maximum többet dolgoztam. Kedves fiatalok, több alázatot kívánok nektek és könnyebb lesz.

CommentR 2012.07.08. 07:58:26

@lbm: " milyen 5000 ft/ fő? Sokallod? Mosás, főzés, mosogatás, fürdés=sok víz!"

Bammeg, mi négyen fizetünk kéthavonta 9000Ft-ot. Menj már a picsbe a hülyeségeiddel!
A siránkozás helyett inkább gondolkozz, hogy mit bactál el az életedben és próbáld helyrehozni. Dolgozz annyit, amennyivel fenn tudod tartan az általad elvárt életszinvonalat, vagy ha ez nem jön össze, akkor igazisd az életszinvonaladat az általad elvégzett munkához. Amig csak annyira vagy képes, hogy itt ontsd a faszságokat magadból, addig a normálisan dolgozó emberekből nem az együttérzést fogod kiváltani.
Sok órán keresztül ment már itt a duma, hogy ki, mit és hogyan csinálna, de neked még egy megoldás sem tetszett. Amikor szakmát választottál, amikor gyermeket vállaltál, amikor eldöntötted, hogy milyen életszinvonalon szeretnél élni, akkor fogadom, hogy nem kérdezted meg a fünöködet, a parlamenti képviselődet, senkit. De amikor kiderül, hogy nem működik az életed, akkor futsz rinyálni, hogy ők nem oldják meg a problémádat. A probléma elsősorban TE MAGAD vagy! Ezt vedd tudomásul!

CommentR 2012.07.08. 08:04:13

@dekás dezső: "van kiút, csak át kell alakítani a társadalmi értékrendet. és itt jönnek ak épbe a bölcsészek...."

Pontosabban itt kellene eltűnjenek a képből (és a Föld szinéről)....

CommentR 2012.07.08. 08:08:13

@lbm: "és a munkáltatók mentalitásáról szól"

Micsoda regényt lehetne egyszer irni a munkaválallók mentalitásáról....
Csak én annyit tudnék neked mesélni róla, hgy a Háború és béke elbújdoshatna...

jog-ász 2012.07.08. 08:09:13

itt még senki nem vesztette el úgy az állását, hogy egyik napról a másikra?és nem kellett sehova akár honapokig?de mondjuk el kellett tartania egy két három gyereket??ez komolyan hihetetlen történet ma magyarországon?hol élnek egyesek?

Hertelendi 2012.07.08. 08:10:41

@CommentR: Van igazság abban amit mondasz,DE! Amikor valaki politikusi szerepet vállal és uram'bocsá még komoly pozíciót is kap, szerintem kutya kötelessége az ország és az állampolgárok életének a jobbításáért dolgozni és nem a saját zsebeiket tömögetni. De az állampolgárnak is kötelessége mindent megtenni, saját, a családja, és az ország sorsának jobbításáért.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.07.08. 08:12:32

@Egyasokkozul: aratás egy klímás kombájnnal? Abban tényleg mindegy hány fok van.

CommentR 2012.07.08. 08:15:31

@Hertelendi: Teljes mértékben egyetértek veled. Az összes jelenlegi politikus szintől, formától eltekintve mocskos rabló köcsög. Ez tény, és sajnos úgy látom, ezzel hosszab távon kell megtanulni együttélni. De ez nem mentesiti az egyént a saját felelőssége alól. Bár kétségtelenől rengeteg külső körülmény befolyásolja az egyén életét, azért alapigazságként fogadjuk azt el, hogy elsősorban mindenki a saját sorsának kovácsa.

lavór 2012.07.08. 08:17:57

@Hertelendi:
"...szerintem kutya kötelessége az ország és az állampolgárok életének a jobbításáért dolgozni és nem a saját zsebeiket tömögetni..."

Öööö... Ez hol van leírva a munkaköri kötelességeik között? Vagy ezt már törvénybe is foglalták? :D

Az igazi sztrovacsek 2012.07.08. 08:21:53

A közmunkástól is el lehet várni ugyan azt, amit minden más dolgozótól.
Amennyiben 8 órában, minimálbérért dolgozik.
Egyenlő pályák, egyenlő esélyek egyenlő feltételek.
De mi a paripa pipilőt akarnak egy embertől, aki ha elmenne guberálni, többet keresne mint a közmunkával?
4-6 órás közmunkásnál annak is örüljenek, ha nem töri el a lapátnyelet, oszt jó napot.

Hertelendi 2012.07.08. 08:22:23

@lavór: Ha hallgattál volna bölcs maradtál volna...

CommentR 2012.07.08. 08:23:47

@Szűcslaci: "Kedves fiatalok, több alázatot kívánok nektek és könnyebb lesz."

Szerinted ismeri még valaki a mostani 20-30-as korosztályból ennek a fogalomnak az értelmét?
Végtelenől sajnálom az effajta embereket, mert eljön az a pillanat, amikor kihal mellőlük az a generáció, aki valódi kemény munkával megtermelte az általuk elvárt jólét árát. És akkor lesz majd igazán nagy a baj. Akkor lesznek valódi éhhalál problémák.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.07.08. 08:24:23

@VT Man: A teljesítményt Magyarországon nem fizetik meg.
Lehet, hogy az adott feladatot el lehet végezni két óra alatt, de a hat-nyolc órát akkor is ott kell tölteni, ha kész, nem mehet haza a gecibe az ember.

Mellesleg havi 400 euróért nem fog megszakadni senki.
Az a munkahely ahol ennyit lehet keresni, az nem érték, mert annyiból nem lehet előre jutni.

EvilHedgehog 2012.07.08. 08:24:50

@CommentR: Amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.07.08. 08:27:16

@Szűcslaci: ugye mennyivel jobb volt a kommunizmus?
Akkor le lehetett tenni a gyereket ötkor az óvodában, és annyi meló volt, hogy még másodállást is tudott vállalni az ember, sőt, a gyerek is el tudott menni dolgozni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.07.08. 08:29:11

@lavór: meg se kellett volna venni.
Annak a teljesítménye elég arra, hogy két-három falu összes földjén learasson mindent, ehelyett falunként van belőlük két három darab.

lavór 2012.07.08. 08:37:38

Akkor ezek szerint több is van ezekből a gépekből a kelleténél.Na, akkor semmi baj nincs a mezőgazdasággal. 20, 60 milliós gépparkok pihennek a csűrökben kihasználatlanul. Jól megy a gazdáknak.

lagyszello 2012.07.08. 08:56:36

Ilyen bánásmód itt is van Pesten. Ha kedvük van adnak 1 napra 1,5 L ásványvizet, ami ilyen időben 10 perc alatt termálvíz lesz. Igyál közmunkás. És a másik probléma a higiénia! Én is közmunkán vagyok, de eddig bárhol gondoztuk a parkot, WC-t nem biztosítottak. Úgyhogy utánoztuk a kutyákat, csak utánunk nem szedte fel senki. (WC papírt hordok magammal)
Még valami! A közmunkásnak is munkába kell járni, de ebből a bérből nem futja bérletre, így bliccelünk. Kivédve az ellenőri atrocitást, többen utazunk egyszerre -munkásruhában természetesen, mert öltöző az sincs! Tényleg komolyan gondolom, hogy amíg közmunkás az ember (mert erre ítéltettünk), addig biztosíthatnának bérletet. Azt mondják az okosok, hogy 100 ezer a közmunkás. Szerintem ezek min. 80%-a bliccel. Ez a tapasztalatom a környezetemben.
Elnézést a szentbeszédért, de kikívánkozott belőlem.

jorda 2012.07.08. 09:21:56

Megfelelő szakképzettséggel,munkatapasztalattal,gyakorlattal közmunkásnak lenni az valóban az esetek döntő többségében lealacsonyító.
Lapátolni,gereblyézni,szemetet szedni diplomával?
Ezt nem is lenne szabad munkatörténettel rendelkező embereknél alkalmazni.
Az igazi probláma azonban azzal a fél és egymillió közötti teljesen szakképzetlen,sokszor az általános iskolát is befejezni képtelen tömegekkel van.
Vajon a XXI.században-amikor a nehéz fizikai munkát szinte már mindenhol gépesítették-milyen munkára lehet betanítani ezeket az embereket?

A mezőgazdaság rengeteg embert felszívhatna,de a sokszor 70 %-os géptámogatásokkal is a gépesítésre ösztönöznek!
Ezekből a pénzekből nagyon sok új munkahelyet lehetne létesíteni.

apanna 2012.07.08. 09:22:33

"Éva, ám a válasz minduntalan ugyanaz: a férj nem tudja elvinni a gyereket az oviba?..."

Ezt tőlem is rendszeresen megkérdezték vagy 5 évvel ezelőtt. MErt a férjemet egyszer sem látták az oviban a középső gyerekkel.Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a szülő mindig ráér, mert egyébként is mindig van valamilyen nap amikor nincs ovi sem. Nálunk negyed 5 ig van nyitva, tehát már a gyerekért menés is problémás lenne, ha nem lennék itthon. Az itthonlétem pedig annak köszönhető, hogy anya vagyok 3 gyerekkel, a férjem reggeltől estig dolgozik, magam nem találok olyan munkahelyet, ahol délelőtt és 8 órában alkalmaznának. Mondtam a vezetőnek, hogy A férjem dolgozik, azért nem tud érte jönni.
Egyszerűen nem értem, ebben az országban mi működik szakszerűen? Ahogy látom az esetem egyáltalán nem egyedi, hanem tipikus....

A munkakörülmények biztosítása minden munkaadóra kötelezőek. A hőségben való pihenés, folyadékpótlás a munkaadó kötelessége.

Miért nem írod le melyik önkormányzatnál történik mindez?
Amíg ilyen "bátrak" vagytok, semmi nem fog történni. Írd le nyugodtan, hisz nem a te szégyened, hanem azé, aki ilyen körülményeket biztosít a munkádhoz.

Kell, hogy ez is nyilvánosságot kapjon. Amíg ezt nem teszitek, addig semmi nem fog változni.

apanna 2012.07.08. 09:28:10

@CommentR: "Bammeg, mi négyen fizetünk kéthavonta 9000Ft-ot. "

Ja, mi meg a holdon élünk.....

CommentR 2012.07.08. 09:30:28

@apanna: "Miért nem írod le melyik önkormányzatnál történik mindez?"

Mert azt még nem találta ki :D:D:D

CommentR 2012.07.08. 09:31:55

@apanna: "Ja, mi meg a holdon élünk....."

Kinézem belőletek :D

Jyll 2012.07.08. 09:43:16

@Pipas: @lagyszello: modernkori rabszolgaság :(

lavór 2012.07.08. 09:50:11

@Jyll:

Fenét. Mindenkori rabszolgaság. :D

Jyll 2012.07.08. 09:53:20

@lbm: Félelem... hmmm, "jó" kis "demokrácia" 22 évvel a rendszerváltás után.

Hertelendi 2012.07.08. 10:09:45

@apanna: "Miért nem írod le melyik önkormányzatnál történik mindez? "

Azért Panna, mert mindenhol ez van! És amúgy úgy is letagadják!

apanna 2012.07.08. 10:22:24

@Hertelendi: NE ez az, ami nem megoldás.
Ha azt látják, hogy birkaként bármit eltűrnek, megteheti.
Írja le melyik önkormányzat. Ha egy politikus akit megválasztottak visszaél azzal a bizalommal amit megszavaztak neki, le kell váltani. Különben ebben az országban nem változik semmi. Nem értem mire ez a titkolódzás?

apanna 2012.07.08. 10:24:38

@CommentR: Szerinted ezt a történetet kitalálta?
Nem kedvencem a demagógia bármelyik oldalról jön.

lavór 2012.07.08. 10:25:51

@apanna:

Tudsz olyan politikusokat, akik nem éltek vissza a bizalommal? Mi is változott az elmúlt 25 évben? :)Már az utca, híd és cégneveken kívül?

Hertelendi 2012.07.08. 10:37:51

@apanna: Tudod fél az állampolgár! Egy ilyen "komoly" embernek messzire el ér a keze:((((

CommentR 2012.07.08. 10:40:18

@apanna: "Szerinted ezt a történetet kitalálta? "
Nem tudhatom, De ha a megérzéseimre és a saját tapasztalataimra hallgatok, akkor a válaszom: igen.

apanna 2012.07.08. 10:49:59

Ugyan már.....
Ha igaz amit leírt, vállalja fel, hogy legalább akik olvassák a blogot tudják kiről van szó.

"Tudod fél az állampolgár! Egy ilyen "komoly" embernek messzire el ér a keze:(((("

Az ilyen hozzáállással lehet felszínen tartani, hogy ebben az országban diktatúra van, meg félni kell.

Ami nem igaz. Csak annyit kell tenni, hogy nyilvánosságra hozni a történetet a város nevével. Aki ezt nem teszi meg, nem az igazságot akarja, nem jobb munkakörülményeket.

Több szót nem is érdemel a poszt....

lavór 2012.07.08. 10:53:58

@apanna:

Aki meg ilyeneket ír, annak fogalma sincs a kiszolgáltatottságról. Millió élethelyzetben nem az igazság kerül elsőként felszínre. Munkahelyen meg pláne.

]{udarauszkasz 2012.07.08. 11:37:29

polgari engedetlenseg, ennyi. Ha szervezkednetek, elernetek talan valamit. De mivel az erdekeket mestersegesen szembeallitottak, es egymasra uszitottak az embereket, "nyuggerek" vs fiatalok vs munkanelkuliek vs melosok, vs aliens vs predators---stb... igy eleg nehez lesz.
Azt kene felismerni vegre, hogy mindenki problemajanak valahol kozos a gyokere, nagyon melyen, meg akkor is, ha ez a felszinen nem latszik.

]{udarauszkasz 2012.07.08. 11:39:26

polgari engedetlenseg, ennyi. Ha szervezkednetek, elernetek talan valamit. De mivel az erdekeket mestersegesen szembeallitottak, es egymasra uszitottak az embereket, "nyuggerek" vs fiatalok vs munkanelkuliek vs melosok, vs aliens vs predators---stb... igy eleg nehez lesz.
Azt kene felismerni vegre, hogy mindenki problemajanak valahol kozos a gyokere, nagyon melyen, meg akkor is, ha ez a felszinen nem latszik.

]{udarauszkasz 2012.07.08. 12:02:12

Bocsi a duplazasert, nem volt szandekos, akadozik a netem.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.07.08. 12:48:01

@apanna: indoklás nélkül kirúghatnak bárkit, az óvodába nem veszik fel a gyereket, állást találni esélye sem lesz, mert az a cég, amelyik alkalmazná, annál hetente megjelenik a NAV/elapadnak a megrendelések.
Bonyolult dolog ez, bonyolultabb, mint amilyennek kitetszik.

A függéssel társult tanult tehetetlenség az, ami ráveszi az embereket arra, hogy dolgozzanak egy ilyen helyen.
Az autentikus válasz az efféle kényszermunkára a szabotázs lenne.

apanna 2012.07.08. 14:46:03

@lavór: "Aki meg ilyeneket ír, annak fogalma sincs a kiszolgáltatottságról. "

Szeretném, ha a munkahelyeden lenne ekkora pofád, és ott osztanád a főnöködnek. Nem egy anonim blogon.

A te kiszolgáltatottságod a gyávaságod eredménye.
Mert nem ismered az összefogás erejét.
Az a mentalitás amit a munkavállalók képviselnek, na attól kapott szárnyra az a gyalázat, amit itt kifogásoltok.

lavór 2012.07.08. 14:51:04

@apanna:

Bocs, te ezeket honnan veszed?
A munkahelyemen még nagyobb a pofám.
Nem vagyok kiszolgáltatott.
"Összefogás ereje"?
Ebben az országban nincs összefogás, önzés, irigység, utálkozás van. És ettől gyalázatos a helyzet. Egyébként sem kifogásolom, ha a tömegeknek ez jó, akkor rajta, élvezzék ki maradéktalanul.

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.07.08. 15:11:39

@Blogger Géza: Nem tudja megoldani! Épp ezért jutott odáig, hogy most közmunkás.

]{udarauszkasz 2012.07.08. 15:14:15

itt az a baj, hogy a munkanelkulieket egy valsagban levo gazdasagban bunozokent kezelik. Kozmunka, szivatas, stb. Es meg mindig el a regi kommunista rendszerbeli reflex, hogy nem beszelunk vissza, mert elvisznek. Ez parositva a szomszed tehenevel, es az irigyseggel olyan helyzetet szul, amilyet majd hulyek lesznek egyesek nem kihasznalni.
Minek adjak neki jol fizetett allast, ha dolgozik nekem rabszolgakent??
Ugyse ut, ugyse szol vissza, csak igaba hajtja a fejet, es dolgozik.

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.07.08. 15:18:08

@CommentR: na látod te vagy az aki támad, és süt belőled a gyűlölet. Mint már mondtam, dolgozom, és azt is elmondtam, hogy életemben 2 hónapot voltam munkanélküli segélyen. Ezen kívül, pedig volt aki ajánlott megoldást itt, pont tegnap, mely érdekelt , és kértem az e-mail címemre tőle ebben némi információt.
Te is nagyon nagyon rossz helyen támadsz, bár meg kell mondjam ez a stílus semelyik munkavállaló részére nem indokolt.

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.07.08. 15:19:35

@CommentR: Nosza írd meg! Senki nem tiltja! :-)

apanna 2012.07.08. 15:21:27

@]{udarauszkasz: "itt az a baj, hogy a munkanelkulieket egy valsagban levo gazdasagban bunozokent kezelik. "

Az előző munkanélküli rendszer sem volt jó, ott csak a pénzt kaptad, de érdemben semmit nem segítettek.
A mostani 3 hónap kevés, ennyi idő alatt nehezen találsz munkát, hisz a munkaügyi hivatal semmivel nem hatékonyabb, mint az előző ciklusban. Segítséget ott sem remélhetsz, mert nincs egy átfogó adatbázis a munkaadók és munkavállalók részéről ,amiben egyeztetnének, ker3esnének, melyik munka kinek lenne megfelelő. Ha regisztrált vagy a helyi munkügyi központban, nem jelentkezhetsz a másiknál ha találsz egy neked megfelelő munkát, mert nem oda tartozol. Ez csak egy kis szelet a bürokratikus rendszerünkből.

Ha már nem kaphatod a támogatást, kérhetsz az önkormányzattól segélyt, de csak akkor, ha bevállalod a közmunkát, és továbbra is kapcsolatot ápolsz azzal a munkaügyi központtal, aki egyébként semmiben nem képes hatékonyan segítani.
Az önkormányzatnál a segély menete, hogy kitöltesz egy kb. 15 oldalas vagyonbevallást, majd beadod, és ők eldöntik, kaphatod e a havi segélyt. Ha már van egy kocsid, akkor szívás, azt mondják így nem jár a segély, mert van egy értéktárgyad amit eladhatsz...

Miközben nyugaton, a segélyedből képes vagy kifizetni a rezsidet, és nem halsz éhen.
Itt meg képtelenek felfogni, attól hogy nincs munkád, a rezsid kiadásaid érdemben nem változnak.
Ezért mondják, hogy a munkanélküliség egyenlő az elszegényedéssel....

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.07.08. 15:24:11

@VT Man:

Kifordítod, erősen.

Én is dolgozom, természetesen nem úgy értettem, ahogy te gondolod.

apanna 2012.07.08. 15:25:56

@]{udarauszkasz: A másik probléma a munkaadók részéről a munkavállaló keresése. Valamiféle szabályt most már kéne hozni, mert a hírdetések 70% csalás, a másik 25% nál azt sem tudod mire, hova és miért jelentkezel, és a maradék 5% ra mondhatjuk, hogy korrekt a munkaerő keresés....
Egy példa:
"Nemzetközi hátterű szolgáltató cégcsoport országos szinten keres munkatársakat.

Feladatok:

• A csapat létszámának folyamatos fejlesztése

• A munkatársak mentorálása

• Értekezletek megtartása

• Az üzleti terv teljesítése

• Jelentések elkészítése

Elvárások:

• Minimum középfokú végzettség.

• Kiváló kommunikációs készség

• Nyitott, dinamikus személyiség

• Eredményorientáltság

• Terhelhetőség

Amit kínálunk:

• Kiemelt jövedelem

• Nagyfokú önállóság

• Karrier, továbblépési lehetőség

• Átképzést, folyamatos továbbképzést

• Külföldi oktatások

Önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: hr.LdVajay@gmx.at
"

Azt sem tudod, hova, mire, mikor.....

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.07.08. 15:35:58

@CommentR: Kedves CommentR! Te nagyon okos vagy, nagy önbizalommal rendelkezel, és felkészültnek érzed magad mindenre. Kívánom neked, hogy egész életeden át így legyen kerek az életed. Mert ha nem, és valami közbejön a te jól felépített életedbe, akkor szívesen melléd állok, és azt hiszem tovább bírom majd mint te, mivel egy olyan világod, és szemléleted törik akkor derékba, melyet lehet, hogy soha nem tudsz feldolgozni. Én már végigcsináltam sok mindent, és mindig rendbe tettem magam és az életem. Talán ezért is van bennem akkora alázat mely átérzi milyen egy lentebb lévő ember sorsa. Benned ennek árnyéka sincs. És tudod mit! Megtisztelsz azzal, hogy összemosol engem a nehéz sorsú emberekkel, még ha én ott jelenleg nem is tartok. Ellenben veled, viszont én rendelkezem akkora tapasztalattal az életről, hogy tudjam bármikor, bárkivel előfordulhat az ami másokkal, tudom mik történhetnek, mert figyelek embertársaimra, és érdekel az ő sorsuk, álláspontjuk. Ezáltal pedig sokkal jobban fel vagyok készülve bármire mint te! Én dolgoztam két munkahelyen is ha kellett, éjjel pedig bedolgozást végeztem, nappal pedig mosolyogva elláttam a családomat. Ha mélyre jutok, simán megcsinálom újra, te viszont ha elborulsz, ott leszel meglepve, csalódottan, és még magadat is utálni fogod, hisz oda jutottál mint azok akiket megvetsz...
Mély tisztelettel olvasom kommentjeidet, de többé én nem válaszolok rájuk. Az energiámat inkább a megértésre és a másokra figyelésre fordítom, mint arra, hogy a te kis pökhendi világodat firtassam.
Üdv: LBM

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.07.08. 15:41:59

@lagyszello: Valahol neked is el kell mondanod mi történik. Mélyen tisztellek, és sok kitartást kívánok neked a továbbiakhoz. Hidd el, nagyon sokan vannak akik átérzik a helyzetet.

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.07.08. 15:50:22

@apanna: azért nem írtam a konkrét települést, mert ( már fentebb kifejtettem) nem az a célom, hogy embereket keverjek bajba. Én csak azért készítettem a blogokat, illetve azért írtam a könyvet, hogy felhívjam a figyelmet a társadalmi és munkaerő-piaci problémákra. Azzal, hogy neveket hozok nyilvánosságra, nem oldódik meg semmi, mert rengeteg hasonló eset van, és a cél az összprobléma feltárása. De fentebb ezt tényleg részletesen leírtam. Egyébiránt a könyvet épp az anyák munkaerő-piaci helyzete ihlette, az olyan történeteké, mint a tiéd, az enyém, sok anyáé, csak aztán kicsit hosszabb lett ... :-)) Minden esetre nehéz felfogni, hogy amikor a kormányok mindenképp a gyermekszületést próbálják élénkíteni, mégis az anyák nagy része perifériára szorul a munkaerő-piacon, többek közt az általad felvázolt helyzetek miatt.

]{udarauszkasz 2012.07.08. 16:01:45

@apanna: Tudom, en is voltam munkanelkuli 8(!) evig, koklerkedes az egesz, a munkanelkuli tomegek helyzetevel valo visszaeles, egy nagy piramisjatek, amit senki se tart szamon, es nem tart feken.

]{udarauszkasz 2012.07.08. 16:18:51

@lbm: Nem fog ilyen helyzetbe kerulni, elmondom miert: egy zart kozosseghez tartozik, ahol egymas kezet mossak, es az ilyenekbol sose lesznek munkanelkuliek, szocialisan raszorulok, soha nem fogja tudni megerteni, min megy keresztul az, aki ehezik.
Nincs a munkanak becsulete. Hat ennyi penzert, anelkul, hogy az embernek barmi eselye lenne akarcsak olyan aprosagokra, hogy felretenni a penzt, es eldonteni, hogy nyaraljon-e evente 1x, vagy megvegye a hon ahitott hifit, vagy futest korszerusitsen, vagy rendberakja a kocsijat, stb. Nincs mibol, mert mar megint megugrott a svajci frank, vagy a forintkamat, es jovore meg 20 ezerrel tobbet kell fizetni, de a keresetek egyre kevesebbet ernek, nemcsak realertekben, hanem egyre kevesebb ezres is van a boritekban ho vegen. Lassan tenyleg ingyen fogunk dolgozni.

Gatinho 2012.07.08. 17:19:11

Mondtam, hogy nagy kamu. Ha nem kamu lenne, akkor a fideszfóbiás cikkíró megírta volna, hogy konkrétan melyik településről van szó és ehhez nem kellett volna közmunkások neveit említeni, csak a polgármesterét. De mivel nem tette, egyértelmű, hogy az egész egy jó nagy hazugság, melynek célja a hangulatkeltés.

]{udarauszkasz 2012.07.08. 17:34:12

Nem kell ide mar hangulatot kelteni, ekkora viharban mar nem zorog a haraszt sem, mert mar a sztratoszferaban kavarog valahol. Eheznek az emberek, szandekosan nyomortanyat csinaltak az orszagbol. Itt mar nincs mit lazitani. Majd ha az emberek nem tudjak etetni a gyerekeiket, ugyis kitor a parasztgyalazat.

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.07.08. 17:39:49

@Gatinho: Én ezt már többször elmagyaráztam, nem fogom még egyszer.

Ám elmesélek valamit: a múltkorában írtam a közmunkáról egy posztot, melyben felvázoltam a másik mocsokságot a közmunkával kapcsolatban, azaz, hogy magáncélokra használják, magángyarapodásra, az amúgy állam által fizetett közmunkásokat. A fent már többször leírt meggyőződésemet megtartva, akkor sem írtam neveket. Ezek után egyszer csak vezető hír lett egy online hírportálon, hogy lebukott az egyik polgármester aki pont azt csinálta amit én is nehezményeztem előtte. Poszt lett abból is. Ugyanis majd a hatóságok, vagy akárki más lebuktatja az ilyeneket. Én nem lebuktatok, mert az a kétes hírnév engem nem érdekel, mindössze problémákat közvetítek.
Az Ombudsman éppen vizsgálódik, és ahogy napvilágra kerül a település neve, abból is poszt lesz. De nem az én dolgom az ilyesmi, mert az én dolgom a problémákra rávilágítás. A kettő nem ugyanaz.
Ezen felül egyébként légy boldog ezzel a tudattal, ám a hasonló érvek nem fognak meggyőzni engem, meg az egyébként közmunkásként ezeket átélő embereket sem arról, hogy ami van az nincs.
További sok sikert!

]{udarauszkasz 2012.07.08. 17:50:52

A nemetek joresze is meglepetten csipazott, mikor a naci munkataborokat felszabaditottak annakidejen, es kiderultek a disznosagok. Persze maig vannak, akik tagadjak a Holocaustot.
Pedig az is ilyenforman indult....

lagyszello 2012.07.08. 18:01:04

@lbm: Jó lenne, ha az a "sok" rájönne, hogy sok lúd legyőzheti a "disznót"! De lehet már közeleg a megoldás? Mai hír, hogy ombudsman vizsgálatot indít, mert sok a panasz.

lagyszello 2012.07.08. 18:06:00

@Jyll: Az. De ilyenkor jusson eszünkbe, és ha eljön az idő éljünk vele:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,....

CommentR 2012.07.08. 18:53:43

@lbm: "Kedves CommentR! Te nagyon okos vagy, nagy önbizalommal rendelkezel..."

Kedves LMB! Erre nem is tudok mit reagálni. Ebből a hozzászólásodból bizonyosodott be számomra, hogy olyan szinten buta vagy, hogy semmi értelme próbálkozni a gondolkodásra birásoddal. Sajnállak nagyon. (A beteg emberekkel ugyanis még én is szolidáris vagyok!)

]{udarauszkasz 2012.07.08. 19:44:50

na, ezert van itt az orszag, ott, ahol.

EvilHedgehog 2012.07.08. 20:37:25

@CommentR: A laptopomban is több az emóció mint benned...

CommentR 2012.07.08. 21:13:02

@EvilHedgehog: Dehogyis! A gyűlölet is egy emóció. És én k.ra gyűlölök minden munkakerülő ingyenélőt! :D

EvilHedgehog 2012.07.08. 21:14:23

@CommentR: szóval akkor mégsem @lbm a buta...

CommentR 2012.07.08. 21:58:25

@EvilHedgehog: Ja. A hozzátok hasonlóknál ez egy tipikus logikai következtetés. De ez mostmár legyen a ti bajotok.
Hagylak benneteket nyalogatni a sebeiteket. Megyek pihenni, mert holnap is kell valakinek dolgozni hejettetek... :S

csőcsere 2012.07.09. 06:49:57

@CommentR: van egy mondás, ne akard a disznót énekelni megtanítani, mert csak az éred el, hogy a disznó ideges lesz, az idődet elfecsérelted, énekelni meg nem tud. Évekig csináltam azt különböző blogokon, amit itt te is. Ezeknél az embereknél változást nem fogsz indukálni, de egy dologra mégis jó.
Jó látni, hogy egyre többen vagyunk olyanok, akik egyre nehezebben viseljük a rinyát és azt, hogy eltartunk olyan embereket, akiknek jó üzlet semmit se csinálni. Jó látni, hogy egyre többen vagyunk. Csak a láncainkat veszíthetjük! :-)

EvilHedgehog 2012.07.09. 07:07:21

@csőcsere: Senki sem a munkakerülőket védi, a kollektív bűnösség elve viszont nem egészséges egy társadalomban.

CommentR 2012.07.09. 07:51:49

@EvilHedgehog: Kollektiv bűnösség...
Nos, akkor kicsit járjuk körbe ezt a dolgot: Hol esett szó a vitainditó cikkben arról, hogy X.Y. közmunkfelügyelő egy szivtelen hajcsár? Amikor posztolótól megkérdezték, hogy konkrétan hol, mikor, kiknek a szerepválallásával történt az eset, akkor megtagadta a választ. Merthogy szerinte az egész közmunkaprogram a szegény elesett többdiplomás, saját hibáján kivül, nagyon rövid időre átmenetileg munkanélkülivé vált, családcentrikus, sztahanovista emberek kizsigereléséről szól. Akkor ki is itt, aki a kollektiv bűnösséget feltételezi?
Elképzelhető, hgy előfordul ilyen eset. Akkor azt a helyén kell kezelni. Tegyen feljelentést a munkavédelmi felügyeletnél.
Másik oldalról: Valóban szinte minden nap látom ezeket a közmunkás csapatokat. Nekem jelentős arányban sokkal inkább olyan embereknek tűnnek, akiken messziről látszik, hogy egyáltalán nincsenek semmiféle munkához hozzászokva, semmilyen időjárási körülmény között. Sokkal inkább tűnnek olyan embereknek, akiket kocsmák előtt, eltorzult ábrázattal látsz, akiknek teljesen mindegy, hogy a gyerekük jár-e ovodába vagy iskolába. Természetesen, már vagy hatszor hangsúlyoztam itt a vita folyamán, hogy tiszteletem a kivételeknek!De saját tapasztalat alapján úgy látom, hogy a túlnyomó többség ilyen. Neki hiába ajánlanál 200ezer forintos állást árnyékos műhelyben védőitallal és védőfelszereléssel, úgyis lelépne két nap múlva. Mert neki ez van a vérében, sajnos. Úgyhogy ne erőlködjetek már azon, hgy megmagyarázzátok, én a szegény önhibáján kivül bajba került emberek ellensége vagyok. Nem vagyok! Őket sajnálom! Ha bajban vannak és van lehetőségem rá, akkor segitem is őket. De a másik csoport tagjai felőlem éhen is pusztulhatnak, mert semmilyen szolidaritást nem érdemelnek meg. Ezeket az embereket munkára birni semmilyen szép szóval nem lehet. Mellőjük igazi, valódi szadista hajcsár kell, hogy kiverjen belőlük bármilyen minimális teljesitményt. Miért kellene az ilyeneket sajnáln? Ugyanannyit eszik, mint én, ugyanannyi levegőt sziv be, mint én, kb hetvenszer több kannásbort önt magába, mint én és végtelenül többet játékgépezik, mint én. Ugyan, magyarázd már el, egy ilyen embert (nem úgy általában a közmunkásokat, hanem hangsúlyozom: egy ilyen embert!) miért kelllene sajnálnom és segitenem?
Ha a kollektiv bűnösséget el kell itélni, azt támogatom jómagam is. De akkor ti is támogassátok azt, hogy itéljünk el minden olyan egyént, aki nem hajlandó az elvárható mnimális szinten sem teljesiteni azt, ami tőle elvárható lenne.

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2012.07.21. 15:32:52

@CommentR: "hejettetek"...ez igen, te elmezavarodott, primitív provokátor :) Még írni sem tudsz "hejesen". Na, ennyit ér az összes ostoba kötözködésed, amivel lbm-et és a többieket szekáltad....

CommentR 2012.07.21. 19:46:47

@A rokkant is ember: Húúúbasszus. Találtál egy elirást a szövegemben? Gratulálok! Hova postázhatom a doktori cimedet? A nevedben a rokkant feltételezem, az agyadra vonatkozik...Idióta...
süti beállítások módosítása